mesélek akkor most.
először is arról, hogy a sztárbáksz minden évben kiad egy speckó karácsonyi kávét, amiben a fényes-savas latinamerikai alapra építkezik a fűszeres bársonyos csersznyében érlelt indonéz íz. az idei nagyon ízlik, fahéjas almával egyszerűen kiváló, szeretem a játékos gyümölcsösségét, de az enyhe füstösségét is megemlíteném.
viszont ha hosszúkávénak lefőzöd, majd egy termoszban hagyod kihűlni, szigorúan tejcukor nélkül, és úgy fogyasztod, akkor villámgyorsan az agyadba tolja a gyerekkorodból a tanári szobák áporodott szagát, a kotyogósban készült eszpresszó nehéz szaga keveredik a friss füsttel, a hamutálban savanyodó csikkel, a rekedt hangú vénlányok rákos tüdejánek a kipárolgásával, a frusztrációval, kevés sikerélménnyel, nejlonköpeny alól előbúvó izzadtság, penészedő papírok, friss könyvek,
a legszebb illatkavalkád
és az egészségtelen, perverz, de mégis borzongatóan kellemes tudat, miszerint
nekem_ide_bejárásom_van
szóval szeretem az idei karácsonyi speciált
2 megjegyzés:
(ez fasza volt)
dignumbe
Tökéletes leírása a régi tanári szobáknak! :)
repingoc
Megjegyzés küldése