sokáig abban a hitben éltem, hogy olyan, mint "kedvenc író" nem létezik. kedvenc könyved lehet, nekem is van, harmincszor is elolvastam már szerintem, de kedvenc író? az sok.
tévedtem
az én kedvenc íróm Alberto Moravia
ma is olyat tolt, de olyat! befejeztem a kisregényt, elégedetten dőltem hátra a buszon, pont olyan elgondolkodtató mégis könnyed volt olvasni, mint mindent eddig tőle, mély, emberi, igaz, blabla,és keserű, kiszámítható hepiend
hat órának kellett eltelnie , mikor
leesett a csattanó. ami az elején volt amúgy. a fintor az a furcsa grimasz, teljesen ledöbbentem, legszívesebben odafordultam volna valakihez az utcán, hogy a fintor bazmeg az volt a kulcsa az egésznek, és de duuuuúúúrva és mégis hepiend bazmeg pedig ennek fényében az teljesen máshogy esik le.
a másik pedig, az ami wm arcán van, bizonyos érintéseinél, mikor nagyon figyel a testemre, az arcán egy vicsor, teljesen eltorzul olyankor, de csak pár másodpercre, teljesen kész vagyok attól, nem számít, ogy lehelletérintés a hajamon, vagy vasszorítás a nyakamon, csak a figyelem...olyankor legszívesebben beleharapnék az ajkába, letépném, lenyalnám az ömlő vérét élve felzabálnám az arcát, kiszívogatnám a szemeit, a lehető legfájdalmasabban, utána a torkán dugnám le a kezem, hogy kitépjem a szívét meg utána a sajátomat is, mert olyankor úgy érzem, hogy ennél teljesebb úgysem lehet az életem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése