napok

Elkezdtem tegnap a munkakeresést, és eléggé reményteljesnek néz ki a helyzet. Az van, hogy menő az önéletrajzom, de most akkor inkább nem innék előre a medve bőrére.

Szóval inkább elmesélem, hogy időm is volt kedvem is, beültem hát a katedrálisba olvasni, királyosat, majd végighallgattam egy laza kis koncertet a Lübecki Fiúkartól, ilyesmi volt az ebédidőm.

Kicsit később pedig hozzájutottam végre némi brisztoli valutához, de erről majd mesélek később.

Vannak szuper napok.

Elég sokat olvasok a buszon munkába jövet-menet, kábé ott a legtöbbet.
Néha az olvasást úgy képzelem mint egy dimenziókaput, főleg a jó könyveknél, hopp most még a buszon ülsz, kinyitod a könyvet és sittysutty máris Tokióban egy padon, vagy Középföldén egy ló hátán.

Ma , ahogy leültem, még nem volt időm kinyitni a könyvet, amikor megéreztem hogy valaki néz, és ott van ez a nyakigláb vörös fiú, szélesen mosolyog rám, majdnem zavarba is jöttem, erre felmutatja ugyanazt a könyvet amit én is a kezemben tartok - ó dzsojsz of méjnsztrím- és én visszanevettem, és mi ketten egy kicsit olyan jó barátok lettünk mint senki más a buszon.

Aztán ma azon gondolkodtam kicsit később, milyen érdekes, ő ugyanabba az univerzumba vonul vissza hetek óta mint én, és amíg mindenki más a buszon az A38 as út megszokott panorámáját nézi addig ő meg én a Királyok Útján lovaglunk. Vagyis ő lovagol. Én valószínűleg vagy valami templomban vagyok szolga, esetleg valami bordélyban várom hogy ideérjen.

Mindegy is. Amikor leszálltam integettünk egymásnak.



Amúgy az éjszaka azt álmodtam, hogy egy nagy pattanás nőtt az államra, megpróbáltam kinyomni, de a nagyon büdös gennyel együtt egy döglött légy is kijött. Elég fujj volt.

olvasónapló

MamzeLove.

Winter is coming.

Befejeztem a Trónok Harca első könyvét.

Szóval egy ideje mar tartoztam magamnak ezzel. A tévésorozattal már évek óta kerülgetjük egymást, az én érdeklődési körömmel egyszerűen lehetetlen kikerülni az erre való utalásokat, képeket.
Ez azért is idegesített, mert tudtam hogy van esély arra, hogy beadjam a derekamat, szóval különös figyelemmel próbáltam kikerülni minden szpojlert, egy poént sem lőhetnek le előlem.

Na de ne rohanjak ennyire előre, egy kis felvilágosítás azoknak akik nem tudjak mi is ez a Trónok harca: Egy nagyon, nagyon nagyon hosszú (még be sem fejezett) regény, HŐSEPOSZ, George R.R. Martin tollából,  amiből az HBO egy igen sikeres és minőségi sorozatot csinált. A történet egy lovag-család-történelmi regeny, rengeteg politikaval, intrikaval, kardokkal, lovakkal, némi szeksszel, sarkanyokkal, misztikummal, satöbbi.

Elvileg először 96ban adták ki, és a sznob orromat elegge böki hogy csak a sorozat miatt figyeltem fel rá.
Rengeteg jó sorozat van, és rengeteg cimborám ajánlgatja őket hogy "neked ez biztos nagyon tetszene"  Nehéz mert a sorozatokra még kevésbé tudom magam rávenni mint a filmekre, de A Trónok Harca önjelölt prófétája a Mamzi, szóval felesleges volt az ellenállás, de az nyilvánvaló volt, hogy a könyvvel fogok kezdeni.

Nemigen volt kedvem hozzá halogattam, két héttel ezelőttig, és igazából annyira féltem attól hogy ez csak egy felfújt humbug, hogy meg se vettük a könyvet, csak kölcsönkértem az első részt.

És meg kell hogy mondjam.
FENOMENÁLIS.

Kizárólag szuperlativuszokban tudok róla beszélni. Könnyű olvasni, és olvasatja magát. A felépített világ abszolut hiteles. A földrajztól  kezdveaz időjáráson keresztül a vallásokig. A karakterek teljesen ki vannak dolgozva. Izzadtságszag nélkül szórakoztat. És mindezt meglepően hatalmas léptékben teszi. Tökéletes fantazi regény.  Az író pedig eszméletlen nagystílű, bármit megtehet a hőseivel, olyan dolgokat is, amiket az életen kívül nem sok történetíró engedhet meg magának, de ezt szpojlerezés nélkül nem tudnám kifejteni.

Érdekes módon rengeteg olyan dolog van benne, amit nem szeretek. Például amikor több történetszál van, akkor nekem mindig elég döccenős a váltás, itt valahogy ez teljesen sima ügy. Aztán a bonyodalmak egy része ilyen elkerülősdiből fakad, ami számomra a történetmesélés, a filmek, könyvek, és az élet legborzasztóbb rákfenéje, itt mire odáig jutottam a sztoriban,még ezt is meg tudtam bocsajtani. (ha egy filmben ilyesmi történik, azonnal abbahagyom)

Teljesen beszippantott, és ideges vagyok nagyon hogy wm hetfő óta elfelejti elkérni a második részt.

Nem a legjobb könyv amit valaha olvastam. A helyén kell kezelni, mert ez nem az a fajta irodalom ami elgondolkodtat és formál, és kihívást nyújt.
Viszont ezt a fajta élményt, izgatottságot, es elvarázsoltságot kisgyerekkorom óta nem éreztem egy regény kapcsán, akkor a római császárregények okozták.
A Trónok harca vegytiszta szórakoztatás, az olvasás élménye meztelenül.
Szóval kategóriájában abszolut verhetetlen.

Tegnap letöltöttem a sorozat első évadját, azt hiszem eléggé menő lesz az is. (a képregény szar)


Szóval mindenkinek ajánlom. Olvassátok el, mert menő, mert úgy gondolom, hogy a nemolvasóknak  a tökéletes tökéletes kapudrog, a régóta nem olvasókat emlékezteti arra, hogy miért is jó olvasni, az olvasóknak pedig csak azért mert egyszerűen szuper könyv.

Ha végérvényesen lusták vagytok, de szeretitek a lovagos kardozós cuccokat, akkor nézzétek a sorozatot, abból amit eddig láttam alázatosan hűséges a könyvhöz.

Szóval hálás köszönet a Mamzinak, és alázatos ajánlásom mindenki másnak. (ha csak egy embernek ajanlhatnam akkor az Ann-Yu lenne.)






...
ma a hamuszürke bőrű szomáliai buszpajtásom- aki amúgy nem ismeri se a könyvet se a sorozatot- lezöttyent mellém az ülésre. Vészterhes arccal kinézett a szürke zsíros esőfelhőkre, majd rám se nézve megszólalt  Winter is coming. Eléggé röhögtem.

olvas

Az elmúlt két könyv.

Neil Gaiman : Óceán az út végén. Vártam, hogyne vártam volna.Kicsit szkeptikusan, nekem az utolsó könyve annyira nem volt varázslatos mint az addigi munkái. Féltem, hogy ez is kicsit csalódás lesz, a nagy várakozás után. Nem kellett volna. Nagyon klassz volt. És volt varázs bőven.
 Van az elején egy rész ahol a főszereplő elmeséli, hogy senki nem jött el a szülinapu zsúrjára. Ott megvett. Meséltem, hogy egyszer nekem is volt egy olyan szülinapi zsúrom amire senki sem jött el? Sarokházban laktunk, két nagyon nagyon széles utca kereszteződésében a ház mellett volt egy  domb - a vízműakna felett, gyerekként tökéletes méretű volt, ha meglenne még most biztos nagyon picinek látnám- felmentem a dombra és csak néztem, jobbra balra, hogy jön-e valaki, biztos csak másik időpontra emlékeznek, nem jött senki, pedig anyu még virslis-levelest is csinált, ilyet senki anyukája nem tudott, nagyon menő volt.
Szóval nem jött senki, biztos elfelejtették az előző napi majális miatt. Vagy valami. Két érzésre emlékszem, hogy szégyelltem magam nagyon hogy ilyen pária vagyok, meg egy enyhe örömre hogy legalább enyém lesz az összes virslis-leveles. (ha valaki kíváncsi lenne hogy készül a teljesen elhízott tinédzser, akkor itt az egyik hozzávaló)
A könyv izgalmas és ötletes és cuki, odavoltam érte. Azokért a jelenetekért amikor a főhős eszik, azokért különösen. Ha egyszer elolvassátok ezt a könyvet tudni fogjátok miről beszélek.
Olvassátok el.

A másik pedig a Szkafander és Pillangó volt, pislogta: Jean-Dominique Bauby.
 Szóval az az szituáció, hogy a francia Elle magazin sikeres főszerkesztője egy nap valami agyérgörcsöt kap, amitől mindene lebénul, kivéve az agya meg a jobb szeme.  Hogy a látogatóival kommunikálni tudjon, kifejlesztenek egy speciális ábécét ahol a nyelv legtöbbet használt betűje van legelöl.
Magyarul ez kábé így néz ki:
 E, A, T, N, L, S, K, É, I, M, O, Á, G, R, Z, V, B, SZ, J, H, GY, Ő, Ö, NY, LY, Ü, Ó, F, P, Í, U, CS, Ű, C, Ú, ZS.
(a betűgyakorisági mutató a titkosírásfejtők egyik legnagyobb segítője)
  (azon ismerőseimnek akikkel rengeteget szkrabbléztam: a legkisebb pontértékű van elöl)

Ezután az illető akivel kommunikálni akar szépen lassan sorolja-elmutogatja az ábécét, Jean-Dominik pedig pislog egyet ott amelyik betűt akarja mondani. Így az összepislogott betűkből szavak, a szavakból mondatok lesznek, beszélgetések, levelek, és végül a könyv amit most olvastam. Merthogy ez egy igaz történet. Eléggé letaglózó van egy könyv, amit úgy pislogtak.

És eléggé szégyellem is magamat: nekem ez a könyv nem tetszett annyira. Az író már csak az emlékeiből él, ezeket fotózza le majd mutatja be a fejezetekben - gyönyörű képeket ír le. Csak én nem szeretem a képeskönyveket, untatnak. Többször szerettem volna abbahagyni, de mekkora tisztelentlenség már abbahagyni egy könyvet amit ÚGY PISLOGTAK. Szóval végigküzdöttem magam rajta. Végig ott villogtak az üzenetek, értékeljed az életed apró örömeit amíg tudod, meg hogy legyen minden pillanat méltó az emlékezésre, satöbbi, ez még nehézkesebbé tette az olvasást.


Pedig nem nem rossz könyv, azt hiszem csak túl cinikus vagyok. Ha a ti szívetek nincs kőből akkor szeretettel ajánlom ezt is.



Most pedig elkezdtem a Trónok Harcát. A huszonhetedik oldalon járok, és máris túl sok név van, mi lesz még itt. Ehh.
(de a kiskutyás jelenet tényleg nagyon menő volt)

meleg van meleg van, iszonyu meleg van
elszoktam en mar ettol nem birom en mar ezt
az a szep zold fu is kiegett.

amugy meg, talaltam egy blogot, tetszik a no stilusa, a temavalasztas annyira nem az en vilagom, de szeretettel ajanlom azoknak akik szeretik a gyereknevelos blogokat, oldalt az ajanloban a cirkuszigazgato

http://miezacirkuszmarmegint.blog.hu/

Q

Na, befejeztem az 1Q84-et.
A lány, aki ajánlotta, tegnap szült, a legjobbakat kívánom neki.

Az 1Q84. Először is, hosszú. Nagyon, nagyon hosszú könyv. 8oo  oldalt felülről simogatja. Másodszor, lassú. nagyon lassú. A cselekmény iszonyú lassan bontakozik ki.
Harmadszor, Murakami egy zseni. Nem volt olyan alkalom hogy ne egy megkönnyebbült sóhajjal nyitottam volna ki a könyvet, azonnal beszippant.
Azokat a könyveket nem szeretem különösebben, ahol  a történet több szálon fut. Beleélem magam az egyikbe, majd a legváratlanabb pillanatban át kell hangolódni a másikra. Ez a könyv Tengo és Aomame története, de a két sztori közti váltás egyáltalán nem zavaró, a történet, ahogy a két szereplő is, spirálisan halad, egyre közelebb egymáshoz.

Van benne egy ilyen kis párhuzamos univerzum műsor is, az elmúlt két hétben rengeteget gondolkodtam ezen, emiatt.

Például azon, tegyük fel vannak egymástól kicsit eltérő, végtelen számú párhuzamos univerzumok, akkor előfordulhat, hogy az egyikben abszolut ateista vagyok (és gonosz is) a másikban pedig mélyen hívő keresztény (és jó is). Szóval ebben a gondolatmenetben Isten abszolut létezik, az ateista olvasóimat megkérném, hogy ha képesek a párhuzamos univerzumokat elképzelni, akkor ugyan nyújtóztassák már ki az agyukat még egy centivel.
Szóval mivel Isten mindenek felett való, és egy, ezért az össze univerzumot szemmel tartja.Ha mindkét síkon meghalok, akkor vajon hova kerülök? A mennybe, vagy a pokolba? Vajon van minden univerzumnak saját mennyországja és pokolja? Vagy csak egy van, de akkor mi alapján jutok a végső nyughelyre?

Ezt a könyvet azért inkább gyakorlott olvasóknak, olvasni szeretőknek ajánlom.

Amúgy bevallom, az olvasással kapcsolatban abszolut sznob vagyok voltam, és néha nyíltan, többnyire leplezetten lenéztem azokat akik nem olvasnak.
Ez rossz, és buta, bocsánatot kérek mindenkitől. Egyáltalán nincs igazam, amikor arra gondolok, hogy olvasás nélkül nem lehet elég szellemi muníciót összegyűjteni, van akinek ez máshogy természetes, (és a diszleksziásokkal szemben is szemét lennék. )
Másrészt pedig, én ugyanolyan egysíkú vagyok, soha nem nézek egy filmet, egy sorozatot sem, pedig ez ugyanúgy a kultúra része, szóval megfogadtam, hogy ezentúl megnézek hetente egy filmet.

olvasónapló

Nagyon, nagyon sokat gondolkodom mostanában.
Úgy tartom, a szellemi frisseséggel tökeletes párhuzamot von a fizikai  fittseg. Mindannyian különböző adottsagokkal születünk, de edzeni, gyakorolni es sajat magunkhoz képest, vagy akár egyetemesesen értett csúcsokat elérni lehet.
A különbség a kettő között az, hogy az egyik edzettségi foka állapota  latszik, a másiké rejtett, illetve a szellemi tespedtség még senkit nem vezetett szívrohamba vagy cukorbetegségbe, értitek.
Mondjuk nem ilyeneken gondolkodom.

Nincsenek illúzióim, valószínűleg soha nem leszek képes  egy szellemi Iron Mant  megcsinalni, egy 40nap40maraton tipusú kihívást kimakszolni; az élvezet még mindig fontosabb tényező számomra mint a kihívás leküzdése. Arról nem is beszélve, hogy mi az intellektualis Iron Man? Nem tudom hol van a felső határ, a célvonal.
Mindenesetre egyelőre élvezem az edzést. Mivel ez az én blogom, nem szarozok itt mindenféle álszerénységgel, úgy gondolom hogy én lassan maratonokat tudok futni. És el kell mondjam, egyre jobban élvezem ezt.

A legfontosabb edzés pedig az olvasás. Esszenciális. Mert össze lehet gyűjteni egy műveltséget, tudást, intellektuális fölényt kivonatokból véleményvezérektől, filmekből elemzésekből, nyilván. Az én problémám ezzel az, hogy egyrészt az, hogy így hajlamos az ember mások vélemenyet szajkózni  - az üres szellemi koravénség nem túl szexi,  másrészt, a nem olvasás mindenképpen a legkevesebb ellenállás irányába mozdulás, ami általánosan a világ elbutulása kicsiben. Mondom ezt úgy, hogy tudom hogy van az olvasóim között tudatosan nem olvasó is, aki sok tanult kollegát meg tudna győzni bármiről.

No mindegy, ennyit az önf*sszopkodásról, jöjjön a lényeg.

1984.
Majdhogynem katartikus élmény volt. Olvastam már régebben, tínédzserként, hiszen kult könyv, szóval a történet megvolt, meg tudtam mondani, hogy olvastam. Most végre fel is fogtam. Mondjuk oldalanként meg kellett állni, és egy-egy blokkot újra és újra átrágni. A 84 egy  nagyon keményen gondolatébresztő könyv, a körülöttünk levő világ rengeteg gonosz trükkjére világít rá. Nincs kétségem afelől hogy újra el kell majd olvasnom.
Ami viszont érdekes - nem most jöttem erre rá, de most ismét megfogalmazódott bennem, mennyire kivételes helyzetben vagyok vagyunk azzal hogy a jelen Magyarország történelmének a tanúi lehetünk- bár én könnyű helyzetben vagyok, más elsődleges nemiszervével büntetem a csalánt.  A nyugati demokráciák unalmasak és eseménytelenek. A mindent elöntő lassú fullasztó magyar közöny ezerszer érdekesebb mint egy olyan társadalom ahol minden okés. Igazából a brazil-török-egyiptomi eseményeknél is érdekesebb. Fáj és gennyes kinyomni egy nagy pattanást, de hamarabb gyógyul, az elbutított, közönyre idomított magyar meg hagyja jól betokosodni a cuccot.
Amit tudok tanácsolni azoknak akik nem olvasták még a 84et, és akarják: picit politizáljatok előtte, szerintem az nagyon komolyan hozzátesz az élményhez.

A másik könyv amit olvastam, Az út, Cormac McCarthy tollából.
Az Emily adta, hogy olvassam, neki ez fontos könyv. Emily érzékeny és szellemileg üdítően friss kislány, de életem legszarabb könyvélménye is tőle származik, szóval kicsit tartottam tőle.
Az út nagyon kemény könyv. 
Először is. Én nem tudok ronda környezetet elképzelni, Mordorról sem volt semmi fogalmam se hogy milyen, amíg a filmet nem láttam, pedig nem egyszer olvastam. Most már megy.
Az út nagyjából olyan mint amikor Samu és Frodó mennek a hegyhez, csak változatosabban szar a terep, nem cimborák hanem szülő-gyermek, és sokkal kevesebb a remény.
Nem tudok okot adni arra hogy miért olvassátok el. Szorongó, depressziós reménytelen történet, valószínűleg a LEG mindháromban, ezért olvassátok.
(most, hogy kerestem a magyar címét megtudtam hogy film is lett belőle Aragorn játsza a Férfit, mégsem volt olyan földtől elrugaszkodott a Mordoros hasonlatom)
Az elején volt egy érdekes érzésem. Hiába szó a történet egy férfiról és a fiáról, az elején egy barátnőmre emlékeztetett, aki miután a férje elhagyta, a fiával próbált tovább élni, nyomorúságosan, de gerincesen, foggal körömmel.

Na gyerekek, olvassatok.

olvasónapló

Kitaláltam, hogy ezentúl mindig elmesélem miket olvastam.

csak.

Szóval az előző iszonyú klassz menet után, ahol egyik könyv jobb volt a másiknál és így tovább most egy kicsit döcögősebb volt a menet.

Először Iain Bankstól olvastam a Darázsgyár című REMEKET. Ha szeretitek a morbid, furcsa rémisztő dolgokat, akkor uccu. A hideg kirázott párszor. Ha pedig a csavaros könyveket is szeretitek, akkor ezt nem hagyhatjátok ki.
Soha nem olvastam még ettől az írótól, mert RENGETEG könyvet ír, és nekem az mindig gyanús. Hát, ha az összes többi könyve szar is, akkor is megérte próbálkoznia, ez annyira szuper. Mindenesetre ezt majd még fogom tesztelni a jövőben

Ezután kellett egy kis szünetet tartanom, mert nem volt semmihez sem kedvem, aztán véletlenül felvettem a Dűnét.
Amiről -hiába olvastam már- nem is sejtettem hogy mennyire eszméletlenül szuper könyv, most ittam minden szavát, egy csomó dolog megvilágosodott, meg egy csomó mindent most értettem meg. Ami azért menő, mert most eredetiben olvastam, szóval elvileg nehezebb kellett volna hogy legyen, de nem, úgy folyt mint ujjak közt a finom homok.Általában nem vagyok oda a túl hosszú könyvekért, de ezt tudtam volna olvasni tovább, százig, ezerig.
(el is döntöttem, hogy el fogom kezdeni a Trónok harcát,  most nagyon jó volt ez a politikai uralkodóházas intrikás vonal. csak a kurva sárkányok, azok ne lennének)

Aztán nagyjából elfogytak a könyvek itthon. Van rengeteg amit nem olvastam, de érdekes módon ebben sokszor eléggé különbözünk wmmel, sok könyve van a másiknak amit nem olvasunk el.

Ezután elkezdtem a Korbácsot Barkertől, de türelmetlen lettem, és letettem a huszadik oldal után, nem esett jól, kínlódás volt.

Végül az Anansi Fiúk Neil Gaimantől. Ezt sem éreztem nagy vasziszdasznak, vidám, humoros, trükkös könyv, tökéletes starndra, meg a buszra, tényleg klassz, de többet kívántam végig. Viszont rég olvastam Gaiment a blogbejegyzésein kívül, és nem árt kicsit gyakorolni, elvileg június végén jön a új.

A hétvégén viszont voltunk könyvesboltban, majd jelentkezem. Mondjuk a nyár végre itt van, a hétvégére már húsz fokot is mondanak, bringával kéne dolgozni járni, mert egy nagy fehér koca vagyok, szóval a buszos olvasás kiesik ajjmár.

blogger

Jaj, hát a Molly eléggé rámhozta a frászt ezzel a bloggerstafétabottal. Okés, hát persze hogy szeretem ha rajtam van a figyelem, hogyne szeretném, aki nem szereti és nyilvánosan blogol, az hazudik.

Szóval köszönöm meg minden, kaptam "cuki kis díjat".  Hát így tényleg jól esik hogy vagytok akik szerettek engem olvasni.

A probléma ott van, hogy a stafétabotot tovább kell küldeni, mert ha nem, hét évig nem enged a renncer képet feltölteni vagy mi.  Négy nem túl ismert blognak. Atyaég.  Elvileg még kommentelni is kell, izé díjaztalak. Ez utóbbit tutira nem fogom. Jaj.

oké. Tampi a kedvenc blogom EVÖR.
Aztán Sajtosbrokkoli. ő mindenképpen említésre méltó, mert ingyen szolgáltat igen jó tartalmat.
ez alatt érrem azt, hogy el tudom képzelni azt, hogy hétről hétre mindig meglegyenek a receptek, a szép képek, a kellemes szöveg, hónapokon, sőt most már éveken át. szupcsi.

És ennyi. Én csak az ismerőseimet olvasom, és most kit válasszak ki?
Van akit nagyon szeretek olvasni, de úgy érzem most illetlenség lenne ráirányítani a figyelmet (jó hát azért én nem vagyok egy reflektor, de akkor is)

Oké az ismerősök közül kap egy osztott díjat Luca meg Mamzi. Ők úgyis szeretik közönség előtt csinálni.

És akkor az utolsó. Az van, hogy nagyon nehezen találok új blogokat. Ha találok is, egy csomószor elfelejtem őket elmenteni, és értékes embereket is elkótyavetyélek így. Ma kínomban, hogy kit is ajánljak, végignéztem azok listáját akik hozzám feliratkoztak, ilyen még sose volt, és bizony rájöttem, ti is blogoltok, én egy önző dög vagyok. Egy csomóan írtok tökjókat, én meg oda se figyelek. Meg hogy ha én el is kótyavetyélek embereket, azok engem nem. Őt nagyon nagyon régen nagyon nagyon csíptem, majd visszaolvasom most a blogját, ez egy megelőlegezett díj neki. Fújaszél

Szólni nekik biztos hogy nem fogok, de olvassátok ezeket. Én pdig egy nap leülök, és felfrissítem az olvasnivalóim-ajánlataim
 listáját. Meg minden.

Nagyon nehéz könyvvel birkózok, most már harmadik hete. Ezért elmesélem nektek miket olvastam az elmúlt két hónapban.


Az Eastwick-i Boszorkányok. Most olvastam először, de a filmet valaha láttam. A filmeket gyorsan elfelejtem, de Jack Nicholson, és Cher végig szerepelt az agyamban most, amíg olvastam. Klassz volt, az jutott eszembe, hogy a blaszfémia kártyát csak bizonyos intelligencia szint felett szabad csak kijátszani, alatta olcsó és rosszízű, de avatott kezekben borzasztó szórakoztató.

Tom Sawyer. ohh boy, thats so gay.    A Huckleberry Finnt majd egyszer, a közeljövőben.

Virágot Algernonnak.  Na ez érdekes volt. Most olvastam először angolul, és az eleje, tudjátok ahol még rossz a helyesírása... hé ezt meséltem pár hete!

Norvég Erdő. Egy japán író Murakami, sose olvastam még semmit tőle, klassz szerelmi háromszöges, felnőtté válós regény. Az az érdekes, hogy amikor az egyik szereplő előveszi a cigarettáját, azt a márkát már egy másik szereplő egy másik könyvben is szívta. És így apróságokból egy szobában ülve összeállíthatunk egy várost, egy kultúrát, mennyire szuper már.
Meg az uborkaevés. 

Most  Ray Bradburytől olvasom a Something wicked this way comes -ot. Ha kedvet kaptnátok, az a magyar címe, hogy Gonosz lélek közeleg. Nagyon megküzdök vele, mert majdhogynem egy vers az egész, hihetetlenul gazdag a szövése, hatalmas a szókincse. Olvasni gyakorolni kell, azt hiszem hogy ebbe magyarul is beletörne a fogam. Most kezdtem bele negyedjére,és az eleje nem szórakoztatott, de mostanra hozzászoktam, és élvezem, izgulok és félek és szurkolok, és hallom én is a vurstlit, érzem én is a vattacukor illatát.  Ray Bradbury. Ray Bradbury.


Ezek. Olvasni klassz.

Ezt a dalt meg mindenkinek küldöm aki olvasta a Kevint, ott játszódik ahol Eva lakott fiatal korában. A világ olyan szépen összeáll dalokból meg könyvekből.

Azért szeretem a politikát, mert nagyon, nagyon meg tudja mozgatni az agyat. Úgy gondolom, hogy amióta rendszeresen figyelemmel kísérem, azóta sokkal frissebb és gyorsabb vagyok szellemileg.
 Kicsit olyan mint a dzsenga, csak adott számú tégla van, és minél magasabb a torony, annál óvatosabbnak kell lenni le ne dőljön, jobbrabalra, meg van olyan pont is, ahol a torony kedvéért jobb abbahagyni a játékot.


Wm könyvet vesz nekem ékszerek meg bonbon helyett, úgyhogy most újraolvashatom a Virágot Algernonnak -ot. Nagyon szerettem, de nem is emlékszem mikor olvastam utoljára. Teljesen más értelme van megint.
Ami viszont nagyon érdekes, az az eleje, amikor még alig tud írni - kikerestem, Szepessy György fordította - magyarul nagyon erősnek éreztem azt a részt. Most viszont, az első benyomásom kifejezetten lehangoló volt, közel sem volt olyan szembeütköző az összes hiba. Először arra gondoltam, hogy a fordító, ha lehet, javított az eredeti művön, mennyire szuper a magyar nyelv, satöbbi.
 Aztán érdekes dologra jöttem rá. A Zinterneten élünk évek óta, és amikor szórakozást keresek, akkor kábé 9o százalékban angol nyelvű oldalakon mozgok. A világ helyesírása rohamosan romlik, és itt most nem arról beszélek amikor valaki stílusjegy gyanánt, tudatosan ír helytelenül, hanem az igazi igénytelen lebutult nagyon nagyon gáz helyesírásról. Ezzel jobbára angol nyelvű oldalakon találkozok, és valószínűleg azért nem éreztem annyira borzasztónak a könyv elejét, mert hozzá vagyok szokva hogy ilyet látok. Míg magyarul azért továbbra is szinte csak (legalábbis erre) igényes szövegkörnyezetben mozgok, valószínűleg a magyar fordítást továbbra is ugyanolyan erősnek érezném.

ilyesmik. meg a tudomány

Ritkán mesélek a könyvélményeimről, jaj de most az unokahugom rendelt egyet tőlem, és mielőtt továbbadnám elolvastam, mennyire édes, bájos ártatlan cuki kis könyv ez, nem tudom a magyar címét, The Perks of being a Wallflower, ha ilyesmit olvas a fiatalság, akkor a világgal nagy baj nincs.

Szuper.

Amúgy meg mégvalamit a pápával kapcsolatban, (könnyesre röhögtem magam)

http://index.hu/napirajz/2013/02/13/pokok/

President Madagascar Assassin

Felnőttnek lenni azért szuper, mert így vannak olyan ajcsik, amiket bőven karácsony előtt kibonthatunk.  klassz.

http://www.kongregate.com/games/DarkRealmStudios/pandemic-2

Meg vettem egy könyvet is, Dicktől a Halál útvesztőjét, megvan ugye, de egyrészt messze, másrészt ez mégiscsak eredeti -abban a magyar kiadásban ami megvan, nincs a Dick által megírt tartalomjegyzék az elején.  Az érdekes, hogy ezt a könyvet annyiszor olvastam (amennyiszer a szépség és a szörnyeteget láttam) kábé majdnem tudom kívülről, szóval amikor a buszon véletlenszerűen kinyitottam, hogy belepillantsak, felkavarodott a gyomrom. Nem az undor vagy elégedetlenség, vagy ilyesmi, inkább a bizonytalan talaj szédülése, furcsa volt, nem tudom mikor fogok nekiállni.

Meg sikerült wm ajándékát is beszerezni, szuperszuper, nagyon kíváncsi vagyok, mert még számomra is zsákbamacska kicsit, rápillantottam, és anélkül hogy bármit is tudnék róla gondolkozás nélkül levettem a polcról, hogy jó, ez lesz. De van egy olyan megérzésem, hogy nagyon fog neki örülni. Ott van a fa alatt háztartási alufóliába csomagolva, mert csomagolópapírt elfelejtettünk venni.


Amúgy meg, a fészbukról értesültem, hogy az egyik olvasómnak ma volt az esküvője, hát a legjobbakat meg minden.

kismadár

A mai egy blogajánló. A blog főszereplője életkora okán nem, de a társírói valaha távoli részei voltak az életemnek.  Kérlek benneteket hogy nyitott szívvel, és cinizmus nélkül kattintsatok, ha így nem megy akkor inkább ne is, egyáltalán.  Számomra ilyen a szép, tiszta és hűséges keresztényi (akármilyen) hit.

 www.prayforemi.blogspot.hu

Szóval aki úgy gondolja imádkozzon, akinek az jobban fekszik, küldjön pozitív gondolatokat, vagy ha az sem, akkor próbálja meg ezentúl a saját életét ennek a történetnek a fényében nézni.