2010. április 1., csütörtök



április, az időjárás minden csak nem tréfás, esik, és hideg van. meg a szél is fúj. vadul gyógyszerezem magam, hogy ne haljak bele egy újabb torokrákba. persze nehogy azt higyjétek, hogy panaszkodom, hiszen amúgy sem lenne rá semmi okom.

merazéletszép


mert sétálunk wmmel és cicamintás ruha van rajtam

és van kirakva az után ingyen pattogatott kukurucza



és mert ha veszel belőle, akkor valami izé elkaphatja a kezed:


aztán voltunk bulizni is nemrég, legénybúcsúban. és a legénybúcsúban ugyebár legények vannak, tehát:

a cigaretta nem igazi, bár eszméletlenül annak néz ki. mikor kibontottam, akkor elkapott a légszomj, a számbavettem, slukkoltam, lenntartottam, kifújtam, lepöcköltam a nemlétező hamut a karom a vállamig zsbbadt le azonnal a gyönyörtől. az agy fura jószág.

wm nem szereti annyira a férfiasabb énem:
nem is volt hajlandó puszit se adni
ezt meg azért, hogy mutassak ismerősöket is, merő véletlenségből erre a képre pont az a három leányzó került, akiket mostanában legjobban szeretek. az elmosódott fejű talán még a "barát " jelzőt is megérdemli.


ja és a legklasszabb, hogy ma aláírtun, és és kulcsot szereztünk, és az elkövetkező két napban pedig vadul költözködünk, mert megvan az új otthonunk, fényestágasmelegotthon. alig várom hogy végra ott lakjunk, de helyzetjelentés nem lesz két hétig, net híján

ennyi voltam, most aludni kell, szeretlek benneteket, boldog húsvétot meg ilyesmi.

Nincsenek megjegyzések: