2013. január 7., hétfő

politika

Az elmúlt pár napban egy csomót rágódtam a "belügyes" bejegyzésen, meg a hullámokon amit vetett egy-két családi társalgásban.

Szóval úgy gondolom, hogy a politizálás okés. A politikai szimpátia az egyéniség része. Úgy gondolom, igenis tiszta képet adhat valakiről a politikai szimpátiája. Most egy szélsőségesebb példával élek, aki egy olyan pártot választ  aminek mondjuk a pártlapja egy kurucinfó, no azt az embert én vagy gonosznak, vagy nem túl intelligensnek, esetleg enyhén zavartnak tartom.  Szóval ha odaáll elém valaki, hogy ja én 14ben a Jobbikra fogok szavazni, akkor én valószínűleg udvariasan aházni fogok, és keresem az alkalmat hogy hogy zárjam rövidebbre a társalgást, mert egyszerűen nem akarok hosszan gonosz, vagy buta emberekkel társalogni.

(én sem vagyok szent, ha a zavart kategóriába esik akkor lehet hogy elhallgatom egy darabig, így leltem olyan gyöngyszemekre egy beszélgetés folyamán, hogy a tatárjárás a zsidók bűne, mert leorvvadászták a tatárokhoz siető magyar békeköveteket)

A másik amin elgondolkodtam, hogy mennyire kell visszafognom magam mondjuk a "kinyilatkoztatásaimmal" ezügyben, magyarul
Hagyjam abba, mert ezzel szúrom esetleg valaki szemét?
No a konklúzió ezügyben, jó vaskos magyarsággal: lófaszt.

Egyrészt mert így teret engedek a szerintem  nemokés nézeteknek, ezzel szembeszállva a saját elveimmel.
Másrészt Ha valaki személyes támadásnak vesz egy általános kinyilatkoztatást, annak a szavazójoga is megkérdőjelezendő.
Harmadrészt pedig. Ha a politikai nézet a gondolkodásmódom egy része, a személyiségem pedig alapvetően nyitott, esetleg hangos, akkor mindenki aki elvárja hogy ne politizáljak a saját felületeimen, az azt várja el, hogy így ne legyek önmagam. Vicc.

Szuperhálás vagyok a szüleimnek, hogy nem neveltek gyávának és meghunyászkodónak, meg hogy okos lettem és becsületes, meg magabiztos.

Ájmín lehetnék szép is mindezek helyett.

Nincsenek megjegyzések: