twentytwo

jujj nehéz. nagyon nehéz napon vagyunk túl
egyikünk sem aludt az éjjel, elég erős pánikhangulat lett úrrá rajtunk...
meló nuku, vészesen fogy a pénz, nem hívnak sehonan. és honnan vegyünk az egészhez erőt? újra mosolyogva házalni magunkkal
pedig muszáj.
elindultunk lefelé az utcán, és csikorgó fogakkal mentem be minden pábba, hogy van e üresedés, kell e ségítség, munkát keresünk, helló
olyan 10-15 ből az arány: két helyen hagyjam ott az önéletrajzomat, egy helyen meg adtak egy jelentkezési nyomtatványt (óóó hogy gyűlöljük ezeket, de mennyire!)
bementünk abba szupermarketbe is, ahova keresnek már azóta embert, mióta itt vagyunk, ahol már otthagytuk az CV-t és eddig basztak visszaszólni... szerencsénk volt, mert valami főnököt sikerült elkapnunk, akinek elő is terjesztettem a dolgunkat (meglepődött, valószínűleg nem foglalkozik ilyesmivel) és rögtön szólt is a hr-esüknek. aki halhatta, hogy beszélünk angolul (úgy tűnik sokan nem hiszik ezt alapból el a külföldieknek-rossz tapasztalatok) és felírta a nevünket, a kis füzetkéjébe, valahogy így jobb mintha csak egy kallódó CV lennénk az íróasztalán ( már ha az a kis pöcs akinek odaadtuk eljuttatta egyáltalán oda)

sajna wm-en ez sem segített már túl sokat, morc maradt, eddig valahogy mindig úgy volt, hogy valamelyikünk bele tudott húzni ebbe a lelki igába, ha a másik elfáradt, de most mindkettőnknek betelt a pohár.
akkor én egy picit pityeregtem is, ez legalább arra volt jó, hogy tényleg összeszorítsuk a fogunkat és továbbmenjünk.
kerestünk egy padot, és wm felhívta az összes zsebében levő névjegykártyát, amit a közvetítő irodákban kaptunk, hétfőn keresse őket. oké
romin hangzik, de nem az: most már, mikor kézenfogva megyünk az utcán, egyikünk mindig szorítja a másik kezét, idegből.
fura egyébként, hogy pont most hagytam abba a körömrágást-bár mindig rámszól mikor a kezem a szám közelébe rakom

ezek után irány a teszkó-közel van heti nagybevásárlás: muszáj, mert enni kell.
erre mit látunk, kifelejövet: egy nő áll az ajtóban, és jelentkezési lapokat osztogat... röhtön odamentünk, hogy hogy is van ez (mondanom sem kell ugye, hogy hetek óta ki van töltve és le van adva a mienk) kedves volt, és megkérdezte, hogy magyarok vagyunk e, mert wm keresztnevéből rájött, és most már ott se csak egy jelentkezési lap vagyunk, hanem két név a jegyzeteiben, akikről tudja hogy kicsodák. és ez is jó

ekkorra kicsit azért kisütött a nap, felettünk. és akkor mi jön megint? várakozás.
várakozás, hogy megcsörrenjen már végre az a k***** k**** b*** telefon.
ami nem fog péntek du lévén, de hátha.

és megcsörrent. elég sovány ugyan, de megcsörrent: engem hívtak egy ezredik ügynökségtől, hogy vsárnapra keresnek kézilányt, elvállalnám -ééé
hát hogyne. az bő kétheti kajánkat fedezi kábé amit ott 10 óra alatt keresek, talán referenciát is kapok, és legalább

megtört a jég

jótanács utazást tervezőknek: ne gyertek télen!!! felejtsétek el a januárt, a februárt! itt minden tavasszal kezdődik, melók is tavasszal adódnak, nem kellett volna erőltetnem az indulást, ha csak most érkeznénk, akkor nem b***tunk volna el majd négy hetet.