2008. március 22., szombat

thirty-one

csütörtökön megvolt az első nap azon a munkahelyen, ami most valószínűleg elég állandó lesz. wm-nek főleg, nekem meg nem hiszem, de meglátjuk.
hát, ezt hívják papírtologatásnak.
egy adatfeldolgozó cég(?) és a meló nem áll másból eddig, mint papírok számolgatásából. tudom, hogy ez elég hülyén hangzik, ezért hozzáteszem, hogy a papírokra rá kell írni a sorszámot is, sőt a kapcsokat is ke kell szedni belőlük, ha vannak.
majd ha ezt jól begyakoroljuk, akkor már majd lesz két újabb feladatunk is, ezeket a papírokat beszekennelni (hova???) illetve egy párról az adatokat begépelni.
ennyi. kábé nettó kétezres órabérrel. (forintban) (ez uszkve egy százassal több mint az angol kötelező minimálbér.)
hétvégén nincs meló, amúgy tíztől hatig.
ez most eléggé tapsiörvendezés, bár mondjuk az mindig felcsesz, amikor ezeket a dolgokat az otthoniakhoz viszonyítom.
hogy a vidéki városban élő testvéremnél hamarabb sikerült munkát találnom
vagy hogy a háromdiplomás szüleim mennyit keresnek. ehhez képest.
(mondjuk én még továbbra is abban vagyok, hogy a kávézót fogom választani.)
péntek az nyugi volt, jó sokat fáztunk, de benkhálidéj volt, szóval nem kellett dolgozni (így nem lehettünk fűtött helyen) végül kínunkban elmentük vásárolni, egyheti kaja (az egyikünk napi bére)

ma mosogattunk. (tíz órát) holnap is mosogatni fogunk(tizenkettőt), hétfőn pedig majd keresünk valami meleg helyet.

szurkoljatok, hogy wm nem betegedjen meg, most eléggé odavan.

időjárás: ma este mikor jöttünk haza, óriási pelyhekben zuhogott a hó. de ez semmi. megérkeztünk, bejöttem, tekertem egy cigit, kimentem hogy elszívjam, és csillagos volt az ég. ez olyan három perc leforgása alatt. és mindig ilyen. sose lehet tudni mi lesz az elkövetkező fél órában.

wmnek van egy gondolata, mit majd biztos sokkal klasszabbul le fog írni neuromancerként, és ez az, hogy itt ám nem volt nehéz dolga a horror meg fantazi íróknak. csak körül kell nézni. de komolyan, körülnézel, picit megszínezed, és már kész is a besszeller.
az emberek... mármint az angolok, vagyis ez igaziak. bakker azok micsoda visszataszító kis fíreg hobbitok! és most nem feltétlenük az egyéniségükre gondolok, a fejük bakker milyen randa, a beltenyészet, az egy nagyon, nagyon rút dolog, ha szép embert látsz itt az vagy ilyenolyan bevándorló, vagy félvér. sose háljatok még távolabbi rokonaitokkal se feleim!
ellenben ami nagyon furcsa: a pici gyerekek, meg kifejezetten gyönyörűek, és ahogy nőnek úgy csúnyulnak, én ezt nem értem.

amúgy valami iszonyú horrorosat álmodtam az éjjel (ragyogást olvasom) hosszú lenne bepötyögni, meg így leírva már békategóriás lenne, de azért az súlyos volt amikor egy vízbefojtott kisfiút nyugtatgattam, miután kiemeltem a kádból, wm törölgette, a kis szellem meg visított, mert ha megszáradt, akkor átlátszóvá vált, vinnyogott vinnyogott, wm meg rámszólt, hogy hallgattassam meg mert meghallják a háziak, és az rossz lesz, és akkor a szájába csúsztattam az egyik ujjam, és a halott kisfiú elkezdte szopni mint egy kisbaba, wm meg megtörölte addig, és eltűnt teljesen, és nem mélyesztette a tűhegyes fogait belém. de ez már nagyon a vége volt, tudtam, hogy ezután jönnének a rossz részek szóval inkább felkeltem, és felébresztettem wmet hogy elmeséljem neki.
igen, wm olyan, akit fel lehet ilyennel ébreszteni.
ő a legjobb, de tényleg.
mosogatáshoz fehér köpenyt kell hordanunk, nézem hátultól, ahogy feszül a vállán, és legszívesebben azonnal doktorbácsisat játszanék vele, jólvanna, odavagyok érte.


és a végére egy szomorút. van egy nagyon kedvenc ruhadarabom. két-három éve kaptam szeretteimtől, egy világoskék köntös. nem is örültem neki olyan nagyon abban a pillanatban, mert sose volt még addig köntösöm, de aztán belebújtam, és azonnal beleszerettem, (annak ellenére hogy pontcúgy nézek ki benne mint a mintáján a gömböchóemberek) szóval: meleg és puha és és kényelmes és selymes, ápol és eltakar, és mindig kéznél van, meg emlékeztet az ajándékozókra,szóval tényleg remek kis darab, és tegnapelőtt elvittem az ágyneművel eggyütt a száríróba és a forró levegő egy csomó helyen megolvasztotta, ejj be kár!

Nincsenek megjegyzések: