nine

semmi változás.
csak a szokásos. önéletrajzokat elküldözgetni, beadogatni.
várni
meg rengeteget gyalogolni-igen, a busz is drága (ezt nagyon sajnáljuk, mert buszozni itt felér ezer vidámparkkal, de tényleg)-ez a halálom, lusta vagyok, és az elmúlt két évben gyökkettőt mozogtam, ebben a városban meg csak felfele, vagy lefele mehetsz, soha sem egyenesen
még várni.
mondjuk wm már második fordulós egy cégnél, ez jó
holnap megjelenik az EveningPost munkásmellékletes száma, szóval lehet majd hívogatni is fel cégeket. szerencsére a telefon nem túl drága.

ellentétben a fénymásolással. viszont erről van egy durva sztori.
bementünk egy helyre,ahol a melóvadászoknak segítenek, például ingyennettel, meg olcsó nyomtatással, stb. (mondjuk itt az olcsó alatt ne az otthoni hanem az itteni olcsót gondold-még mindig nagyon drága)
húsz-húsz önéletrajzot nyomtattatunk, megkérdeztünk a csajt (aki tulképp az egész irodát vezette) mennyi lesz. azt monja 10 penni darabja, az 40szer10, és itt megállt...
a szája kicsit mozgott, a szeme elmeredt a távolba...
mi egymásra néztünk wmmel
tehát a feladat még egyszer: 40 szorozva 10zel
a lány bocsánatot kért, bement az irodába, majd pár másodperc múlva kijött, hogy az négy font lesz.
remélem, hogy csak az jutott eszébe, hogy ma van az anyja szülinapja, vagy valami, bár nemigen hiszem.
10x40
az jutott eszünkbe, hogyha túl vagyunk az első pár szar melónkon, hogy legyen referenciánk végre, akkor nagyon fényes karrier állhat előttünk.

mondjuk erről kár is gondolkodni amíg semmink nincs.

az meg külön jó, hogy a lakótársunk is külföldi. csomó mindent meg lehet tudni, róluk , jamaikaiakról, és rólunk, magyarokról is. élvezzük