szar

Ma sétáltunk egyet wmmel a kikörőben, fagyiztuk, hajókáztunk. A kikörői sétány közepén, egy jókora halom lószar éktelenkedett. Annyira nem zavaró, a kikötö azon része régen ilyen raktáros silós terület volt, valahogy a lószar hozzátartozik a vintidzs életérzéshez.
Mindegy, szóval ott ül a lószar a sétányon, pont a gőzdaru alatt. Jó sok turista, kicsit előrébb még a komótosan klappogó rendőröket is látni, akiknek a járműve hagyta hátra a a halmocskát.
Velünk szemben három idősebb pár. A nők egymás mellett andalognak, mind a daru kampóját figyelik. Kiristálytisztán látszott, hogy bele fognak sétálni a szarba. Kettő közülük  észrevette, de a harmadik még mindig nem hajtotta le a fejét, vékony nyári szandi, és a kupac meg bőven bokáig felért. Próbáltam integetni, de nem vett észre, szóval rászoltam hogy stop, stop STOP sSTOP STOP!   A végén már konkrétan kiabálnom kellett, és azt a lépést amivel bokáig merült volna meg brikettben a levegőben állította meg, hátrahőkölvén az őrült nőtől, konkrétan megijedt. Elnézést kértem, lemutattam a sétányra, elég gyorsan összerakta mi történt, és nagyon hálálkodott, konkrétan az utolsó pillanatban mentettem meg.
Nagyon vicces jelenet volt.


Amúgy szar.
Csütörtökön, miután blogoltam helyzetjelentést, ráncfelvarrtam az önéletrajzomat, jelentkeztem három helyre, illetve megkerestem egy volt kollegámat, aki munkaerőközvetítéssel foglalkozik, hogy tud e valamit.
Pénteken behívtak egy interjúra a háromból, de azt visszautasítottam - szarabbul csak akkor vagyok hajlandó a mostaninál keresni, ha tényleg érdekes a munka.
Az ex-kolleganőm azt mondta, hogy konkrét állást nem tud, de az ő irodájukban keresnek valakit, a jelentkezési lapra írjam fel a nevét, és uccu.
Szerdán megyek interjúra.
Itt is szarabbul keresnék, de nagyon érdekes lenne a dolog, és még szélesebb lenne a tapasztalati repertoárom. Ami már most is igen mutatós.Szóval attól nem félek hogy találok e munkát vagy sem. A végkielégítés bő két hónapot fedez, szóval válogatni is van lehetőségem, bár ez az utóbbi eléggé jó iránynak tűnik.

De azért mégis szar. A dolog kifejezetten igazságtalan. A cég nyereséges volt, kicsi cuki és kreatív. Picsábamá. Nekem egy eléggé súlyosan felfelé irányuló karrierem volt, az volt a tervben hogy rám építve az elkövetkező félévben nyit az irodánk egy pénzügyi osztályt - a munkát a Londoni irodából elszippantva,  - a sulit ugyebár fizették . Egy csomót kellett gondolkodnom, meg terveznem, rengeteg tanulás volt a folyamatban, mindezt úgy hogy biztonságban tudhattam magam.
Szóval hiába rühelltem a kollegáimat, és hiába volt maga a munka egy kényszerpálya, az utóbbit megszoktam és megtaláltam benne a magam szakmai kielégülését, az előbbi meg ...  hát jó az szar volt, de az éltetett ha kiderül a sulim meg a tervek akkor az arcuk minden pénzt megér majd.

Aztán mivel a céges szellemi kihívások lendületből görgették magukat előre, tudtam itthon az agyamat fejleszteni, az olvasás az eléggé ment mostanában, és az angolom ismét szintet lépett, azt hiszem, hogy a szókincsem mostanra már simán veriegy átlagos angol fiatalét.

Szóval újrakezdeni, nulláról valahol megint, bebizonyítani hogy igenis rám lehet bízni, akár a nemlétező munkafolyamatot is azzal hogy EZÉSEZ legyen a végkifejlet - ez elszomorít eléggé.
Plusz hajlamos vagyok nem kijönni a főnökeimmel, és ez itt nem volt gond, a nagyfőnöknek még csak két húzása volt, ami két év alatt igen jó arány

Szóval az az igazság, hogy azért eléggé ki vagyok akadva, mekkora szívás már ami velünk történt, mekkora..

így megy ez

Egy ideje nem szerettem a munkahelyemen. A legkevésbé sem jövök ki a kollegáimmal. Pontosabban egy bizonyossal nagyon nem, a többi meg nem érdekel annyira, hogy beszálljak a fúrásfaragásba. Az utóbbi hetekben volt egy nagyobb balhé, nem meséltem róla, jól jöttem ki belőle, de a modzsóm  is a kárát látta , meg az érzelmi kötödésem is. Az a bizonyos lány pedig méginkább rákapcsolt az ellehetetlenítésembe, szóval  kifejezetten magányos voltam ha a kettő darab barátnőm nem volt aznap bent. Nyilván nem segít az sem, hogy mindenkit elkezdek mélyen lenézni aki egy ilyenbe belemegy, ha meg lehet arról győzni téged, hogy én szar alak vagyok, anélkül hogy ezt a saját bőrödön tapasztalnád, akkor az a te veszteséged, nem az enyém.

No de mindegy is.
Ezt figyeljétek.
Ma lejött a nagyfőnök Londonból, és bejelentette, hogy a céget tulajdonló cég, eladott minket a picsába, szóval augusztustól mindenki ki van rakva, ő is, mindenki.
Hát, volt nagy zendülés. elvileg van másfél hónapunk, utána meg lesz végkielégítés satöbbi, de eléggé szívóbaszó a szitu.

Mindenki bőgött meg ájuldozott, én csak mosolygtam - az érzelmi kötés a céggel a legutóbbi hacacáré után megszakadt, minden nap azon gondolkodtam hogy lépni kellene. Mondjuk nem így tettem volna.
Mindenesetre a sors eléggé komolyan felsorakoztatta a mimikai repertoárját, az aki mondjuk eléggé keresztbetett nekem, az a sokkal durvábban szívó emberek között van.

Most azért fő az én fejem is, nem voltam erre a műsorra felkészülve, ehh.
(remélem azért a tendencia megmarad, eddig még csak jobb jobb melót kaptam az előzőnél)

Helyzetjelentésünket hallották.

mink

Ezer éve nem blogoltam már rendesen, hogy mi is van.

Elfoglaltság, az van.

Wm nem blogol nektek, és én nem tudok az ő kihívásairól lelkesen mesélni mert nemigazán értem őket, ÁJTÍ, de végre szellemi kihívásokkal kell küzdenie, ami jó.

A saját örömeimről annál inkább, kirinyáltam meg kiokoskodtam, és beírattak isibe, ki is fizetik, könyvelőnek tanulok. Furcsa, hogy ezt mondom, de nagyon érdekes. Szépen lassan elkezdtem munkákat elszipkázni a londoni irodából, és az van, hogy másoknak napokba kerülő szar munkákra építek ki magamnak kis rendszereket, amikkel azok órákra redukálódnak le, minden az élére van állítva az agyamban a melóban (de ha látnátok a ruhásszekrényunket...) A főnökeim nagyon partnerek, és nagyon komolyan szabad kezet adnak, gyakorlatilag úgy néz ki - én úgy érzem, hogy jelenleg az egész irodában nekem van a legszuperebb beosztásom és munkaköröm. Rengeteg AHA! élményben van részem, de elmesélve mind borzasztóan unalmasnak hangzik.

Aztán végre elindult az ingyenes önsegélyező némettanfolyam is, úgyhogy újra elkezdtem azt is, három jólelkü random ember az épületből heti kétszer fél órát beszéget velem  arról hogy hogy kell kávét venni.

De az az érdekes, hogy ez a sok agytágítás azért eléggé lefáraszt,nem tudom rászánni magam hogy írjak. Pedig lenne miről.

Elmesélem például a születésnapi ajándékomat wmtől.
Erre a dologra olyan ezermillió éve vágyok, és ugyanazóta minden karácsonyi és szülinapi listámon szerepelt.

Én nagyon szeretnék megtanulni táncolni. Úgy rendesen. Az első óra a szülinapomon volt, nem volt kifogás, szóval wmmel tánciskolába járunk minden csütörtökön.
Keringő meg foksztrott, meg csacsacsa, meg rumba meg ilyesmik.
Neki a vérében van. Én meg nem vagyok félénk.

Wm és aklü táncizik. mennyire szuper ez.

Nyomulok a melóban. Egyrészt a karrier, másrészt meg miért ne, nyolc órát ígyis úgyis kell tölteni, halál unalmas, ráérek, belefér, bajom nem származhat belőle, ha olyan mennyiségű eksztra munkát próbálnak rám sózni ami kényelmetlen akkor azt úgyis visszautasítom. (harmadrészt meg mert genyó vagyok, de ezt inkább ki sem fejtem)

A múlt héten Londonba küldtek (kirinyáltam kifurfangoskodtam hogy elküldjenek) hogy az ottani irodát feltérképezzem, meg hogy átlássam a hozzám hasonló beosztásban lévők hogy csinálják a hozzám hasonló melót, satöbbi. Ők nem nyomulnak, szóval úgy éreztem én jobban.
Kellett kicsit tárgyalni is, hogy szerintem miért lenne jó ha rámbíznának egy feladatot, és úgy néz ki rámbízták végülis, ami a mi irodánknak  presztizskérdés.

Szuper volt egyedül vonatozni, meg egyedül megtalálni a metrót, szuper egyedül beülni a kávézóba, kroászónt zabálni meg kávézni. Kicsikét szuper egyedül lenni, de az az érdekes, hogy idegennek érzem azt a lányt, kicsit mindig kivülről figyelem magam, mintha valami film lenne, pont annyira nem tudok teljesen azonosulni egy szingli nővel, mint mondjuk egy tengerészgyalogossal, aki az emberiség jövőjéért vérnyulakat öl. A színészek fríkek. Ha színész lennék rá is gyújtottam volna.

Elmondom számomra mi London:
Boldogan trappolok át az egyik metrótól a másikhoz, a vastag reggeli tömegben. Nincsenek is sokan előttem, jó lesz. Bejön a szerelvény, csurig töltve emberrel, még egy pár felszáll rá, és egy picivel közelebb kerülök az ajtóhoz. Befut a második, az is teli, de arra is feltülemszik pár ember, ekkor már a sárga vonalig eljutottam,  de a sínárok ilyen tíz centire van tőlem, úgy, hogy tudom hogy mögöttem egy hatalmas türelmetlen tömeg, és ha merőlegesen tartom a táskám akkor elviszi a vonat. Az agyam az konkrétan nyüszögött egy sarokban, nem is hallottam az első pár taktust a fülhallgatóban, a harmadik metróra sikerül felszállnom, a tömegtől torkomban dobog a szívem, és ahogy becsukódik az ajtó, akkor kezdődik a kékdunakeringő, és csak pont annyit utazok, hogy kiszállva a szerelvényből pont halljam a közönség tapsviharát.

száundtrek, hellómi.

De naponta képtelen lennék erre.

Ilyesmik. Nyomulok. Van valami amire nem iszok előre, arról akartam igazából csak írni, két sorban.

örüljetek velünk

Wmet előléptették, a fizetését is megemelték, és a szarszar munkahelyén végre olyasmit fog csinálni, amit szeret és ami érdekli.  Ennek nagyon, nagyon örülük. Vettem ünneplésül csokoládé jégkrémtortát, azt nem szerette. ennek nem örülünk.

Szóval átlagolva nézve: nagyon örülünk.

Kora reggeltol keso delutanig

Aztan negy-ot ora korul az emberek ostobasagatol repedezette szaradt agyam delibabkent kapaszkodik ahhoz a kephez hogy mindjart hazaerek,  es asztalhoz ulunk wmmel, es egyutt vacsorazunk, es atbeszeljuk hogy mik tortentek a nagyvilagban, es mik a kozvetlen kornyezetben, mert nekem o egy husito nyari zapor.

ma kicsit aszalyosabb napunk van

Végül minden rendbejön

A főnök tegnap - a másfélhetes igen beszédes mosolyszünetem után-  félrehívott a kistárgyalóba. Kicsit be is szartam ami azt illeti, de csak annyi volt, hogy öt percen keresztül dícsérte a munkámat, meg az elhivatottságomat, meg hogy hallotta a felettesemtől, hogy mennyire klassz vagyok, és hálás az ötleteimért is amik gyakorlatban is meglállják a helyüket, örül hogy itt dolgozom csak így tovább.
Én nevettem,  és megkérdeztem hogy ő hogy van, mostanában úgy néz ki nagy rajta a nyomás.

Elég jó kedvem lett. Főleg, hogy egy céges átalakítás miatt, a fontos, eddig kicsit semmibe vett beosztásom hirtelen nagyon nagyon fontossá, kiemeltté vált, rengeteg pénze múlik rajtam a cégnek, így milliós nagyságrendek, höhöhöh az aklüke felelősségteljes munkát végez hőhöhöh. De mondjuk engem nem is ez a lényeg, hanem a beosztásom igazán királykisasszonyos lett, mindegy hosszú, tipsitapsi

Plusz a zenekar amit szerettem volna látni, kiadta az első számot az új albumukról, és, hát, nem tetszik annyira.

Ma reggelire sb féle palacsintát ettünk, sb féle csokiszósszal, most pedig felöltözünk, és elmegyünk sétálni meg fényképezősdit játszani.

Kell a dráma, kell, hogy minden jóra fordulhasson.

elmúlik

Én irígylem az ikreket Mollytól, csak szólok.


Amúgy meg rendbejön minden előbbutóbb.

A főnökúrra nem mosolyogtam már azóta, meg a szemébe sem néztem. A szerencsétlen erre úgy puncsol hogy nem lehet nem kinevetni meg megbocsájtani. Főleg, hogy tudom hogy nagyon igyekezne jóvá tenni a dolgokat.
Az az igazság, hogy akárhány szarházi főnököm volt eddig (rengeteg! - szinte csak), a szarházi viselkedése után mindig magasról tett arra hogy meg vagyok-e bántva, vagy mosolygok-e, vagy esetleg lehetnek e hosszútávú rossz következményei a történteknek. Ellenben ez tényleg, szemmel láthatóan szarul érzi magát, és a bocsánatkérésen kívül a csillagokat is lehozná.
És aki elég régóta olvas az tudja, hogy azért voltak neki igen gerinces megmozdulásai is.
Szóval asszem holnaptól megint aranyos leszek hozzá.
Már ettől a döntéstől jobban lennék amúgy.

De az új csajok is köszöntek végre, szóval nekik is megbocsájtom a létezésüket, bár az UGG bakancsukat nem.

Meg jön a tavasz is, és mivel van varrógépem a héten minden nap arra erőltettem magam, hogy végre ismét szépen öltözzek fel, és még smikeltem is mindennap - az utóbbi időben úgy voltam már vele, hogy ezekre nem pazarlom a bőröm, de igazából erre magamnak volt szükségem.

Szóval lassan itt a tavasz jajdejó jajdejó

Amúgy kevés kivétellel rühellem a verseket. Az alábbi sem tetszett.

Amúgy meg vannak napok , amikor csak ehh.

Felkeltem reggel nagy elánnal, hogy majd mostantól rendberakom az életem, a varrógép mindent megjavít, de komolyan. Annyira, hogy úszni is elmentem mert egy alkalom majd jól lefogyaszt, ami most, hogy varrógépem van fontossá váltugyebár, és jó volt nagyon, és a frissen átalakított szoknya-hajpánt szettemet vettem fel, meg még sminkeltem is, pedig az utóbbi időben nem tartottam erre érdemesnek a közönségemet,

Erre a céges busz a szokásos emeletes helyett a kicsit küldte, ami ugyan hosszú, de jóval kevesebb rajta a hely, de hátul még volt egy üres kettes, lúzerek, gondoltam, nem vettétek észre, ledobtam magam, megcsúszott kicsit a csizmám, lenézek, hát valaki odaokádott, amire gondosan rá volt helyezve egy -a gondoskodó tett óta enyhén átázott- ingyenes napilap.
Hát így.

Az még csak hab volt a tortán, hogy megint feldühítettem magam a melóban, gyerekek én gyomorrákokat büfizek fel alattomosan, annyira kemény vagyok, de majd jól megöregszem, és akkor már nem fordítom el a fejem amikor kifújom.
Vettek fel új arcokat a távozottak helyére, és nem vagyok egy nekifutásból utálós típus, de ezeket már most. Eleve, a csipogó nőket ki-be-baszottul, az aranyosan affektáló csipogó nőket végképp, megértem én mert cukik,meg csinosak, de barinők párban felvételéről utoljára a gattyánéknál hallottam junóvátájmín. Szóval a főnökúrnak megint nem sikerült a kedvemre tennie, és viháncol a picsa, az első napján, kibaszott hangosan amíg én telefonálni próbálnék, és az ellenszenvem kábé úgy gurgulázik fel a torkomon mint a szerencsétlennek reggel a buszon. A srácnak aki lelépett mély nevetése volt, olyan , hogy mosolyognod kellett ha hallottad. ehh.

Az a baj, hogy hétvégén nem vettem ollókat, és nincs olyan dolog, amit ne sajnálnék papírvágóval szétbohóckodni, medig érzem  varrás jót tenne.


még szerencse, hogy wmet, a Cicát és a varrógépet szeretem.

Szóval az van, hogy kaptunk bónuszt. Elég nagy bónusz az, mondjuk inkább úgy hogy tizenharmadik havi.
Én elmeséltem ezt a srácnak_akit_a_legjobban_szerettem_a_munkahelyen_de_két_hete_felmondott.
Mindezt azelőtt hogy megkaptam volna a főnök pirossal szedett utasítását arra vonatkozólag, hogy a bónuszról egymás közt is tilos beszélgetni.
Szerintem ez hatalmas baromság, de a parancs nyilván parancs. Viszont mivel egyenes kislány vagyok, szóltam a fönöknek, hogy nyilván nem direkt, de ez és ez történt.
Erre úgy iszonyatosan leszidott, csúnya stílusban. Gondolom ideg volt más miatt, és pont kéznél voltam hogy levezesse a dühét. Nincs is ezzel baj, be is vallotta, hogy paraszt volt, de itt jön a ok ami miatt  nagyon kiakadtam: nem kért bocsánatot.
A bocsánatkérésre való képesség a legnagyobbak tulajdonsága, eddig őt is ebbe a csoportba tudtam.
Ezért vagyok napok óta kiakadva.
Meg azért, meg a lebaszás mellé kaptam egy nagy adag bullsitet is, nagyon utálom amikor terel ködösít mellébeszél,
és burkoltan de azzal is megfenyegetett, hogy visszaveszi a pénzt (ami nagyon sok)

És ami  miatt a lelkem kiscicáinak szörnyű halált kellett halnia az az hogy nem tehettem meg hogy azt mondjam neki dugd fel a bónuszt a seggedbe egyfontosokként add oda a bónuszomat valami alapítványnak, és akkor, a pénz elvesztése miatti félelem nélkül elmondhatnám neki, hogy nincs igaza, és szarháziként viselkedett, és szégyellje magát.

És mikor pénz miatt vagyok frusztrált mindig előjön a szokásos műsorom, a négy éve közönségkedvenc, "deszarhelyendolgozolwm", de ez most elő sem adhattam, mert jelen pillanatban pont igazságtalan lenne, szóval ez is bent maradt.

Sírtam egy csomót, és tegnaptól beteget jelentettem, ami ugyan hazugság, mert igazából nem vagyok beteg, de a letargiát muszáj egy kis itthonléttel kezelnem, mindenkinek jobb ez így.

Ilyenek voltak.

 Annyira fiscsiri-foscsi, szircsiri-szarcsi napom volt, hogy csak na. Kicsit összetűztem a főnökömmel, aki ma, először mióta együtt dolgozuk, kifejezetten fiszcsiri FASZcsi volt. Persze az egészet ímélen keresztül, nehogy rendezni lehessen. Remélem szar hétvégéje lesz.

De ezért cserébe elmesélem hogy reggel még szipcsiri szupcsi tulivirágos jókedvem volt, mert végre nálunk is esett a hó. Kizárólag a hó tud bennem igazi honvágyat kelteni, nagyon vártam hogy essen egy kicsit itt is. Szóval nagy boldog mosollyal caflattam ki a buszmegállóba, és egy srác, akit néha látok szembejönni, nevetve rámkiabált,  hogy "neked ezt tetszik!?" "perszehogy" válaszoltam, erre ő "akkor öleljük meg egymást", és ott a zuhogó hóesésben tökjól megölelgettük egymást, klassz volt.

Van politika is, egyrész, hogy -részben E. kommentárja miatt- rájöttem hogy kicsit demagóg voltam mostanában, majd visszaveszek, de nem nagyon, küldetéstudatom van ugyebár.
Szóval csak elmesélem, hogy a Hoffmann Rózsa azt mondta a minap, hogyha elfogy a kréta a suliban, akkor vegyenek a tanárok. Aha.

Mindenesetre itt ez a cikk, eléggé mélyre tolja az ekét. Külön ajánlanám egy bizonyos szorongó figyelmébe, de ő unja a politikát. (Szerintem a politika unása az a fej homokbe dugása, de mindegy)
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/hogy-lesz-vege-bekemenet-szorongas-valasztas-82954

Amúgy meg ennyi hó esett, és leállt a közlekedésünk.
ka-tasz-tró-fa-hely-zet

Nagyon fáradt vagyok manapság. Rengeteget dolgozok, minden nap túlórázok, mert elég jól megfizetik, és ha beáldozom ezt a januárt, akkor az egész holland kirándulásunk ingyen lehet.

A német, na az nem megy olyan jól. Tényleg minden nap megvan a negyed óra*, és hibás de érthető kis mondatokat sikerül már kinyökögnöm. Reggel szavakat hallgatok, meg a könyvet tanumányozom, esténként a jútúbon veszek át különféle leckéket, de a nyelvtanba nem kicsit törik bele a bicskám. Mondjuk angolul sem érdekelt, és magyarul sem tudtam soha. Fogalmam sincs mi az a melléknévi igenév, meg részeshatározó. A nagyapám magyartanár volt, biztos forog a sírjában.

A névelők, a határozott névelők németből... lerajzoltam, kitöltöttem  a táblázatot, majd átnyújtottam wmnek, számolja meg, ugyan hány kurvaanyádat tud benne összeszámolni, nekem hármat sikerült első nekifutásra.
Mindegy, nem adom fel, de nem sok kedvem van az egészhez.


A fotómasinával napok óta szemezek, a kurzorral a fotosopp ikonját símogatom, szóval ma elmentünk kicsit sétálni, lett egy-két jó kép majd megmutatom őket.  Iszonyúan szeretném ha esne egy kicsit a hó.

Szeretem a wmet meg a cicát. Wmet jobban.


*vagy inkabb 30 perc...

Mesélnem kell wmről, aki KiválóDolgozó kitüntetést kapott a munkahelyén, mert iszonyú okos, de ez utóbbit tudjuk, a munkahelyét meg utálom mint a szart. Ez elég szomorú, mert nem tudok hű társként együtt örülni vele, sőt mi több el is bagatellizálom, hogy egész évben a száz dolgozó közül ő volt a legjobb, de tessék, ő volt a legjobb.  Nekem nem meglepetés ugyan, mind tudjuk hogy nagyon okos, és inkább nem is írok erről tovább, mert az csak cinikália lenne, de legyen elég, hogy a főnökének (akinél szintén klasszisokkal okosabb és aki már egy csomó találmányát ellopta) iszonyúan fájt átadni az elismerést. Ennek ellenére nem utálom kevésbé a munkahelyét.



politika



Szipcsiri szupcsi, megy a tünti.
Úgy szeretnék ott lenni, teli torokból dolgokat skandálni.

Na de komolyan. Ha ilyeneket látok, akkor mindig nagyon örülök. Nem tervezem ugyan az itteni egzisztenciámat feladni, de egy másik tünti volt mikor az emigráció mellett döntöttem, ez a  tünti adhat reményt arra, hogy ha lesz gyerekem, megtanítom mégis magyarul.

Kifejezetten rossz a hangulatom.

Meg fog jönni, például azért. Semmi okom panaszra ezügyben, de hangulatügyileg mindig meggyötör. Konkrétan ma azon gondolkodtam, hogy tényleg mindenkit utálok a közvetlen környezetemben wmen kívül. Közvetlen környezet alatt persze a napi személyes kapcsolatokat értem, de ez nem azt jelenti, hogy nincs esély arra, hogy téged is utállak.

Utálom a politikát is, felbaszott ma is a magyar helyzet, utálom hogy megszüntetik a demokráciát, meg tönkreteszik a kereszténység reputációját. Utálom hogy mennyire igaza van annak aki azt mondja, hogy a jelenlegi kormánypárt a politikai analfabétákra épít, és hogy fogalmad sincs arról hogy mi van ma magyarországon ha nem internetezel legalább fél órát naponta ezügyben.

Utálom a szomszédot, hogy ugyanazt a kurva skálát fújja amióta itt lakunk gyakorlásképp, és lassan utálom a darabot is amit éppen gyakorol.
 

Utálom, hogy kifejezetten ekszkluzív környezetben dolgozom, különbusszal járok melózni, és ma konkrétan négy magyart hallottam beszélgetni hazaúton a járművön. Ezt nem azért utálom mert irígy vagyok, hanem mert félek hogy hozzák magukkal a szörnyű rafkósmagyarosch berögződéseiket, és jól beégetnek.

Ugyanígy utálom a magányt is itt, utálom az elkényeztetett hülye kölyök cimborámat a melóban, aki tényleg annyira kurvaintelligens, hogy kioktat angol létére káeurópából. Utálom hogy nincsenek itt barátaink. Ja, a barátainkat is utálom.

utálom hogy nincs semmi ihletem a napi képnek.

Utálom hogy már megint kövér vagyok nagyon, de nincs pénzünk ruhákat venni, és varrógépre végképp nincs pénzük.

Utálom a gazdagokat is, (vagyis a nagyon gazdagokat nem utálom,  azokat akiknek már nincs szüksége arra hogy látszódjon rajtuk hogy gazdagok). Utálom az összes szülők pénzén kurvaokos exsztrémsportos, öltőzködős szegényeket leszólós bealázós majmokat. Azokat meg még jobban utálom, akik mindezeket azzal leplezik hogy fröccsöznek és onnatól kezdve már jogosnak érzik az ekézést, mert ők igazából tudják. Fú mennyire lém majmok.

Utálom amikor valaki off kommenteket tol egy témában. Persze utálom azt is hogy ti meg itt sose kommenteltek egy kurva szót se. 

Utálom az Apple összes telekommunikációs eszközét, és utálom hogy tényleg mindenkinek okés hogy annak ellenére hogy pofátlanul lehúzták őket, mégis szar instagarmos fotókkal ünnepelik a kreativitás feletti diadalt, ti mind egyéniségek vagytok.

Utálom a hipsztereket, utálom azokat is akik ezt felháborodottan visszautasítják hogy azok.

Kibaszottul utálom Rihannát, és minden egyes alkalmat amikor bármilyen szar zenét kell véletlenül hallanom.

Utálom a passzívagresszív szeretetfotókat a fészbukon.
 

Utálom hogy túl öreg is vagyok. Utálom hogy lassan gyereket kéne szülni, nemérted ketyeg a bájlodzsi órám, de még nem jártam S E H O L S E.

Utálom, hogy nem kábítószerezhetek többet, mert egyedül szívni gáz, és wm nem szív velem, a szintetikusokat mindig is utáltam -oké a bélyeget nem utáltam, de ahhoz gyáva , a gombázáshoz meg már túl öreg vagyok.


 Utálom az új pozíciómat mert túl okos vagyok, és emiatt mindig unatkozok mert túl hamar elkészülök, és utálom hogy a legfaszább oldalak mind le vannak tiltva. Utálom azt is, hogy egy csomó mindent kétszer kell megcsinálnom egy hülye rendszerhiba miatt, de  a főnökség bassza se azt a rendszerhibát elintézni.

Utálom hogy még mindig nem sikerült egy normális fodrászt találnom.
Utálom a hajamat is.

Na. Asszem átjött, hogy eléggé utálom a stuka előtti sötét rosszkedvrohamot.

napi jók

az öregedést nem tudom megállítani, a legújabb tünet, a bőgés. gondolom hormonális, vagy mi a szösz, de kábé minden alkalommal mikor embereket látok nagyon örülni valaminek, érzem hogy gyulladnak be a szemeim, pedig nem vagyok ám vajból, no. ma például azon könnyeztem, hogy egy fúvószenekar goszpelt dzsezzel egy tehéncsordának, akik örömmel hallgatták közelebb is jöttek, a másik meg az volt, hogy valami srác a harmincadik szülinapját úgy ünnepelte meg,hogy harminc ajándékot osztott ki az utcán, idegeneknek, azok meg örültek és megölelték meg ilyesmik.

itt amúgy hurrikán van. eljött olyan messziről. valakinek kifejtettem a hurrikánelnevezési okosságot, amit molli naplójából tanultam, de nem reagált úgy ahogy illett volna, pedig már nagyon régóta vártam hogy valakinek elmesélhessem. a nagy rémisztő szelek gyönyörűek.

az, hogy nem tudom a hivatalos és a személyes gémélfiókomat szinkronizálni rengeteg apró  szösszenetemtől foszt meg benneteket.

például ma majdnem nem meséltem el, hogy délután becsurogtam mint egy tízéves, de addigra annyira el voltam ázva az esőtől, hogy különösebben nem tudott érdekelni, úgyis bőr kanapén ültünk, egy olyan helyen ami valószínűleg látott már cifrábbat is. mindenesetre leckének jó, hogy harmincévesen zuhogó esőben, hidegben, másfél órát eltolni a pisilést már necces

na de hogy a zanyukámnak meg a keresztanyukámnak meg a mamámnak ne csak a rosszallását vívjam ki (a többiek szeretik ha arról mesélek hogy bepisiltem) mesélek az új munkahelyemről is.
szóval ez a hét a betanítás volt, elszaladt mint (fekagyerek a plazmatévével).
egy pici cég a neve kékciklus, itt 20an, londonban 40en dolgoznak. a munka pedig az, hogyha összetöröd az autódat, és egy bizonyos nagy biztosító  ügyfele vagy, akkor ez a nagy biztosító kifizeti a jussodat a roncsodat (van hogy annyira nem is roncs) odaadja nekünk, mi pedig elárverezzük, a hasznot pedig megosztjuk a nagy biztosítóval. az én munkám pedig a kapcsolattartás a jármű gazdáival, illetve a kocsi adatainak a rendszerbe felvitele. uncsi. (mindenesetre nagyon jó hogy azt az excel tanfolyást megcsináltam, anélkül nemhogy pisi, de kaki lett volna az első napon.) jól haladok, ügyes vagyok
a körülmények álomszerűnek tűnnek az előzőekhez képest, tavas-parkos udvar ahol az ebédemet elkölthetem, ingyen kávé, gyönyörű kilátás .
a kollegák kedvesek és segítőkészek, és előnynek veszik a keleteurópaiságomat azzal a felkiáltással, hogy akkor biztos jó munkaerő leszek  (ja ezt már régóta meg akartam említeni, hogy én eddig csak jó fej szlovákkal találkoztam. most vagy az van, hogy a szar fejek otthonmaradtak, vagy nem is szar fejek. mondjuk az egyik asztrológus, koejjós, auralátós, de ez még nem jelent szarfejkvalifikáltságot)

az idősebb angol főnök (aki a kis véreres-mosolygós arcával úgy néz ki mint egy gyakorlati oktató az ipari szakközépben) dolgozik. sokat. ez a jel, hogy nem csak szerencsém volt, hanem az imáim hallgattattak meg. dolgozik, de segít, és amíg a munka kész van addig békébenhagy. azti. mosolygós, és a fele utat bicajjal teszi meg.

ennyi dióhéjban, nagyon megbecsülöm magam, véglegesítést akarok, szimpatikus a hely, és nem is fizet rosszul.  mondjuk odavisszajutással rengeteg szünettel elég sok óra bruttóban, de sebaj. kicsit most ez lesz, bár több társasági áletet éltem az elmúlt három napban, mint előtte fél évig.

és még annyit, hogy mióta kirúgtak nem rágom a körmöm.

megvolt az első nap. ha ez így marad, ha ez tényleg ilyen, akkor innen nem leszek kiebrudalva beszólogatás miatt, mert itt nem akarok majd beszólogatni.
nagyon, nagyon pozitív benyomások értek,  várom a holnapi napot.
jó sokat kell majd tanulni, többet fognak kérni mint amit eredetileg hittem, de úgy érzem, hogy meg fogja érni.


mindeközben a régi helyen gyorsanfrissen megszabadultak még négy embertől állítólag, akik közül volt aki már be is talált, hogy hogyan is sikerült , meg hol, meg van-e itt még hely, satöbbi,  - mondjuk ő pont jó fej volt szóval próbáltam tanácsot adni.
ezek tényleg jót tettek velem, hogy időben kiraktak. majd küldök nekik bonbont.

napi jók

szóval, ez nem volt egy rossz hét.

kezdjük a legfontosabbal: holnap kezdek az új munkahelyemen. iszonyú messze van, nem túl izgalmas adatbevivős meló, viszont gyönyörű irodaházban (ablakokkal! és légkondival) , eléggé több pénzért. három hónap próbaidő, utána szerződés. jelenleg úgy érzem, hogy erkölcsileg eléggé győztem a volt főnökeimmel szemben, és ahogy hallom bent a barátosnőim ezt dörgölik is rendesen az orruk alá. ennek ellenére azért most visszafogom magam, és igyekszem "civilizált ember módjára" viselkedni. höhö.

aztán kaptunk csomagot dájánás czukorral, pirosarannyal, sonkával ,és három eszméletlen szép fényképpel. ez utóbbiakat feltűztem a karácsonyfánkra, amit még nem szedtem le.

a harmadik jóságot majd elmeélem, ha leszenk hozzá képek.

dologtalan hétköznap

ma megvolt az első sikertelen interjúm. különösebben nem bánkódok,mert emiatt a munka miatt három nap alatt megtanultam az excelt erős alapfokon, gátlástalanul be merem mostantól rakni az önéletrajzomba.

szóval ha tudsz egy icipicit angolul, és nagyon hirtelen meg kell tanulnod ezt a remek offisz csomagot, akkor ajánlom figyelmedbe ezt az oktató sorozatot:

http://www.youtube.com/user/MotionTraining#p/u/30/8L1OVkw2ZQ8

a srác érthető, tömör, okos, és szekszi a hangja. huszonkét tízperces lecke, és olyanokat tudok magabiztosan, hogy countif, rept,  meg =sum(, meg hogy minden dátumnak van szám megfelelője, meg olyan táblázatot csináltam gyakorlásként, ahol egytől kilencig a pisi, tizenegytől húszig a kaki szó villog, a tíznél meg a pukk.
nem nagy szám, de ahhoz képest hogy egy hete zéró volt az excel tudásom elég fain


és a héten elkezdte felpakolni az acces leckéket is, érdemes a feliratkozás.


ennyit szerettem volna mesélni, meg azt, hogy ma egy teljesen vadiúj felszerelésben mentem munkát keresni, ez a felszerelés egy éve állt a szekrényemben, csittifitti belefogytam juhéj!

fűszeres kakaót főztem reggelire, hogy nem cukorral igyuk a kávét, fos kedvem van, hátha attól jó lesz

a stukadepim hónapról hónapra durvább, tegnap majdnem kirúgattam magam. persze nekem volt igazam, de minden szerettem leszid, hogy miért nem tartom a pofámat. hát mert csak. wm leszidott, ezért haragszom rá, és 90%százalékban igaza volt, én pedig a maradék tíz miatt nem érek hozzá egész este. fesztivál van a városban, de én inkább fázom itthon, fáj a fejem, és kiszakad a petefészkem.

kicsinál a gondolat, hogy hétfőn majd meg kell hunyászkodnom annak érdekében hogy megtarthassam a melómat.
elmesélem milyen arc a főnököm, akinek majd igazat kell adnom.
vagyis inkább nem mesélem el, inkább egy történetet csak.
van egy kollegám,eléggé haldoklik a férje. októberig remélik hogy kihúzza. a nő csont és bőr, nem alszik, otthon ápolja a férjet, satöbbi. múlkor összeesett a folyosón, mert neki nem szabad megállnia a munkájában, míg más aki szintén az ő pozíciójában van, de jó kapcsolatban a főnökkel, a karját a tarkóján összekulcsolva heverészik a székében. aznap szeretett volna akorábban hazamenni, a főnök azt mondta neki, majd ha visszajön az ebédszünetéről, elengedi. fer ináf. az ebédszünet fél órás. hát aznap neki sikerült egy órásat tartania, míg a kollega zöld arccal ült az asztala előtt.
másnap a férj bekerült a kórházba, a nő kicsit kiborult, sírdogált. a főnök pedig aggódó arccal ölelgette, hogy majd jobb lesz. mi meg csak néztünk.
ehh
ezt mesélném el neki, hogy mennyire megérdemli az alkesz férjét meg az obszesszív zabáló 250kilós anyját, mert egy féreg, de majd ehelyett bólogatok, hogy igen én elvetettem a sulykot.
mert ezalkalommal előbb kéne munkát találni mielőtt dobbantok.

mondjuk utána végigolvastam a zindekszet, és rájöttem, hogy még mindig jobb itt másodosztályú állampolgárnak lenni, mint magyarországon akárminek is.

de a legjobb lenne soha többé nem menstruálni.

a kakaó mondjuk egy kicsit rendbetett.



(ha valaki azt szeretné kommentálni, hogy a főnöknek mindig igaza van, akkor azt szeretettel megkérem, ne tegye.)

ehh