2010. május 25., kedd

mindennapok


el is felejtettem mondani, négy hónapja hogy befejeztem a dohányzást.
nagyon ritkán hiányzik, bár minden nap eszembe jut. az is inkább rutinból, és általában a nap végén, hogy ma se jutott eszembe.

nem zavar, ha körülöttem dohányoznak, és ha nincs túl meleg, akkor néha jólesik egy dohányfelhőbe belesétálni, de egyre ritkábban tartom esztétikusnak, eddig nem is tűnt fel, hogy nem kevésszer ronda. mondjuk általában amúgy is ronda emberek kezében.

mindent összevéve nagyon nagyot nyertem ezzel a leszokósdival. szebb vagyok, és rendszeresen sportolok, és van kedvem táncikálni, amihez újra tudok énekelni. mondjuk felugrott jópár kiló, de azt meg most éppen leszarom, mert a nyári ruhám alá fúj a szél, és suhanok a bicajomon, piros a sisakom, és sárga a szemüvegem, és még a leggyorsabbantekerés közben is tudok fütyörészni.

a leszokósdi szót meg azért mertem használni, mert pár napja szívtam füvet, üvegpipából, és eszembe sem jutott rágyújtani, amíg "odavoltam" pedig régen az azért ment keményen. ( akit érdekel: amúgy nem volt olyan jó, bűntudatom volt, hogy wm elől titkolom, és nem sikerült alkotnom amit akartam, és kicsit időpazarlásnak éreztem, hogy végül lefeküdtem a padlóra, a hangfalakat a fejem köré állítottam, és zenét hallgattam. mondjuk az jó volt.de igazából társas sport ez kérem.)

szóval gyerekek, próbálkozzatok vele, jobb nem cigizni, mint cigizni.
(otthon mondjuk valószínűleg fogok cigizni de a társaság húzóereje című megkísértésben még nem volt részem)


amúgy meg, klassz napom volt ma, úsztam, és sütit ettem a fhansziáknál, és kitakarítottam, és sárkányokat festettem a konyhafalra,hangosan ordítva énekeltem a rádióval, visszaintegettem az öreg tatáknak a hídon, és főztem is.

szóval az van, hogy rendszeres olvasója vagyok a malackaraj című gasztroblognak, ahol az egyik szerző földim, és bizony sokszor megsajdítja nem csak a pocim, de a szívem is. (hódoshajnalkaforpresident). pár napja írt egy kis cikket a borsos kalácsról.
most tudtam meg, hogy ez egy speciális sárközi étel, izé csanádiként akár büszke is lehetnék rá, satöbbi, ha érdekel menjetek el és olvassátok el.

otthon ilyen nem volt, de emlékszem a menzán ettük, a rozsóéknál is asszem, meg a paplakon vajlingból? nem tudom. nagyon szerettem, kinyalni a zsírosborsos tejfölt a tányérból, repeta nem, kövér vagy kislányom, aztán el is felejtettem, mert amúgy ez a világ legegyszerűbb kajája
ma azt készítettem, tííííííííííííííííz perc és itthon van wm , nagyon finom lett. jaj nagyon finom lett, pont ugyanolyan lett.

na és mivel a sárkányokat is meg akartam mutatni, meg ezer éve ki akartam próbálni tudok-e kajafotókat csinálni, azért most megosztom veletek a receptet okés?


szóval a sárkányok:

és a kép ami miatt eszembe jutott, hogy akkor a kaját is megmutatom ahogy készül:
pihennek:

készül a mártás:

fürdés lesz:

közeli, hogy összefusson a szádban a nyál:
nyami bami


mosogatni wm fog


ez most olyan mintha velem töltöttétek volna a délutánt,
kár hogy nem

9 megjegyzés:

wwintermute írta...

Ha valamelyikotok cigit mer adni neki, annak eltorom a kezet :D
Az ott egy fegyegeto vigyor!

lucita írta...

malackaraj rulez. meg a kalács is.

(szerintem ne találkozzunk, a bankos-egyebes őrület óta vagy 12-15 szál megy naponta. ehh.)

annie írta...

ja, a tisztelt Író Úr meg dolgozzon vagymi.

wwintermute írta...

ket es fel uj tortnetem van mar csak a muzsam nem segit az utomunkaban (de nem haragszom)

aklübisz írta...

talán ha az író úr nem kérdezné meg minden segítő szándékú mondat után, hogy akkor ki az író a családban jobban haladna az a múzsa.

a zúzás fogatmosni

wwintermute írta...

elsokorben az eluteseimet meg az ekezeteket kene csak javitani

aklübisz írta...

tusé

lucita írta...

cukik vagytok. :)

reddyaul

... írta...

hát ez tök jó volt. klassz lenne nálatok konyhamalacnak lenni :)