2009. június 12., péntek

politikai

*TISZTELET A KIVÉTELNEK, ezt a mondatot tessék kérem most nagyon komolyan venni!

*bár már nincs túl sok jogalapom a magyar politiáról véleményt nyilvánítani, és reményeim szerint ez idővel méginkább el fog kopni, híreket azért olvasok én is, és néha gondolkodom is a magam szőke módján

szóval. világéletemben balos beállítottságú voltam/vagyok, megvannak az okaim amiért ilyen irányba mozdult el a világszemléletem, de tudom, hogy az első számú okom máig is, a magyar jobboldal hihetetlenül ellenszenves szemellenzős, erőszakos általánosító kommunikációja, és nem csak a nagykutyáktól, hanem a kisemberektől is; amit sokszor a saját bőrömön is tapasztaltam,
az első ilyen alkalom,majdhogynem még gyerekként, amikor még otthon éltem, és baráti családok fordultak el nagy hanggal tőlük, hogy ti nem a fideszre? és hónapokig berekesztették a kommunikációt,
a tolerancia hiánya ami miatt sosem fogok bennük hinni, és nem feltétlen a globális toleranciáról beszélek itt, hanem az egyén irántiról, az arcomba ordítást, azt nem szeretem.

haragszom rájuk amiatt is nagyon, hogy nem nőttek még fel a demokráciához, hogy úgy tűnik képtelenek megérteni, hogy az ellenzék =/= ellenség, a dolguk nem a folyamatos megakasztás, hanem az együttműködés, és a látókör szélesítése lenne. de bizony láttuk olyat, mikor működő, haszos dolgokat nyírtak ki, csak a hatalom hiánya miatti frusztrációtól, és szerintem ez az egyik legfőbb oka annak, hogy az ország ott van ahol van,
(soha nem felejtem el amikor itt azt olvastam valakitől, hogy elvitte egy idős rokonát szavazni, aki mikor kijöttek a fülkéből az öreg hölgy azt modta, hogy beikszeltem a három igent, de mire is szavaztunk?-és még büszke is volt, az már másik kérdés, hogy én a szavazójogot nem kor, hanem szellemi teljesítőképesség alapján adnám)

a másik ami miatt méginkább eltávolodtam tőlük, az a nemzeti érzések kisajátítása volt, lásd a híres kokárda-témát, de persze ezt mindig próbálják elkenni.
szomorú ez nekem, mert bár nem hiszek abban, hogy jézus egy hun herceg volt, meg hogy még a sztónhedzs talpára is rovásírás van karcolva, azért büszke vagyok a -folyamatosan elkopó-kultúránkra

intermezzo - mai eset
-nem bájró az, hanem bíró!
-mivan?
-mondom ne hívd bájrónak, azt úgy hívják bíró
-már miért lenne birou a bájró helyett?
-mert egy magyar találta fel, akit úgy hívtak hogy lászló bíró, tehát ha nem tollnak hívod hanem a feltalálója nevén, akkor ejtsd ki helyesen a nevét.
-magyar találta fel?
-aha
-akkor hogy is ejtsem? birou?
- nem, az í az hosszú, az ót meg próbáld kicsit előrébb képezni.
inetrmezzo vége

mindenesetre nézem az eredményeket, látom hogy a jobbik.
nem tudok mit mondani róla, nem ismerem őket, csak az indexet olvasom, szóval amit tudok az is igen egyoldalú, de nem bánom hogy feljöttek, kell a vérfrissítés, és balosság ide, balosság oda, bele kell törődnöm, hogy az mszp nem jól gazdálkodott az ország tálentumjaival, (balfaszok voltak, magyarul, és töketlenek is)
ők még szűzek, -mert lássuk be,ha jobboldalról van szó, akkor a fidesz végképp nem egy alternatíva,- frissek, és energiával telik, szóval azt mondom, hajrá srácok, mutassátok meg, szurkolok nekik, hogy ők ne csináljanak segget a szájukból,
tetszik az is, hogy fontosnak tartják azt, hogy biztonságossá tegyék az országot- gondol mindenki amire akar,
és remélem hamar megtanulják hogy olyat nem mondunk, hogy metélt farkinca,
és remélem, hogy a brüsszelben nem fognak nagymagyarországos felvarróval rohangászni, nem nem soha,
szóval hajrá

de

ma megint felcsesztek, és tulajdonképpen ezért is ez a bejegyzés
amikor az ország nagy százaléka az mszep mellett tette le a voksát, megint, és megint, utána folyamatosan ment a hőbörgés, ami még hagyján lenne, de az utcán is. kődobálás gyújtogatás - ami belefér ugyan egy balkáni ország imidzsébe
de
ezek nulla, azaz nulla tiszteletet mutattak az iránt a nagy százalék iránt, akik viszont ezt szerették volna.
és most mi van? olvasok egy kritikát róluk (amivel spec nem is értek egyet) és jönnek ordítva, hogy miért nem tisztelik annak a párszázezres tömegnek a véleményét a mocskos komcsik?

a kettős mérce barátaim, ez durrantja el az agyam, a kettős mérce, remélem kinövik egyszer.


*TISZTELET A KIVÉTELNEK, és ezt a mondatot kérem nagyon komolyan venni!

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Szívemből szóltál ismét. :)

gyöngyvarázsló írta...

mostanában nem vagyok hajlandó híreket olvasni, nem engedem, hogy beférjen. mert köpni kell, meg okádni.

viszont tizenhét, mit szólsz?

tenshali