2007. szeptember 11., kedd

mísz

a hangulatom
ősz van, és ez a város amúgy is megvakít, sokkal kevesebb szépséget látok mint mikor idekerültem- és nem csak itt, de mindenhol
és kicsit siratom- még ha ostobán hangzik is- az ártatlanságom

répaként lebeg a szemem előtt a márciusi utunk, és belehasalok az igába, de mindig újabb és újabb köveket pakolnak a hátamra
hazamegyek, az istállófiú lecsutakol, de fedeztetésről szó sincs, kell minden perc az alvásra...
taposómalom az egész, nem szeretem a felnőtt létet

hétvégén meglátogattuk a messzi nagymamámat, nagyon hosszú ideje először voltam nála, (találkoztunk, de sose ott)
meglepő és szívszorító élmény volt nekem, az egész
ugyanazok az illatok, ugyanazok a kanyarok, a ruhaszárító drót az erkélyen ugyanolyan hangot ad és úgyanúgy ráng mikor kihúzom,
csak az erkény már nincs olyan magason, a távolságok ijesztően összeugrottak, a bolt nem fényévekre van, hanem csak a sarkon
a vak trafikos üzlete helyén gyerekbálabutik van
és nem egy gyerek vagyok aki nem szereti a nagymamáját, aki egy szigorú felnőtt; hanem egy felnőtt, aki aggódik a nagymamájáért. aki lassan már egy gyerek
azt hittem, odamegyünk, és egész nap császkálunk, felfedezősdit játszunk, este meg lefutjuk a dumakört a nagyival, ehelyett egész hétvégén ültünk a konyhában és kanasztáztunk - és remek volt

fura érzés, hogy vnnak olyan szeretteim, akiknek már hazudnom kell az angliai úttal kapcsolatban: á csk egy-két év, míg összejön egy ház ára, hogy hazajöhessünk és dédunokákat csinálhassunk...



valami hiányzik, nem tudom mi.

az is érdekes volt , átutaztunk egy távoli városon, ahol wm felhívta a figyelmem egy szoborra, láttam már, álltam egy ablakban, lehellet a nyakamon és néztem azt a szobrot

Nincsenek megjegyzések: