2010. február 10., szerda

kérem azok ne olvassák el, akik nem szeretik ha káromkodok




mégis mi a kurvanyjuk szakadt seggét képzelnek azok a szarrágó utolsó ócska férgek, akiknek nem csak történelmi de életkorügyi* okokból kifolyólag is már minimum zselészerű állagban kéne lenniük
hogy ámerikából, a dollárban kapott nyugdíjuk meg az undorító akcentusuk mögül beperlik a magyar állam vasutakat, amiért egyszer ingyen megutaztatta őket is?

hát mi a mocsadék rohadt repedsarkú hlálfaszára gondolnak, ha megkapnák, a lovettájukat, (mert értelemszerűen semmi más nem érdekli őket) kinek az adójából kéne azt lecsípni? nem az enyémből, de mondjuk a rokonaiméból már esetleg.

az egész egy vicc

csikágói bejelentett lakcím.

szerencsére a közleményükben szereplő egyik mondat olyannyira illusztrálja a véleményemet, hogy miért csinálják, hogy ezentúl elég lesz őket idéznem.

"A dokumentum szerint bár szükségképpen érzéketlenség pénzről tárgyalni az almafaültetvényezés áldozatai ellen elkövetett kimondhatatlan gonoszság kapcsán, jogi úton csak pénzügyi kártérítést lehet kapni."




*és nem túlzok, ha esetleg beszúrom, hogy erkölcsi

24 megjegyzés:

lucita írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
lucita írta...

elképzelted? ahogy kitalálták, mivel lehetne pótolni a gazdasági váláság miatt megcsappant osztalékot?
fú, figyeljmár, hát pereljük be a MÁV-ot. azok úgyis olyan puhapöcsök, az egész ország, még a Seuso kincseket se tudták megtartani.

gonspi

aklübisz írta...

nem, én egészen másra gondolok, de azt félreértené mindenki aki akarja, és szerintem még az internetről is letiltanának :)

látom már így is volt valaki aki visszanyelt egy adagot

Gingkobiloba írta...

Erről lemaradtam, ez mi volt és mikor?

pinsi

Molly Bloom írta...

gondolom ez:

http://index.hu/belfold/2010/02/10/zsidok_deportalasa_miatt_perlik_a_mav-ot/

aklübisz írta...

jól gondolod.

kíváncsi lennék a te véleményedre is

Molly Bloom írta...

őszintén? hát, most épp irigylem őket, hogy van vér a pucájukban. nekem egy vasam sincs, viszont haltak meg rokonaim haláltáborokban, de még sose jutott eszembe perelni senkit ilyen ügyben...viccen kívül meg nyilván elég gusztustalan és ízléstelen és erkölcstelen, ez viszont nem lehet ok sem a holocaust-tagadásra, sem a zsidózásra (de nyilván mindenki erre használja majd).

mondjuk én már izgatottan várom azt az időt, amikor a zsidók mondjuk a katolikus egyházat perlik, az fasza lenne;)

Névtelen írta...

Jó, pereljék azt, annak van pénze, a MÁV-nak és Magyarországnak nincs.

Elizabetta
lashniza

aklübisz írta...

pedig ez a fajta hozzáállás ha nem is a holokauszt-tagadáshoz, de egy néma utólagos elégtétel-szerű érzéshez vezet(het)

de ha mondjuk most mondjuk én elkezdek zsidózni, akkor az milyen okból van?


(azt a műsort én is megnézném, meg sem lennék lepve, jó pénzt kaszálhatának onnan is)

Molly Bloom írta...

elégtétel?
ez iszonyú veszélyes gondolat azért, bár sokan nyilván természetesnek veszik.
és pontosan ilyen alapon hiszi mindenki, hogy minden arab terrorista, minden cigány tolvaj és...és minden kék szemű mondjukőőő...fasiszta.
én nem hiszem, hogy bárkinek az utólagos faszkodása és követelőzése legitimálhatja a nagypapám kishúgának és mondjuk Radnóti Miklósnak a faji alapon való kiírtását. és ezen most csak azért személyeskedem, mert igenis tudomásul kell venni, hogy borzasztó sok ártatlan és nagyon szegény, szerencsétlen embert öltek meg gusztustalan motivációtól hajtva.
és ha már moralizálunk: senkit (még azt sem, aki erkölcstelen és pénzsóvár) nem ölünk meg semmilyen indíttatásból, sőt, lehetőleg nem is mondunk olyat, hogy xy megölésével nincs - vagy nem volt - gond.

aklübisz írta...

látod, ezért borzasztó veszélyes amit csinálnak.
mert egy idő után már provokáció
(nem is lennék meglepve, ha tényleg az volna)

viszont miért csak erre a népirtásra kötelező emlékezni?

(remélem svéd nem olvassa ezt)

Molly Bloom írta...

nem hiszem, hogy csak erre lenne "kötelező" emlékezni, de egyrészt az európai kultúrkörben ez azért valóban jogos (gondolj bele, pl Krakkó szinte teljes zsidó lakosságát kiírtották), mivel hihetetlen mennyiségű zsidó és zsidó származású embert öltek meg ebben a térségben faji alapon (ez azt hiszem egyedülállóvá teszi ezeket a gyilkosságokat), másrészt nem telt el még elég idő ahhoz, hogy viszonylagos higgadtsággal (vagy akár belenyugvással) tekintsenek erre az egészre
(mellesleg én úgy hallottam, hogy a zsidóknak még mindig nem bocsátották meg, hogy megölték Jézust, pedig az kicsit régebben történt...na ennyit a felejtésről:))
és nem, sajnos nem hiszem, hogy ez provokáció lenne, tényleg ilyen az ember, akár zsidó, akár nem. mohó és kihasználja amit lehet (mellesleg nyilván nem fizetnek ki egy csomó ilyen követelést) és igen, nyilván nem tesznek jót az efféle idióták úgy összességében a zsidóságnak, de ilyen emberek miatt a zsidókat mint csoportot gyűlölni és jogosnak tekinteni a megölésüket...hát, kissé furcsa, de mondom, bizonyos szemmel nézve érthető. (bár én szomorúnak tartom, hogy a gyűlölet mechanizmusa ilyen egyszerűen működésbe lép a fejekben)

aklübisz írta...

nem tudom.
lehet, hogy érzéketlen vagyok, de már egyáltalán nem ráz meg a holokauszt gondolata
nincs olyan hét amikor valaki ne hozná fel, unom, és

sokszor kettősmérce



fajgyűlölet.
érdekes.
nekem zsidó még sose ártott, sőt akit személyesen ismerek, az mind jó fej is, nem tudnék valakit emiatt nem kedvelni

de pölö ha most valaki elmondaná hogy meghalt az a cigányasszony aki évekkel ezelőtt kizsebelt, egy percig sem rázna meg, sőt, remélném, hogy nem egyedül volt.



(éri csak az esetleges vita kedvéért gusztustalankodni?)

Molly Bloom írta...

én úgy általában senkinek sem kívánom a halálát, sőt, nem hagy hidegen az sem, ha egy idegen meghal, általában együtt érzek azokkal az emberekkel, akik azt a valakit valamiért szerették.

btw nekem egyetlen cigány sem ártott soha, nem utálom őket, nem haragszom rájuk, igazából semmilyen viszonyom nincs a cigányokkal, viszont egy csomó nagyon ellenszenves zsidót ismerek:).
a zsidók nagyon szeretnek visszaélni azzal a helyzettel, amibe a történelem sodorta őket, örülnek, hogy ők a kiválasztottak és a kitaszítottak (ez ugye eleve romantikus helyzet), hiszen ez remekül kiaknázható dolog, lám, vannak is sokan, akik igyekeznek minden bőrt lehúzni erről. de nem mindenki ilyen, ahogy nem minden buzi tekereg nyivákolva tütüben, stbstb.
és szíved joga unni a holocaustot, de másokat úgymond számon kérni azért, mert ők esetleg nem unják, hanem a húsukban érzik a jelentőségét (én azt hiszem ilyen vagyok), mert ha megfigyeled, zsidózni a mai napig kell és lehet is bármilyen apropóból és ez az, amiért az ember nehezen felejti el ami nem is olyan régen azért valóban megtörtént, sőt, megkockáztatom, ezért van a zsidókban valamiféle pökhendi sértettség is és talán ezért képzelik azt, hogy nekik most már mindent szabad (ami nyilván nem így van, de - és már megint ezzel jövök - az ember ilyen).
sokszor kettős mérce, hogyne, természetesen, mondom, az ember ilyen: amit és ahol lehet, azt kihasználja azért, hogy jobb megítéléshez/pozícióhoz/bármihez jusson. a zsidók se jobb emberek a többinél, de nem is rosszabbak. és azt hiszem ez itt a lényeg.

szabad gusztustalankodni, nem vagyok a tabuk híve, sőt:)

Molly Bloom írta...

"és szíved joga unni a holocaustot, de másokat úgymond számon kérni azért, mert ők esetleg nem unják"

na ezt a mondatot elvesztettem, szóval: másokat számon kérni ezért szerintem nem szép dolog.
ha unod, ne foglalkozz vele, ne olvass róla, ne írj róla, ne reagálj rá.

gyöngyvarázsló írta...

az első kommentedet kifejthetnéd mélben. lécci.

aings

aklübisz írta...

hát épp ez az. hogy nincs olyan, hogy el lehessen kerülni.


nem küldöm el levélben, beszélgettem róla wmmel, és azt mondta hogy "fujkaka"
mondjuk olyasmi, mint amikor egy kisgyerek hall egy káromkodást,tudja hogy tilos, de szívesen ismételgeti magában

Molly Bloom írta...

akkor vedd tudomásul, hogy van akinek ez fontos és úgy ne törődj vele; azért nem olyan nehéz kizárni dolgokat a látóterünkből ha tényleg akarjuk, de te már ingerült vagy a témával kapcsolatban, tehát keresed az alkalmakat, hogy felháborodhass. jó, értem, hogy mi idegesít, de pl engem meg iszonyúan idegesít a körmenet, mégse hisztériázom mikor van, hanem tudomásul veszem, hogy egyes emberek valamiért szeretnek ezzel játszani

(btw nekem ez a beszélgetés jó lecke a vallás iránt szükséges toleranciából; ilyenből nekem nagyon kevés van)

aklübisz írta...

na ez jó volt.

:)

a vallás mint zsidó vallás, vagy a vallások ánblokk iránti toleranciát érzed szükségesnek gyakorolni?


(bár én úgy érzem, eddig nem arról beszélgettünk)

Molly Bloom írta...

a vallás iránt úgy általában. halálosan idegesít:)

Unknown írta...

ja, nem, nem erről beszélgettünk,de szerintem az ilyen viták alapvetően mindig toleranciáról meg empátiáról szólnak, meg arról, hogy hogyan kéne álláspontokat közelíteni. tehát az, hogy te ingerült vagy a holocausttól, az engem arra emlékeztet, hogy én meg megőrülök a körmenettől:)

molly írta...

jaj, jézus, ez a tanáros mailem, bocs, online az molly:)

aklübisz írta...

mondjuk szerintem a holokauszt idegesítőssége az nem egy lapon említhető mondjuk egy körmenet idegesítősségével.

a holokauszt unalmassága az olyan érzés amit az ötvenhatozáskor kap el,hetente egyszer arcomba tolva, úgy hogy még csak nem is élek ott,

míg a körmenet inkább olyan lehet mint egy melegfelvonulás, évente egyszer, könnyebben elkerülhetően ha muszáj

Molly Bloom írta...

a körmenetet inkább mint az egyház szimbólumát említettem. nem,sajnos az egyház és a vallás valahogy nem kikerülhető mostanában: manapság nagyon sokak vallásos meggyőződését kötelességem tiszteletben tartani (ellenben ők lelkesen szónokolhatnak nekem az ateistának istenről), mise és kereszt van itt, ott, amott, nemzeti ünnepen néha szent jobbot hurcolnak (legalább annyi pénzért gondolom, mint amennyit most a zsidók követelnek), a szószékről oviért imádkoznak, stb, stb, stb.
igazából nyilván ez is attól függ, hogy ki mire van kihegyezve. nekem pl az ötvenhatozás fel se tűnik.