Amúgy a mai bejegyzés zenés, ezt hallgassátok, reggel a buszon az agyam felment tőle a padlásra, összekuporodott és hangosan zokogott.
Azt az érzést ismeritek, hogy van amikor olyan megrázó egy zene, hogy el kell takarni az arcotokat amikor hallgatjátok, kábé olyan mint olyan mint mint az első szeretővel a szeksz, ne lássa az arcom, a buszon se a kollegák ahogy vicsorgok.
nesztek itt egy másik.
aztán hazafelé a buszon majdnem hánytam, mert a sofőrünk egy idióta, kirázza a belem. Felraktam a fejhallgatómat, ment tovább a komolyzene, próbáltam valami biztonságos zugba visszavonulni, és a bajai zeneiskola jott elő, azok a napfényes boltíves folyosók, az óriási kapu, a folyamatos zöngés csilingelés, az illat.
A Magi folyosórésze, a forgósfotelek, ahogy ekézett mindenkit mély haranghangon, és arra jöttem rá, hogy az egész tizennégy éves koromtól kábé addig amíg wmmel össze nem jöttünk, ez volt az egyetlen hely, ahol maradéktalanul, mindig, totálisan biztonságban éreztem magam, ahol mindig okés volt az önbizalmam, ahonnan a legtöbb pozitív visszacsatolást meg szépséget kaptam. kár hogy nem lettem operaénekes.
ilyesmik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése