egy hónapja nem dohányzom
a napok könnyen telnek, néha vacsi után megkérdezem wm-et hogy szabad-e, aztán nevetünk, hogy úgyse.
ma valaki akivel rég nem találkoztam le akart lejmolni egy szállal, kedvesen. bocsánatot kértem tőle.
szagok, tüdő, énekhang, lassan jönnek vissza.
önbizalom csillagmillió
képtelen vagyok feldolgozni, hogy képes vagyok rá
nasik mondjuk becsúsznak. kis süti, kis csoki. nem bánom, mert képes vagyok zihálás nélkül felgyalogolni a parksztrítre, úgy tűnik, nem a túlsúly volt a bűnös eddig sem.
a frusztrációt kétféleképpen vezetem le. (ez csak és kizárólag munkahelyi) vagy rögtön azonnal torz sikoltozással, (szélesmosoly pardonmiaszekönd, kisétál áiáiáiáiáiáiáiirrrrrrrakurvaanyád, visszajön, szélesmosoly tenkjú)
hosszútávon meg úszással, az nagyon jó, oda vissza, oda vissza, oda vissza, csak arra figyelve, hogy milyen messzire jutok el egy levegővel (már majdnem a vizimentők székéig, ami pedig középen van) majd a végén, mikor teljesen kifáradtam és meghaltam, tíz perc lebegés. ha nem félnék attól, hogy egyszer azt hiszik megmurdáltam, és beugranak értem, akkor lehet el is aludnék
mondjuk az idegpancsi eredményeképp sokkal jobb a derekam állapota, szóval ezt is jóváírhatjuk a nemdohányzás javára
az anyagiakat nem is emlegetve
meg hogy mennyire büszke vagyok.
néha eszembe jut, hogy mikor kellene egy szál cigit elszívni, hogy lássam milyen érzés, de ez valahogy mindig eltolódik. most valahol ott tart hogy majd otthon , nem is cigizve, de munyi szápotózva, ki tudja mi lesz ebből, ahhoz képest, hogy úgy indult, hogy minden nap csak egyet.
hát eddig itt tartunk
4 megjegyzés:
hajrá, hajrá
Nagyon, nagyon ügyes vagy!
ulturi
hogy a francba telt el ilyen gyorsan egy hónap?...
mintrubl
ugye? ezen akadtam ki én is
Megjegyzés küldése