így megy ez

én most egy nagyon boldog ember vagyok. és pontosan annyira munkanélküli is.

reggel nagyon durván összebalhéztam a főnökömmel, valami semmiségen, volt nagy ordítozás, mint régen, rég eltemetett sérelmek kikaparása, sok sok feleseges igazságtalankodás, büszkeségből belemenés, azátn a végén kurvaanyázás, mindezt persze vevőtérben, ő elrohant dolgára, én az irodába bőgve,

egyikünknek sincs igaza, az én univerzumomban én vagyok a szent és ő volt a hunyó, az övében nyilván ugyanez fordítva, pedig mindketten teljesen egyformán idióták voltunk,

aztán átgondotam, átbeszéltem egy bölcs kollegával, pontosan tudom miért van ez, nagyon nagyon régen meg kellett volna ezt lépnem, mert felőrli a lelkem az egyéniségem ez a hely, én nem az a lány vagyok aki gyűlöli az emberiséget, aki az utcán lekurvaanyáz idegeneket, mert nem adnak neki utat, én nem az a lány vagyok, aki a sötétbe bámul bele éjjel lábrázva, és titokban füvezik a szerelme háta mögött, és nem az a lány vagyok, aki nem hívja fel a családját meg a barátait, mert gyenge a lelke és nincs kedve senkivel se beszélgetni, nem bizony,

és aztán egyszer csak rájöttem, hogy ennek vége.

írtam egy üzenetet a főnökömnek, hogy ha végez a megbeszélésével, ahol egész nap van (és szar neki nagyon) akkor üljünk be valahova egy bambira beszélgetni, azt mondta, hogy ez remek ötlet, , utána váltottunk még pár vicces esemest, letisztázom ezt vele mert jó emberek vagyunk,és alapvetően kedveljük egymást,
és megmondom neki ami már tény,
hogy én akkor felmondok.

és nem zsarolom meg azzal, hogy lehúzok három hét felmondási időt ha utána ad egy-két hét fizetett szabit, mert ha nem akkor holnaptól nem jövök, mert az nagyhalál neki, hanem ő fogja felajánlani ezt az opciót, mert fél a nagyhaláltól.

és erős leszek, és nem fogom hagyni, hogy visszadumáljon, pedig meg fogja próbálni.

mert valahogy mindig van, de ha a lélek elveszik, akkor nincs sehogy se.

és most künnyű vagyok és boldog, és egy fényképezkedő néni elütött a sétányon, mert nem nézett körül, és elémlépett, és majdnem elestem, és nem azt mondtam neki magyarul, hogy a kurvaanyádteszar ahogy szoktam, hanem angolul kedvesen, hogy semmibajsemmibajszépnapot,
aztán meg majdnem elsírtam magam örömömben hogy még ilyet is tudok,

és most megyek, inni a mindjártekszfőnökömmel, remélem fizet mert mi most szarban leszünk nagyon :)

a végére pedig szóljon ez a kis dal, Istenről, aki nem egy öreg fehér férfi, aki a felhőkön ül, hanem a szeretet ami bennünk van