2009. május 2., szombat

börszdéj

remek szülinap, annyi szent.

tegnap gyakorlatilag egész nap ágyban voltam, nagyon beteg vagyok. annyira, hogy dolgozni se mentem. rosszul vagyok a tea gondolatától is, de muszáj.

ma, mivel gyönyörűen süt a nap, muszáj volt kimennem.kell a friss levegő, és nem akarom wmet a lakásba zárni hétvégére, pedig olyan aranyos, ahogy a hőmérőt óránként pakolgatja a homlokomra.

meg meglepetése is volt, kaptam sárkányt. pici, de minőségi, trükkös darab, és erre vágytam nagyon. azt hittem nem lesz semmi ajándék, megörültem neki. kibontottam, összeraktam, szétszedtem, elájultam, és félálomban azt reptettem.

szóval kimentünk a közeli parkba, ahol bizony rájöttünk, hogy a mai az egyike azoknak az igen ritka pillanatoknak ebben az országban, amikor nincs szél.
oké. úgyis rosszul voltam

utána beszaladtunk szemészetre, hátha tudnak valami mondani, miért fáj hetek óta nagyon durván a fejem.
hát tudtak.
szemüveg.
sejtettem
egy fillértől, kétszázmilliárd fillérig terjedő óriási választékuk volt kertekből, amik mind egyformák voltak, mind. a lónak a hímvesszőjét a lemezlovasokba, azt!
választottunk két kevésbé egyformát,
jövő szombaton érkezik, várom már.

szájmont lemondtuk, pedig ma látogatóba mentünk volna hozzá, méldepressziós, de valahogy nem bánom, most nem lett volna érkezésem a sötét öreg túlzsúfolt lakásban a kétségbeesett hümmögését hallgatni, kérdeztem tőle, holnap ha jobban leszek menjünk-e, erre viszakérdezett, hogy az sertésinfluenzám van-e, meg hogy inkább ne. persze nem maga miatt, csak a nagymamája.

most vár egy nagy kád forró víz, és uána az ágy.
lehet, hogy nem kamilla, hanem jázminteát fogok inni
nagykanállal eszem az életet, sej.


ami azért szép ám, még ha nem is annak tűnik

Nincsenek megjegyzések: