barátok

múlt szombaton meglátogattuk szájmont.
két hete elérhetetlen volt, vagy ha igen, akkor használhatatlan, és elég erősen olybá tűnt, megfeledkezett a vacsorameghívásról. felhívtam, hogy van e kedve átjönni, mondta hogy nem tud, ivott, de ha van kedvünk átmehetnénk. majd ki szünet után, hogy de tényleg, lehetett érezni a hangján, hogy légyszi.
fáradtak voltunk, lusták, meg minden, de elindultunk.

az új lakása egy meglehetősen jó környéken egy gyönyörű polgári házban van.
nem sok kellett hozzá, hogy rájöjjünk miért mélyült el enyire a depressziója, (nagyon rossz állapotban volt, két órát voltunk vele, még ez alatt is hullámzott az állapota, volt hogy egy mondatot nem tudott befejezni) szóval a lakás plafonig tele van egy nagy háznyi cuccal.
olyanokkal, hogy három szabolcsi falu inna belőle két hétig egy lomizás után,
hiheteten ódon kincsek, évszázadok szaglanak róluk
én egy karosszékben őltem wm egy szófán, szájmon a padlón, fölöttünk egy negyvenes égő kínlódott az estével, és mély csöndek.
hatalmas dobozok, amik ki tudja miket rejtenek,
sajnálom hogy ebben a tekintetben ennyire "angol", nem fogadja el a segítséget, pedig hatalmas örömöm lenne abban hogy ezekkel a tárgyakkal egy ilyen adottságokkal rendelkező lakást berendezzek.

wm lenyúlt a mellette levő halomba, és találomra kiemelt egy képet; közepes méretű olajfestmény, súlyos aranyozott kerettel, rajta egy fiatal és gyönyörű nő, finom vonásokkal, kék szemmel, egy lila ruhában, megkérdezte ki ez,
szájmon mondja, az egyik őse.
szájmon nagyon, nagyon sokáig vissza tudja vezetni a családfáját, papírokon, történelmi feljegyzéseken, magyarország még nem is létezett, mikor ők már.

és ennyi volt, mert ez vele véget ér, a szétpapírozott évek bizony megtették a hatásukat, diliház, rehab vatevör, most itt áll negyven évesen, ahogy,
ez engem mélységesen elszomorít

és amúgy egyáltalán nem is erről akartam írni
sebaj, majd holnap

de feldobtuk valamennyire, az angolokufók című elméletünkön hosszan nevetett, ha minden jól megy, a hétvégén befejezi a könyvét, nem felejti el a kajameghívást, ezek jó dolgok. kezdi elhinni, hogy tényleg szeretjük, és tényleg hiányzik nekünk, ezek is.

kaptam tőle egy kávéskészletet, súlya alig, belepillantottam a dobozba, barna papírba csavart három csészeforma, meg néhány tányér.
mikor hazajöttem, és kibontogattam vettem észre, hogy nem három hanem hat, lehelletvékony porcelán, arany szegéllyel, sose szerettem az ilyesmit, de igaziban azért máshogy mutat.

gyönyörű