biccenpísziz

az van, hogy végre végre végre itt a nyár, végre lekerült a harisnya, és végre nem kell magammal pulcsit cipelnem, és ma elkunyeráltam magam korábban, és egy nagy pohár jégkásával kiültem a tökéletesen gondozott és tiszta közparkba, a belvárosban, a gyepre, és szólt a marótviki a fülemben, olvastam, egy szál cigit is elszívtam, és körülöttem rengetegen tettek hasonlóan, nem számít, hogy ingben nyakkendőben, vagy egy szál tetoválásban

és utána összecsomagoltam a szemetemet, és kidobtam a szemetesbe, amit az ottlétem alatt kétszer ürítettek a közterületfenntarók, mert mindenki más is oda dobja.

aztán kaptam egy kis színt, és a folyóparton sétáltam, vigyázva, nehogy túl közel menjek a vízhez, mert rengeteg hajó kint van a nyílt vízen, és a part kicsit megkopaszodott,

és újra rácsodálkoztam arra, hogy itt természetes egymásra mosolyogni az utcán idegenekkel, ez még egy év után is egy hihetetlenül jó, és megszokhatatlan dolog,

és láttam ma egy nagy, agresszív vadiúj piros terepjárót, telitömve, jópár 60+ apácával, fityula, szemüveg, stb, hát nem akartam hinni a szememnek. rájuknevettem, és felmutattam a nagyujjamat, amit ők integetéssel viszonoztak, kivéve egy kábé kilencvenéves madárcsontút a hátsó ülésről, aki egy hatalmas enyhén foghíjas mosolyt villantott, és ugyanúgy feltartotta az ujját, hát megálltam és bámultam őket amíg zöldre nem váltott a lámpájuk.