édes

Van a cégnél süteményverseny. Nyolc héten keresztül tart, minden hétfőn másik versenyző visz a számára kiosztott témában valamilyen, bármilyen sütit, kekszet, tortát, akármit.
A többiek aztán elküldik a bírónak a pontjaikat, (egytől ötig, külalak, íz, állag, 15 max pont) aki a végén kihirdeti a győztest.
A témák közt van, scifi, dzsungel, tenger, én a felettébb unalmas versenyzés témakört kaptam.

Mivel nem akartam eltört nyakú lovat, vagy bringás vértesztet ábrázoló édességet csinálni, ezért maradt a díszes kalap ötlete, ami az angol lóversenyeken nagy nagy divat.

Szóval ez egy feketeerdő torta meztelenül. Elég finom lett amúgy, leszámítva a csokis piskóta réteget, ami picit cipőtalp lett.

Ez pedig dekorálva:

Csodájára jártak, na. De hozzátenném, hogy azok a nyanyák a jútúbon akik az oktatóvideókat mutogatják mindig azt sejtetik, hogy egy ilyen dekort megcsinálni semmiség. Szólok hogy nem. Két órán keresztül szívtam vele.



Múlt hétvégén rákóci túróst sütöttem. Nem volt itthon baracklekvár, szóval a keresztanyám házi fahéjas körte-őszi lekvárjáből raktam rá. Az a lekvár olyan, hogy az üveg másik  felével leültem a konyhaszékre teljes csöndben, lassan,teljesen üres elmével és együltőhelyemben betoltam az egészet. Rég éreztem magamat ennyire nagy harmóniában az univerzummal, azt kell mondanom.

Amúgy rákóci túrós szar lett, elcsesztem a tésztáját, szóval a tetejét villával lezabáltuk róla, a tepsi fölött állva, hogy ne menjen kárba.

fogadalom

Szóval az idei újévi fogadalmamat nem sikerült betartani. Aki nem tudná, az volt hogy megtanulok németül. Az elején ment is, de unalmas volt egyedül. Ez van. Jövőre majd kitalálok valami mást.

Ami viszont szuper, ha már ilyen visszatekintősdi van, hogy idén egy nagyon régi és nagyon nagy vágyam teljesült, és még mindig járunk táncolni. Véget ért a második szint is, elvileg a Haladó1-es csoportba léphetünk, gyakorlatilag visszamaradunk egy szintet, mert nincs időnk gyakorolni is járni, és jó lenne a tudásunkat megerősíteni.

Mindenkinek ajánlani tudom csak a tánciskolát. Képzeljétek kicsit tudunk már csacsacsázni, keringőzni, kviksztepp, foksztrott, rumba, szamba dzsájv. Mindig úgy gondoltam, hogy ez az alapműveltség egy része, úgyanúgy mint a kottaolvasás, (haszontalannak és elavultnak tűnhet, de amikor abba a helyzetbe csöppensz hogy jó lenne tudni, akkor nagyon nagyot szól hogy tudod. meg amúgy is, na.)

Úgy gondolom a kapcsolatunknak is nagyon jót tett, és wm személyiségén rengeteget valtoztatott ez a cucc jó irányba. Érdekes, hogy ez  például a kajákhoz való viszonyán látszik meg. Mióta rá lett erőltetve hogy kilépjen a komfortzónájából egy dologban, azóta kevésbé gyanakvóan áll hozzá más újdonságokhoz is. Ételekkel kapcsolatban pedig ez volt a legnagyobb probléma, ami zöldség színű, vagy zöldségesnek hangzik  az kategorikus NEM. És nem azért mert nem ízlik, hanem mert nem is kóstolja meg.  Ez borzasztó. A kábítószerezésről még hagyján, de a jó kajákról nagyon fogcsikorgatva mondtam le. Az utóbbi időben egyszer mindent megkóstol. Meg nem veri ki a kezemből a random bogyókat amiket mondjuk séta közben elrágcsálok, pedig két éve még a szedret is mérgezőnek hitte, ha bokorról jött.



-Megcsinálom azt az avokádót.
-Csak nehogy evokádjam magam.
...
-Ez nagyon zöld.
...
-Most nehogy azt hidd hogy te győztél.
-Nem, szerintem te győztél mert mostantól avokádót is ehetsz.

birs

 Az egyik kedvenc gyümölcsöm a birsalma. Szerintem nincsen elegánsabb és izgalmasabb íz mint a birsalmasajté.

Tavaly sehol se lehetett birsalmát kapni, hiába olyan barátságos az angol időjárás az almákhoz körtékhez. Szereztem pár szem spanyol importot, méregáron, csináltam belőle sajtot, de rámpenészedett két nap alatt mert nem főztem elég ideig.
Idén még ingyen is kaptam. csináltam simát a fele már elfogyott, a kedvenc nasim.
Mármint a csilis után, amit én találtam ki, és gyerekek, eszméletlen büszke vagyok rá.

Na de először a csili.
Megvan ugye nektek is az az öblös bácsi a nagy családi zabálásokról, akinek sose semmi nem elég erős, aki a tyúkleveshez is hozat kis tálban erős pistát, és aki még vöröslő fejjel, taknyanyála egybefolyva is azt csapatja, hogy puncik vagytok  gyerekek, ez nem is erős.
Olyankor mindig megfogadom, hogy legközelebb hazajövök akkor hozok pár szem valódi vérpaprikát, aztán meglátjuk mekkora nagylegények. Na.

Szóval ezek a vérpaprikák, biztos hallottátok már a nevüket, Dorset Naga, Bhut Jolokia, satöbbi. Évekkel ezelőtt még nem volt annyira könnyű, de most már a sarki zöldségesnél is lehet kapni őket. Kábé három éve próbálkoztam először velük, csiliolajat akartam csinálni. Óvatlan voltam, például nem használtam kesztyűt, ezek annyira erősek, hogy a kézfejemen a bőr még másnap is égett vörös volt és fájt. Szóval így egy ujjal megdörzsölöd, kezet mosol, majd azt az ujjadat a nyelvedhez érinted, és csíp mint az istennyila.  Az illatuk is agresszív, megszagolod, és tudod hogy fájni fog.
Itt van egy kis illusztráció ha elmulasztottátok volna, akkor itt az ideje bepótolni, én évről évre könnyesre röhögöm rajta magamat.




Egy icipicit irígylem amúgy a srácokat, ha nem lennék olyan gyáva amilyen, kipróbálnám ezt a műsort. Asszem az a fájdalom az már más síkra tereli az ember agyát, meditációs gyakorlat rulez. Visszaút itt sincs, csak nem tart oly soká mint egy trinyó.

De mondjuk ennek a paprikáknak nem csak az erejük a lényeg, de szuper ízük van, gyümölcsös, narancs, barack, nagyon finom. Mármint miután megöltek kicsit.

Szóval kitaláltam hogy ez biztos menne a a birsalmasajthoz. Főztem bele sima csilipaprikát is, a húsa miatt, meg egy kábé negyed ilyen vérpaprikát. Ez utóbbit lassan adagoltam, valahogy amíg forró volt nem lehetett érezni hogy mennyire erős.
A késztermék az kellemesen csípős, egy-egy falat, ahova valahogy kicsit több jutott a vérpaprika húsából kifejezetten erős, de ez nagyon ritka. Rendes édes birsalmasajt íze van, és csak nagyon távolról cseng az az édeskés illat amit mondjuk egy fűszerpaprika szárító helységben érzel.
Az van, hogy eszméletlen finom.
Salátát ettünk pörccel meg penészessajttal, ezt szórtam még rá, mennyei.

El se tudom mondani mennyire büszke vagyok a találmányomra.

Kis kockákra vágtam, és befőttesüvegben raktam el, hogy majd jó  lesz télire, de a felét már becsemegéztem, csípősség ide vagy oda.
 

Más gasztronómiai sztori, ma egy ilyen nap van.
Tegnap találtam a zöldségesnél friss tormát, úgyhogy gyorsan vettem kabátot a gombhoz, egy pár bordát ezer éve nem ettünk sült desznyót.
A köret az mindig probléma nálunk. Rizs az mehet, mértéktelenül, a krumpli csak harapható állapotban, még a püré is éppcsak lejött a fujfuj listáról, a többiről meg ne is beszéljünk. A wmmel való élet sötét oldala a konyha, de tudjátok mind ez az én néletem nagy rákfenéje.
Szóval neki a sült  hús mellé, sima sós főtt rizs, ugykellneki alapon. Általában ilyenkor sóhajtok egy nagyot, mert nem akarok kétszer annyit főzni úgyis ránkrohad, és eszem vele együtt a szart, rizst. Ez alkalommal viszont megmakacsoltam magam, és csináltam magamnak is köretet:

1lilakáposzta vékonyra szelve
2alma vékonyra szeletelve
2 kicsi hagyma vékonyra szeletelve
csipet só
egy púpos evőkanál cukor (barnával fincsibb)
két deci vorosbor VAGY egy deci balzsamecet.
kábé egy órán át nagyon lassan főztem, majd a végén apróra vágott rozmaringot szórtam rá.

EBÉD ordítottam be a szobába. Wm mikor kijött, rákérdezett az illatra. Magamnak főztem, vörösborban főtt almás  lilakáposzta. (Ezt így kell hangsúlyozni) Aha -mondja ő, majd elmegy kezet mosni. Itt jött az, hogy tizenkilencre lapot húztam, és a nagy halom rizs mellé kérdezés nélkül raktam egy egészen pici kanállal ebből is a tányérjára.
Wm utálja a káposztát (is), a kedvenc kajám a káposztástészta, amióta együtt vagyok vele, kábé háromszor ettem.
Most valahogy mégsem tiltakozott, és megette azt a kis kanállal. Kérsz még, kérdem, és gyerekek könny szökött a szemembe amikor azt mondta hogy igen, Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas, hatalmas az én gasztronómiai életemnek, még harmadjára is szedett belőle, jajdejójajdejójajdejó.

Ilyesmik.

Szóval, a nagyon nagyon hiányozós dolgok például a piacozás, azt nagyon szeretem, színes illatos finom érdekes még egy papírboltnál is menőbb.

A másik ügy.

Az van hogy a nagy felületen elterpeszkedő szőlőszemek látványa nagyon mélyről jövő indulatokat vált ki belőlem.  Most vicc nélkül, tudom, hogy ez fura, tőlem főleg. Olyan érzésem van, mint amikor egy szó a nyelved hegyén van de nem tudod kimondani, na ilyen érzésem van ettől a látványtól, csak sokkal erősebben, fogalmam sincs miért.

Volt volna valami könyv vagy rajzfilm kiskoromban ami miatt így érzek, fogalmam sincs. Azt tudom hogy egyszer hánytam egy csomó otelló szőlőt úgy hatévesen. Arra emlékszem, hogy egy autóban hányok, meg arra hogy előtte már szóltak hogy ne egyek belőle annyit, és hogy akkor  valami olyasmi érzésem volt, ami kiskoromban sokszor a kajával kapcsolatban, hogy sajnálják tőlem, esetleg hogy élvezik a baszogatásomat, hagggggyanakmábékén, csakazértis. Ezt azért kinőttem.

De a nagy felületen elterpeszkedő szőlőtől érzett furcsaságnak ehhez semmi köze.
Szuperérdekes lenne ha erre rájönnék.
Nem is tudok ezekre a képekre hosszan ránézni, mert azonnal feljön ez az érzés.

A harmadik pedig, hogy mennyire borzasztóan irígy természetű vagyok, pedig ettől annyira szeretnék megszabadulni. Egyszerűen belülről zabál fel az indulat ha olyan ismerős sikerességét látom aki szerintem morálisan nem méltó a sikerességre.
Azt hiszem amúgy ez csóró tinédzserkor maradványa.
Klassz lenne kinőni.

Csokis

Az egyik legégetőbb problémánk a szombati szokásos kávé kérdése. Mármint hogy hol. Hétköznap és vasárnap otthon, ha meg kirándulunk, akkor épp ahol, de az átlag szombati kávé az nagyon problémás dolog.

Amíg délen laktunk nem volt gáz, ott voltak a franciák. Három évig voltunk ott törzsvendégek, attól a pillanattól kezdve ahogy kinyitottak. Amióta elköltöztünk még néha visszajártunk, de azért túl messze vannak ahhoz hogy hetente oda járjunk.

Elvileg a királyság leghosszabb független bevásárlóutcája legvégén lakunk, képzelhetitek mennyi kávézó van, és mégis állandó a holkávézzunk problémája. Főleg, hogy a cukrászda jellegű kávézó az mint a fehér holló minden helynek van konyhája, és félek arra koncentrálnak inkább.

Oké nézzük. Eleve el kell harmadolni, ennyi amit gyalog egy átlag szombat délelőtti bevásálókörút alatt bejárunk.

Az portugál kisbolt, az ellenkező irányban van, úgyhogy eleve kiesik, és bár jó a kávé, és hamisíthatalan balkáni a hangulata, mégse szívesen megyünk, mert kisbolt, és sokszor közösségi találkahely a portugáloknak, és nem férünk be.
Aztán jön a szintén nagyon hangulatos perzsa. A kávé és a kiszolgálás okés, de a süti és az árértékarány eléggé gáz.
A törököknél szerettünk egy darabig, de a kávé minőségeigencsak határon mozgott, és egyszer nem köszöntek vissza az utcán, szóval oda nem megyünk többet.
Az egyes számú kis független kávézólánc helye túl nagy, túl divatos, túl sokan zabálnak benne, túl sok gyerek rohangász meg visít, és bár eszméletlen finom sütit adnak, a kávé ihatatlan. Csak olyankor megyünk be amikor üres és elfelejtettük hogy ihatatlan savanyú a kávé. Ja, és flegma a személyzet
A kettes számú független kávézólánccal érdekes módon ugyanezek a problémák, a személyzetet leszámítva.
A libanoni kávézó volt az utolsó reménysugarunk. Ronda, lepusztult, kifakult képekkel a falon, zsíros viaszosvászon az asztalokon. De a kávé az tökéletes volt, a bácsi pedig aki készítette régivágású, udvarias, kedves, de távolságtartó. És mivel, tényleg egy ronda leszakadt luk volt mindig üres volt,  mindig a kirakatban ültünk.
Amikor az első virág megjelent, és a viaszosvászon nem ragadt tovább, már gyanakodtam. Most libanoni-lengyel kávézó, a fiatalok átvették, az öreget nem is láttuk azóta. Kipucolták, kidekorálták, libanoni és lengyel kaja, egyre többen járnak, és kidobták a régi fajta kávét, és most már az övék is savanyú, és egyszer az egyik rokonuk egyszer előttünk küldött el egy koldust, csúnyán.

Szóval nagy a baj, két év és még mindig nincs törzshelyünk.

Három hete nyílt egy új hely, múlt héten észrevettük, ma kipróbáltuk.

Elfelejtettem a nevét, a profiljuk a csokoládézó.
. Rendeltünk két eszpresszót, meg egy-egy bonbont, a kávé átlagos, a bonbonok finomak.
Az egyik az egyik fal bordó, a másik sárga, két nagy tükör közé beültünk,  végtelen csíkos folyosó. A kávé után helyet cserélünk, hogy a a másik helyéről is megnézzük a tükörfolyosókat, úgy szemezgetünk hogy a tükröződés szinteket váltogatjuk.
Az étlapot olvasgatom. Elfelezzünk egy forrócsokit? - kérdem, wm helyesel, aztán látom hogy van "FELES" csokijuk is, tömény folyékony. Hú mondjuk, akkor azt.
A pincérnőtől rendelek, két feles csokit, wm közbeszól, nem a forrócsokit beszéltük meg? Jó akkor neked azt.
Én kapok egy kávéscsésze sűrű barna lötyit, wm egy teáscsésze kevésbé sűrűt. Nyúl az enyémért, hogy ő azt akarja, mondom de te nem ezt rendelted, és belemártom a kanalam a csészébe.
Meg mernék rá esküdni, abban a pillanatban majdnem elsírta magát csalódottságában, ilyen őszinte szívből jövő, gyermeki csalódottságot més sose láttam kiülni az arcára.
Megbeszéltük hogy fele fele, fellélegzett, majd a viharfelhők elvonultával én könnyesre röhögtem magam. A forrócsoki sosetapasztalt finom volt, a csokifeles pedig  meglepően hűvös és csokis, nekem túlságosan is, ő itta meg majdnem az összeset, jó ez így, részeg voltam egész délelőtt a jókedvtől.

Reméljük ilyesmi is marad a hely, jó lesz törzshelynek.




Senki se örüljön. Aki nem találkozott velem mostanában annak mondom, iszonyatosan, borzasztóan el vagyok hízva, a rájener felárat számol lassan rám, annyira.
Muszáj lesz ezzel valamit csinálni.

love

Wm nagy csokoládé rajongó,  minél feketébb annál jobb alapon, egy egy csíkokat. Én nem vagyok nagy csokirajongó, fekete de fűszerezett amire bukom.

Mindenesetre amikor  a nagybevásárlásnál becsúszik  valami jégkrém, akkor mindig csokis csúszik be, én nem vagyok nagy jégkrémrajongó sem, wm meg a csokisat szereti válogatós is.
Aztán amikor a jegkrémet tálalom akkor próbálom úgy csinálni, hogy nekem jusson a több vanília, neki meg a több csoki. Ez így megy sok éve.

Nem tudom milyen apropóból derült ki, wm  nem rajong a csokis jégkrémért. ahogy én se. Én azt hittem hogy ő csak a csokisat szereti, ő pedig viszont hiszen mindig azt tukmáltam.

Évek óta csak csokis jégkrémet zabálunk itthon. A szerelem sötét verem.




A tánc pedig nagyon szuper.

Egy csomó jó dolog történt az elmúlt pár napban, gyorsan elmesélem, mert máskülönben amikor idekattintotok csak a nyomorultságomat látjátok.

Szóval  pénteken beteget hazudtam, és itthon hereveréztem. Szuper hogy nem szoktam a beteget jelentéssel visszaélni, így ha azt mondom megfáztam, akkor elhiszik, pont. Mert szerintem a szomorúság is betegség, amit ki kell feküdni, elmentem császkálni, meg kajabeszerzésre, csirkealaplevet főztem, és csak leskelődtem ki az ablakon ezerrel, mikor ér haza a wm. Akit nagyon szeretek.

Aztán szombaton korán keltünk, elmentünk és megvettük a varrógépet amiért egész januárban túlóráztam, szipcsiriszupcsiri csillivilli megagiga Singer csidilicsodámat.
Aztán szombaton hazajöttem, és módszeresen kitakarítottam a lakást, mert a varrógépet nem lehet kibontani addog amig a körülmények tökéletesek.  Találtam egy jókora utazótáskát dugig tömve olyan ruhadarabokkal - jobbára szoknyákkal, meg ruhákkal- amiket az elmúlt 4 évben turiztam úgy hogy majd ha egyszer lesz varrógépem megeszkábálok.

Ismeritek azt az érzést, amikor van valami amire nagyonnagyonagyonagyon vágytatok, és amikor megvan, akkor hirtelen már nem is érdekel? Klassz érzés, az a lukszus, hogy megtehetem hogy semmibe vegyem a nappali közepén kuksoló piros fehér dobozt.

Aztán ettünk is jót, sajni nem készítettem képeket, de a gasztró érdeklődésű vendégeim biztos így is érdeklőnek, Az a neve hogy haggis. Szóval január 25 skót nemzeti ünnep, Robert Burns költő emlékére. Ilyenkor a skótok haggist esznek, úgy mint mi húsvétkor sonkatojást kalácsot. Szerencsére nekünk nincsenek érzelmi vonalaink, úgyhogy mi 26án ettük a Haggist, ami magyarul kábé birkahurka.
Elsőre kicsit furcsa, birkagyomorba (manapság ez azért már elmarad) töltött birkabelsőség árpával. Főzve-párolva-sütve, ebben a sorrendben. Sült krumplit meg sb féle almaszószt ettünk hozzá, ejj de finom volt.

Aztán minden rendben volt végre, és varrtam egy nagy és pöpec és csíkos párnát wm két régi, szakadt kordnadrágrájából, (nincs még mindig szófánk, úgyhogy nagy párnák vannak a földön),  meg egy régi öregszoknyából csináltam egy egészen okés miniszoknyát ósztinpávörszös hajpánttal. meg felvarrtam egy csomó gombot, utálok gombot varrni, de ez a masina még gombot is varr, meg szop meg nyal. Ezek még mind csak próbálkozások, meg ismerkedés a géppel,  jaj de izgatott vagyok, és jaj de boldog is, wm meg alkotósdi, ez kell nekem, meggyógyultam végre.
A gépet elcsomagoltam gondosan, hétközben németezni kell, de hétvégén a cipzár cseréjét gyakoroljuk, és akkor végre új életre fog kelni a legeslegkedvencebb szürke kockás szoknyám csuhajja.

ilyenek vannak. meg a cica.

a végére meg egy Robert Burns versrészlet, mert ide pont illik.

Elégedettség


Mit nékem a kincs - de nem baj, ha van! -
Ha rámgyül a gond, megrázom magam,
s ha útnak nem indul. majd segít hamar
egy pint a skót sörböl s egy szép régi dal.

A gond-vessző néha fejemre vág,
de harc az élet, és mi: katonák.
Fogyatlan aranypénz a jókedv nekem.
s király sem parancsol szabad szivemen

Angol Karácsonyi Gasztró

Szóval az úgy volt, hogy meghívtuk a tesómékat karácsonyozni,, szuper kettesben, de csak karácsony van, és pont annyival vagyunk szerencsésebbek egy átlag immigránsnál, hogy van pici rokonságunk itt.  Meg a társast is ki kellett próbálni négyesben.

Szóval ha karácsony, akkor halászlé, fel kell azzal is avatni a szipcsiszupcsi bográcsot amit még szülinapomra kaptam.
Jó akkor ponty. Lehet venni a magyarboltban fagyasztott hortobágyit bronzáron, vagy lehet venni kétes eredetűt a lengyelboltban ezüstáron, vagy egy bizonyos szupermárketben aranyárút, esetleg speciális halastól rendelni platinafülbevaló helyett. Eléggé el voltunk keseredve, három bajai, meg egy (höh) dunaföldvári, a hallal nem kellene viccelni.

Elkezdtem tehát inglis karácsonyi specialitásokra rákeresni a zinterneten, kicsit utánaolvastam itt, meg nézelődtem ott, szóval íme a karácsonyi receptem, képekkel, szeretettel drága olvasóim. Külön csók R-nek, aki inkább tovább aludt ahelyett hogy végignézte volna az összehegesztést,de cserébe a desszertet intézte, és sb-nek az egész éves receptötletekért. Meg mindenkinek aki szeret konyhatündérkedni.A kevésbé gasztró érdeklődésű csodálatosan szeretett olvasóim csak a képeket nézegessék. (Illetve puszi Nnek is-bár sose fogja ezt olvasni,- aki megcsinálta ezt öt madárral, de sose hagytam hogy elújságolja milyen szuper volt, bosszúból, mert nem kóstolta meg a grapefruit bonbonomat. Szemét tudok lenni ha bosszúra szomjazom, nagyon szemét.)

Szóval a delikvensek, Csibe, Fácán, Tubica. (A leggazdagosabb, legklasszikabb receptek öt madárról szólnak, a legelterjedtebb a hárommadaras pulyka-kacsa-csirke, de csak négyen vagyunk nem akartam nagyobbat)

Nem szarral gurigázunk kispáyázok, a srácokat egymásba akarom tölteni. Ehhez először ki kell őket csontozni. A Jóisten áldja meg az internet feltalálóját, remek leckék vannak különféle videómegosztókon, a rémisztő feladatot secperc alatt abszolváltam (ügyesen óvatosan, a bőrnek egészben kell maradnia), a legkülső madár végtagcsontjait bent kell hagyni, a többi teljesen ki. (uhh deszuper alaplé lett a csontokból, alig várom hogy majd azt is felhasználjam)

Ténleg nem nehéz, főleg a csirke ami nagy is, meg a fejénél fogva ölik meg, a fácánról nem lesz kép, mert a golyók kicsit szétszedték a kis hátát. A tubicában meg ezt találtam, mennyire czukker már:

Husik lesózva édes álom a hűtőben, töltelékek elkészítése, de a legizgalmasabb az összeszerelés hát nehogymárne.

Első körben, a Csirke, bors, és az Egyes Számú Töltelék.

Ebben rengeteg, vajon fonnyasztott póréhagyma van, kábé ugyanannyi főtt gesztenye darabokban, egy kis sós darált disznóhús, bors, sok kakukkfű, rengeteg szerecsendió, meg az apukám termesztette birsalmából anyukám által készített birsalmasajt kockák, kábé.

Erre a Fácán , őrölt bors,

 majd a Kettes Számú Töltelék (hagyma, rengeteg friss zsálya, frissen darált fehérkenyér)

 Na itt már bőven ijesztő volt a halom, de erre még jött a galamb, őröltbors, meg a galamb szíve (ezt később a kistesómmal, Genyával elosztottuk,pont jutott volna még belőle Csárlsznak is, csulippáró: Debílió)

Na akkor jöhet az összehegesztés. madaranként, csak szépen ügyesen:

 a neheze ott jön, amikor már tű cérna kell hozzá.

A következő képet Lucitának és Mamzinak küldöm, illetve mindenkinek aki szereti, az előző kép a másik irányból (bár a csajoknak nyilván a póló miatt küldöm):

Végülis, sikerült a megoldhatatlant megoldani, a legszuperebb érzés, mikor az összevart kis holttestet két kézzel gyúrod hogy elfogadható formája legyen.

A tepsi aljába jöhet bár leveszöldség, arra hassal (és varratokkal) lefele a madár, majd arra egy szalonnaszőttes

 2OO fokra előmelegített sütőbe be, fóliasátor alatt. Kábé negyven percnél 15Ore visszavenni, egy óránál lekanalazni alóla a szütymét.  Fóliasátorral vissza a sütőbe, a szütymét narancslével, vagy borral felére visszafőzni, majd húszpercenként locsolgatni, még két órán keresztül. aztán eljön ez a pillanat, és ekkor már nagy az öröm:

Most már tuti okés lesz a közepe is, innentől fél óra fóliasátor nélkül, hadd piruljon,  majd miután kész, minimum fél óra pihi neki. Ez mondjuk minimum négy óra a sütőben összesen, ez idő alatt be lehet zabálni a bátyai tortát amit a Kereszt küldött.


Majd a kész mű

Elmondom mi az iszonyú menő, és mitől a legnagyobb az arcom. Attól, hogy ezt egy az egyben át lehet vágni anélkül hogy csontot érnék.

Az eszközeim nem az igaziak ugyan, de sebaj. csak adjam már, ekkorra wm asztalt is elrágta volna. Ha így néz ki, milyen lehet az illata

Én paradicsomos káposztát csináltam hozzá, meg rizst, a tesóm hozott incsifincsi salátákat, kábé ez volt a tányérunkon

Jó étvágyat, nyamm nyamm nyamm.
Az a legérdekesebb, hogy nem repedtünk szét, de azért kellett egy kis pihi utána.

Úgyhogy társasoztunk, majd jöhet a desszert.


Nem mondom, egy fodrász hasznosabb lenne, de az sem rossz ha a zemberlánya családjában akad egy molekuláris gasztronómiával kacérkodó séf, mert ilyet nasiztunk:

Ez valami tejszínes csokoládéhab, ami iszonyú sűrű, hideg, és valami olyan az állaga mint a kemény vajnak, de nem zsíros és úgy olvad mint a jégcsoki. passzolom az összetevőket.

szeret a tálalással is molyolni:

Majd jöhet a másik összetevő:

Mangópüréhenger. másszóval narancssárga izé.

És végül a kész produkció, citromos kókuszpelyhekkel:

Hát nyammerbammer.

Nem lehet ugyan utána kisettenkedni a konyhába még egy szeletért, de -legnagyobb meglepetésemre- elég. Mindig azt hittem hogy ezek a katyvaszok csak viccmennyiségűek, hókuszpókusz blabla, de nem. Szuper a méret, izgalmas az állag, és incsifincsiharmonikus az íz. (szerintem illett volna hozzá mondjuk egy habkarika a fáról)

Szóval mindent összevetve, szuper lett az idei karácsonyi zaba.

Jó étvégyat nektek is,

És aki ételt italt adott, annak neve legyen áldott!
Boldog születésnapot! Köszönjük.

A cica aranyos, a cicát szeretjük.

Viszont mesélek olyat, mi miatt most kifejezetten "pöszörgök" mérgemben.

Szóval az van, hogy megcsináltam sb grapefruit bonbonját a hétvégén (most ettem meg az utolsót)
Lekövettem a receptet kábé pontosan, talán picit több gyümölcsöt használtam, de csak azért mert három volt itthon nem kettő. Mikor összeesett a végére pont annyira pazarlásnak éreztem mint ő, mikor megkóstoltam azt a gyönyörű pirosas szutymát, akkor pont annyira nem éreztem többé pazarlásnak, mégsem. Kicsit elrontottam, mert túl sötét csokit használtam, túl sokat,  vastagabb és keserűbb lett a kérge mint ahogy tökéletes lett volna. Finom volt és tényleg esszenciális, érdemes hozzá leülni, és odafigyelni. A nagyközönségtől azonban valóban nem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelt volna, de nem is szeretik túl sokan az említett gyümölcsöt.
Mindegy, ha van időtök, és van bennetek egy csipetnyi gasztrosznobság, és imádjátok a grapefruitot, akkor csináljátok meg, nem fogjátok megbánni.

A szirupból amiben főtt, egész sok maradt. Nem szaroztam, kétliteres savas vízből leöntöttem egy két decit, ráhúztam egy deci szirupot, egy citrom levét, meg egy kis darab -már ezer éve kimagozott, konyhaszekrényben árválkodó- vaníliát. másnapra csak össze kell hegeszteni két szívószálat és mehet a szlopa egész este.

Harmadnapra keresem, nincs sehol, mondom te wm volt itt egy kis edény egy ilyen rózsaszínes szutymával azt láttad?
Ja hát azt elmostam,
(mert gyakran mosogat)

fogta kiöntötte a picsába a grépfujtszirupomat, pedig mennyire menő szörp volt már, de akkor még nem is ütött meg a gutman.

hanem

tegnapelőtt csináltam birsalmasajtot,
főzőlét ismétcsak citrommal savasvízzel kétliteresből szlopálni, ejj de finom, maradt egy jó fél liter, három nagy adagra elég. Ma vacsi után keresem, hogy jó lesz nassolni,

te wm volt itt egy kis edény egy ilyen sárgás szutymával, azt láttad?
és baszki azt is kidobta valaki, erre nem emlékszik, (én se hogy hátha én bár ezt kétlem.)
de baszki csak bele kell szagolni,
 és rá lehet jönni hogy az nem szemét
mert a birspürét, azt nem kóstolta meg szóval fogalma sincs mennyire finom az,

mi ez a barna, mi ez a fehér, mi ez a nyúlós, mi ez a kemény, CSIRKEMELL FŐTTOJÁS.
 ilyenkor bevallom őszintén, nagyon haragszom az anyukájára. aztán eszembe jut, hogy mosogat, meg segít szóval mégsem haragszom. de minden gyereket nevelő ismerősöm: (illetve note to self just in case) kérlek benneteket, ne basszátok el a kis muksó életét azzal hogy ráhagyjátok a válogatást.


Ennyi a mérgelődés.

Jöjjön egy kis frissítő politizálás, mert úgy veszem észre hogy az olvasóim közül nem egy olyan van akinek ezek a viccek újak,
emlékeztek a zsiga marcell nevű fideszes csávóra aki nemisolyanrég arról híresült el, hogy kijelentette márpedig havi 47ezer forintból meg lehet élni. (kis adalék, hogy kábé annyi idős mint én, főiskola, fidelitasz, és így  hatalommalfelelősséggel bíró politikus, nem volt még más melója, semmilyen,) szóval ez a zsiga47ezerforintmarcell, vett magának egy új házat a minap, a szülővárosa egyik kis elitnegyedében, és az első dolga az volt, hogy az utcán újrarakatta a burkolatot , hogy ne rázzon, a főúttól, a házáig, és ott vége szevasz. még szerencse hogy nem az én adómból.

most tegye fel a kezét, akinek idén télen is lesz problémája azzal hogy miből fűt, tudom hogy vagytok egy páran. ugye ti is elmentek majd regisztrálni?

Grapefruit bonbonbon. tényleg csak az ínyenceknek, és kábé ennyi is a mondanivalóm.

a tökéletes hétvégében van úszás, heverés, délutáni alvás, halk dzsezz, pogácsasütés, macska, kávéház, múzeumok, kötögetés, bableves.

aztán van benne olyan ég, amin van háromféle színű tiszta ég, rajta nyolcfajta felhő három rétegben, ellenkező irányba tartva, fél duplaszivárvány templomudvarba, eső, szél, mind egyszerre, kacsalépésekben kell tőle járni, az van.

recept

ha pedig a titkomra lennétek kíváncsiak, hogy hogyan tartom magam még harminc fölött ilyen kicsattanó formában, (ahogy ezt az előző bejegyzésban is láthattátok)

hát ma este gyorsan csináltam egy kis kacsatöpörtyűt, aztán zsírjában meg megfőztem a máját, belehammogtam kis sóval kenyérrel.  így jó

lécci

valaki küldjön már nekem egy kókuszrudat. (azt, amelyiknek kék a csomagolása, barna, rumos, d a közepében van fehét színkókusz csík)