mesterséges édesítőszer: gyere velünk kirándulni

gyönyörű nap volt. vasárnap délután öt óra körül, ha megkérdezed mi hiányzik a tökéletes boldogsághoz, annyit tudtam volna mondani, hogy egy papírzsebkendő, hogy kifújhassam végre az orrom.

szóval portisheadben voltunk. ez egy kis falu a severn torkolatánál, még nem, de már majdnem a tenger. (sokatoknak ismerős lehet a név, de az a zene nem ez a portishead. wm szerint az télen van)
szóval

bristoltól kábé egy órányi buszozásra van, de vasárnap lévén ez csak fél órát jelentett. nem főúton visz az út, mindenféle harmadrangú egysávos kanyargó, kis eldugott falvakban megálló járat, mindben leszálltunk volna legszívesebben, mindegy.
aztán mikor leszálltunk, rögtön ezt a templomot láttuk meg, és a legfontosabb az, ami fölötte van: az ég kék. süt a nap. ajándék nekünk.

persze nem a templomra vagyunk kíváncsiak, ilyt látunk nap mint nap, irány a part. wm kezében már viszket a masina, az enyémben meg a sárkány . (hoppsz a masina:ezek most itt totál nyers képek, wmnek még nem volt ideje megcsinálni őket, szóval bocs)
hosszas gyaloglás, térképbújás, nyilvánosvécé keresés és találás után egyszer csak ebbe botlottunk:

nagyon megörültünk annak hogy élünk, leültünk egy szimpatikus padra, élveztünk a napot (akkor még volt) fújta a hajunkat a szél, rikoltoztak a sirályok, mi pedig kényelmesen megettük az elemózsiánk felét. az élet szép.
én rágyújtottam, wm nyújtózkodott, én összeraktam a sárkányt, ő a nyakába akasztotta a masinát, (oldalt látsz egy olyan feliratot, hogy wmképei, ha arra kattintasz, akkor egy csomó szép dolgot láthatsz, mit mi is láttunk, ennek a napnak az igazi képei is ott lesznek, nemsoká) .

azért is jó ez a sárkányosdi, mert egy cseppet sem unatkozom amíg wm sziklákon hasal, meg ugrál át, meg ilyesmi. régen ettől megütött volna a gutman, hogy majd jól összetöri itt nekem magát, de amíg játszom, addig nem érdekel. itt épp vadul küzdök a széllel. gonosz volt, mer nem segített, nehéz volt felvinni a sárkányt, fönt pedig borzasztó rakoncátlanul viselkedett.

eztán egyszer wm elkunyerbálta és rögtön talált is egy olyan helyet, ahol úgy fordult a szél hogy egy perc alatt fenn volt

innentől kezdve én is itt eresztettem fel, lehetett végre gyakorolni trükköket, meg mozdulatokat, hát, nem lesz ez olyan könnyű, de sebaj. minden pillanatát élvezem.

itt még van kábé 20 olyan kép amit berakhatnék mert jó a part, mert remek móka a sárkány, mert wm a legklasszabb pasi a földön, de attól tartok, hamar megunnátok.

szóval elmolyoltunk itt két órát, és mivel elbújt a nap, és fáztunk, továbbindultunk. az ösvény neve Mariners Path, megy végig a vízparton, le a tenger felé, elkezdtük követni.
tudjátok mi a súlyos? hogy az ösvény mellett vannak házak is. emberek élnek azokban a házakban, emberek, akik az életüket egy ilyen helyen élik le. akik nem akadnak ki, ha véletlenül betévedsz a gondosan ápolt udvarukba, hanem megmutatják hogy merre van az út, akik szép napot kívánnak. akik nem zárják le a legklasszabb részeket, csak azért mert megtehetik,

mert pénzük van , vagy hatalmuk, vagy bármilyük, itt ilyen nincs. ezek inkább kimennek az ösvényre, és tisztán tartják a partot, rendberakják a kis hidakat. itt túrázhatsz anélkül, hogy szögesdrótokba, meg tiltó táblákba, meg szemétbe botlanál.
no erről ennyit.

az ösvényről rendre le lehet térni a víz felé, meredek lépcsőkön vagy csak kitaposott kis járatokon, és ilyesmibe lehet botlani:

nna itt

egy picit elszedtem wmtől a

fotómasinát, szóval most ő jön.

kavicsokon , meg a parton fújja a szél, meg ilyesmik. annyira pózolós fa jta, de ez tisztán látszik az arcán :)
és mivel én meg egy javíthatatlan romantikus vagyok igazából, kukkantsatok csak be a kavics alá. neeem ne aggódjatok, nem vandálkodtam, egy puha kővel írtam, a dagály elmossa hamar.
a dagály, ami ekkor már a felénél tartott, szemmel láthatóan emelkedett a vízszint, olyan fél óra múlva wm már nem állhatott volna ott ahol most itt jobbra

séta folytat tovább