nna az van, hogy már a második szinten vagyok, a tizenhatból. büszke is vagyok magamra.
az első szinten még annyira kevés volt a mana, hogy az első pálya nem is sikerült, csak a második.
nem feltétlen a pontra megyek, sokkal fontosabb hogy hányas szintig sikerül felfejlesztenem az avatáromat, de azért azt sem bánnám, ha listás helyezést érnék el végül.
viszont, ma, amikor a második szint második pályáját toltam, éreztem, hogy kezd a dolog kissé könnyebben menni, és akkor sikerült kifognom egy elég jó manakút szpellt, amikor ráléptem a másikhídra, és a függőhíd mögötti dombok aranyszínűen csillogtak a lemenő nap fényében, a folyómenti fák belelógtak a dagálytól magasra duzzadt vízbe, és két hatalmas, színes hőlégballon állt, hozzánk olyan közel, hogy hallottuk ahogy megnyitják a gázcsapot,

na ekkor érezem először hogy futni nem is olyan szörnyű