2013. március 10., vasárnap

politikai

Régen politizáltam már itt. A facebookra tartogatom egyrészt, másrészt pedig politizálni egyre nehezebb.

 Nem is lehet leírni, kiviszi az erőt a kezemből. Kedves olvasóim az megvan, hogy egy halom főiskolás gyerek odament a fidesz székházához, ezzel magánterületet sértve, leültek a földre és olyat kiabáltak, hogy sajtószabadság, meg egyenlő jogok, meg ilyesmit?
 És hogy erre egyrészt kiment a BÉKE menet, akik olyanokat kiabáltak a srácoknak, hogy dögöljetek meg a kurva anyátokat, akartok sósavat az arcotokba?
 Aztán pedig jött egy csomó fradiszurkoló, hazafias kötelezettségből kirángatták a diákokat a fidesz székházból. Az megvan hogy olyan arcok jöttek a fideszt védeni, akik 1o évet töltöttek börtönben gyilkosságért? (nem önvédelemre gondolok itt, vagy mondjuk egy gázolásra, hanem mondjuk olyasmire, hogy az egyik maffiózó hasbalövi a másik maffiózót, aztán berakja egy autó csomagtartójába, kiviszi valami elhagyatott területre, majd háromszor fejbelövi. hidegvérrel. és ennyi ami nyilvános)
 Ilyen emberek rángattak ki huszonsemmi éves lányokat a fidesz székházból, állampolgári felelősség gyanánt. Ilyen emberek érzik hazafias kötelességnek hogy a fidesz mellett kiálljanak. Ezek többek közt a "kétharmad"

 Az megvan hogy a fidesz szóvivő széles vigyorral az arcán úgy jellemezte a földön, táblával a nyakában ülő minden politikai párttól elhatárolódó gyerekeket, hogy soha nem látott még ennyire agresszív magatartást?

 És a legszomorúbb, hogy ismerek olyan értelmiségi nőt, akinek ilyen korú lányai vannak, és elfogadhatónak találja, hogy nagydarab kigyúrt kopasz gyilkosok egy párt nevében olyan embereket lökdössenek tapogassanak akik akár lehetnének a gyerekei is.


 Borzasztóan zavar az, amikor baloldali gondolkodók minden egyes fideszes megnyilvánulásra felállnak, és ugyanazzal a retorikával keresztényeznek, ahogy mondjuk a jobbik zsidózik. Mégis most úgy gondolom hogy ebben valóban van felelőssége az egyháznak, eljött az a pont, ahol minden kereszténynek fel kellene állni, és azt mondani, ne az én nevemben. Spec én most is épp ezt teszem.


 Na de elmesélek valamit amitől lehet hogy nektek is megkeseredik a nyál a szátokban. Azt tudjátok, hogy wm rendszeresen szokott vicces képeket gyártani, sokszor politikai jellegűeket is. Na most sem volt rest,készített egy képet, ami ezt a fentebb említett fideszes kidobóembert magyar állampolgárt úgy ábrázolta, hogy Bambival és még egy csomó másik valdizni állatkával egy réten áll, pont olyan ártatlanul, ahogy beállítani próbálják. Feltette a fészbúkra, és kettő percen belül jött egy levél egy fradista ismerősétől, hogy vicces meg minden de pont ez az alak, akivel nem kéne így viccelődni, okés?