Nyomulok a melóban. Egyrészt a karrier, másrészt meg miért ne, nyolc órát ígyis úgyis kell tölteni, halál unalmas, ráérek, belefér, bajom nem származhat belőle, ha olyan mennyiségű eksztra munkát próbálnak rám sózni ami kényelmetlen akkor azt úgyis visszautasítom. (harmadrészt meg mert genyó vagyok, de ezt inkább ki sem fejtem)

A múlt héten Londonba küldtek (kirinyáltam kifurfangoskodtam hogy elküldjenek) hogy az ottani irodát feltérképezzem, meg hogy átlássam a hozzám hasonló beosztásban lévők hogy csinálják a hozzám hasonló melót, satöbbi. Ők nem nyomulnak, szóval úgy éreztem én jobban.
Kellett kicsit tárgyalni is, hogy szerintem miért lenne jó ha rámbíznának egy feladatot, és úgy néz ki rámbízták végülis, ami a mi irodánknak  presztizskérdés.

Szuper volt egyedül vonatozni, meg egyedül megtalálni a metrót, szuper egyedül beülni a kávézóba, kroászónt zabálni meg kávézni. Kicsikét szuper egyedül lenni, de az az érdekes, hogy idegennek érzem azt a lányt, kicsit mindig kivülről figyelem magam, mintha valami film lenne, pont annyira nem tudok teljesen azonosulni egy szingli nővel, mint mondjuk egy tengerészgyalogossal, aki az emberiség jövőjéért vérnyulakat öl. A színészek fríkek. Ha színész lennék rá is gyújtottam volna.

Elmondom számomra mi London:
Boldogan trappolok át az egyik metrótól a másikhoz, a vastag reggeli tömegben. Nincsenek is sokan előttem, jó lesz. Bejön a szerelvény, csurig töltve emberrel, még egy pár felszáll rá, és egy picivel közelebb kerülök az ajtóhoz. Befut a második, az is teli, de arra is feltülemszik pár ember, ekkor már a sárga vonalig eljutottam,  de a sínárok ilyen tíz centire van tőlem, úgy, hogy tudom hogy mögöttem egy hatalmas türelmetlen tömeg, és ha merőlegesen tartom a táskám akkor elviszi a vonat. Az agyam az konkrétan nyüszögött egy sarokban, nem is hallottam az első pár taktust a fülhallgatóban, a harmadik metróra sikerül felszállnom, a tömegtől torkomban dobog a szívem, és ahogy becsukódik az ajtó, akkor kezdődik a kékdunakeringő, és csak pont annyit utazok, hogy kiszállva a szerelvényből pont halljam a közönség tapsviharát.

száundtrek, hellómi.

De naponta képtelen lennék erre.

Ilyesmik. Nyomulok. Van valami amire nem iszok előre, arról akartam igazából csak írni, két sorban.