A hegy elveszi azt ami megilleti

 Szóval volt most ez a hegymászós sztori, erre nyilván nem kell emlékeztetnem senkit, ha a politikáról nem is tájékoztatnak, ennek azért van bulvárértéke, romantikus, mindenki tud róla.

Elég sokat gondolkodtam azon, hogy milyen lehet ott meghalni. Alapvetően nem gondolkodom a halálon soha,néha eszembe jut annyi, hogy wm nélkül nem szívesen élnék tovább, de ennyi kábé. Viszont most azért forgattam a témát magamban sokat. Mármint hogy a halál, ott fent. Azon gondolkodtam például, hogy félnek-e, de ezt hamar elvetettem, más tudatállapot, más prioritások, más szemlélet. Ha hegymászó lennék biztos így akarnék meghalni. Meg elgondolkodtam azon is, hogy mennyire fájhat. Mert emlékszem a buszmegállóban a combomba harapó hidegekre, de azért az másik kategória. Milyen lehet amikor valakinek lefagy mondjuk az orra vagy az ujja. az fekete és üszkös.Kifejezetten csúnya,  de milyen érzés? Főleg az arcon.
Aztán a szem. Milyen gyorsan fagyhat meg mondjuk a szem?

Mindamellett a módosult tudatállapot ezeket a dolgokat mellékessé teheti. Úgy gondolom a fagyhalál a békésebbek közé tartozhat. Főleg ha közben lassan azért fullad is meg az ember, mármint jó sokáig kevesebb az okszigén, ennek is lehet valami hatása.
Szóval ezen sokat gondolkozgattam,  milyen lehet egy hegyen meghalni. Furcsa érzés, hogy egy volt kolleginám hegymászó és a facebook falam tanulsága szerint tegnapelőtt landolt Luklán, most lehet hogy épp az alaptáborban teázgat.

Most, ketten meghaltak, persze hogy mindent elolvasok, mert ugyan nem meghalni mentek oda, de tudták hogy van rá esély hogy nem jönnek le, ezért nem érzem tiszteletlenségnek. Benne van a paklijukban.  Egy autóbalesetnél sose állnék meg hullákat nézegetni.
Egyébként ha nem szerettek hullákat nézegetni akkor most menjetek is  inkább el, mert most sok holttest jön.

Szóval a kommentek közt szemezgetve érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam.

Szóval az Everestre most már valószínűleg még én is felmehetnék annyira kiépítették, sorban állnak az extém turisták.
De ez egészen a közelmúltig nem így volt, szóval most kábé 2oo holttest fekszik a környéken, mondjuk minden tizedik mászó nem jött vissza.

Némelyikük ma útjelzőként szolgál, helyi nevezetesség.

Nepál annyira nem örül ennek, a hegyet istenségként tisztelik, és a holttestek bezavarnak a rezgésbe, ezért folyamatosan próbálják őket lehozni. Csak az a baj, hogy a körülmények miatt ez nagyon sokszor fizikai lehetetlenség, és szinte biztos, hogy öngyilkos   próbálkozás. Ez azért különösen furcsa, mert némely esetben méterekről van szó, sőt. Viszont,  mondják, ahogy meghal valaki, azonnal eggyé válik a heggyel, és bizony egy amorf, 1oo kilós sziklát nem szívesen ráncigál le senki olyan magasról.
Szóval sok esetben a természetre bízzák a dolgot, hogy lehozza e a testet vagy sem.

Morbid. Hallottatok már a Szivárvány völgyről? A Szivárvány Völgy már a Halálzónában van.

 
Szóval azért hívják Szivárvány völgynek, mert annyi rajta a színes, láthatósági, hájtekk mászókabát. Gondolom nem kell mondani hogy ezeket nem levették mert melegük volt, ezekben még benne van a tulajdonosuk.

Ami viszont igazán különleges, hogy ezek az emberek egy csomószor nem úgy halnak ám meg hogy lecsúsznak, lezuhannak, jeti, szakadék, lavina,  kitörik a nyakukat. Ezek az emberek sokszor úgy halnak meg, hogy kicsit félrehúzódnak, leülnek pihenni, és az élet lassan kiszökik belőlük, miközben mások elhaladnak mellettük fel, vagy lefele .

Különleges morális probláma ez, ezt inkább nem is írom le, gondolkozzatok rajta, ha van kedvetek, a visszafordulásról, a fizikális energiatartalékokról, az érzelmi energiatartalékról vagy esetleg arról, hogy arra van kapacitás hogy most elmenj valaki mellett fel, majd le, és túléld, de a visszafordulás valakivel öngyilkosság.

Szóval leültek ott, és nem keltek fel többé, és ma ők mérföldkövek az úton.

Például Hannelore S.

Hannelore 1979ben már a csúcsról lefele jövet, száz méterre a négyes tábortól ült le pihenni, és meghalt, elfáradt élni. Évekig mindenki, aki fel akart menni, látta őt, ahogy tágra nyílt szemmel, a hátizsákjának támaszkodva ül, és figyeli a tájat. Egy tincs kilógott a sapka alól, azt fújta a szél. Egyszer megpróbálták lehozni, helyiek, serpák, meghaltak mindketten, és Hannelore csak ült ott tovább. Aztán egyszer egy nagyobb szél leborította, azt hiszem most már nincs annyira szem előtt.

 Sokszor egyébként tényleg ennyit tudnak tenni. Ha nagyon szem előtt egy egy meredély szélén van a holttest akkor inkább legurítják, majd a hó elvégzi a temetési szertartást. Ha erre nincs lehetőség, akkor megpróbálják kövekkel elfedni őket.

Amikor egy egy holttesthez történet és név is tartozik akkor az egész még hátborzongatóbbá válik számomra.

Ő itt GreenBoots

Ő lett volna az első indiai aki megmássza a hegyet. Úgy hívták, Tsewang Paljor. Ma már "csak" GreenBoots. Harmadmagával indult fel, 1996ban, a vihar elvitte a két társát, ő ebbe a kicsi barlangba  mászott be menedékként itt is fagyott meg. Azóta a hó kihozta a barlang elé, róla is nevezték el. És csak ott alszik és alszik.

Nincs egyedül a barlangjában, 2oo5 óta David Sharp vigyázza az álmát.
David szintén pihenni ült le. Kicsit alábecsülte a hőmérsékletet, vagy talán elbóbiskolt, de ott fagyott halálra a barlangban.
Éjszaka volt, és míg lassan kihűlt, kábé harmincan mentek el mellette, azt hitték egy másik holttest, vagy épp GreenBoots. Ami a legmorbidabb az egészben, hogy aznap egy másik mászó is elindult felfele, két műlábbal, és egy forgatócsoporttal. Megálltak a barlangnál pihenni, meghát  ugyebár a barlang addigra helyi nevezetesség volt, és döbbenten vették észre hogy David ott ül. David aki addigra már annyira meg volt fagyva, hogy nem tudott mozogni, de még élt, a nevét el tudta mondani. Nem tudták már elmozdítani, ott ül. Ma is. Most is, amíg ezt olvasod.

 Azt hiszem a morbiditáshoz két megközelítés van,  valaki vagy érzelmileg defektes, vagy különösen nyitott gondolkodású. Én szeretném azt hinni, hogy az utóbbiak közé tartozom, és próbálom elképzelni a halálra fagyás biológiáját, hogy az agy az egy lágy de zsíros szerv, csonttal körülvéve az mondjuk bírhatja sokáig, a szív pedig legbelül van, de meddig dobog vajon? Nyilván erre egy orvos inkább tudna válaszokat adni, de ezek szerint van olyan, hogy valaki már rég a megmenthetetlenségen túlra fagyott, de még tudatánál van.

Vajon eszébe jutott hogy lehet hogy ezentúl ez a barlang nem GreenBoots lesz, hanem esetleg Sharp Szobája?

Sokan vannak. Már tíz holttest is nagyon sok, és itt ennél sokkal többről beszélgetünk.
A hidegnél jobb konzerváló nincsen.

Én mondjuk ebben a pózban alszok, és higyjétek el nekem, ezt nem a morbiditás vagy tiszteletlenség mondtja velem.

 

Szóval amikor ott kell hagynod valakit meghalni. Itt lent ez a gondolat súlyosabbnak tűnik mint egy hátizsáknyi teher. ott fent ez természetes.  Ő itt a kis karikában Fran. A férjéval Szergejjel mászott. Házaspár és csapattárs. De a hegymászás az egyéni sport, annyit hallottuk az elmúlt napokban.

Lefele jövet Fran hóvakságot kapott,  megcsúszott, oda ahol látjátok. Szergej aki előrébb(lentebb) járt úgy ment vissza érte, hogy tudta hogy onnan, így nem lehet megmenteni. Ha tovább megy lefele, ő túléli.  Ő is megcsúszott, de ő el is tűnt. Fran közben többször kiáltott segítségért. A két mászó, akit láttok a képen annak ellenére hogy ezzel az életüket kockáztatták, odamentek hozzá. Ők is tudták hogy a mentés lehetetlen, szóval csak addig maradtak ott, amíg békésen el nem tudott aludni.
Nyolc év múlva még mindig ott feküdt, Ugyanez a két mászó pedig visszatért hozzá, most már egy levéllel a családjától a kezében és az országa zászlójával letakarva fekszik. 

A legöregebb azonosított holttest George Mallory-é, ő 1924-ben halt meg.

Majd 1oo éve fekszik ott, mementó, ő kicsit közelebb van már a heggyel eggyé váláshoz mint a fentiek, de a kollegák máig tiszteletüket teszik.
 

Ezek a történetek, ezek az emberek túl vannak az én megértésem határain. Eszembe sem jut elítélni őket amiért felmentek és nem jöttek le. Én nem mennék fel csak azért hogy felmehessek, ők nem maradnának lent, ha felmehetnek.
A földi maradványaikra nem tudok holttestként gondolni, ők tényleg kövek amíg ott vannak fent. Fiatalabb kövek, több történelemmel.



Sokat tanultam nagyon amíg ezt a bejegyzést összeszedtem.  Például magamról azt, hogy van amiért másznék hegyet, és azok a fiatal kövek. Azokat megnézném.




Ennek a blognak jókora része  az internetről van összeollózva, meg lefordítgatva, szóval ha valakit érdekelnek a források írja be a google-ba, hogy "dead body everest." Rengeteg cikk van. Én csak képeket akartam nézegetni, de a sztorik túl érdekesek voltak ahhoz hogy ne meséljem el őket én is. Próbáltam rákeresgetni a történetekre magyarul, nem nagyon találtam, szóval remélem nem volt unalmas, és ismétlés. Innen is köszönöm mindenkinek akitől beszereztem az adatokat meg a képeket.

És hát, nem lenne teljes ez a bejegyzés, ha nem állna itt (is) emlék a Himalája két legújabb kövének:

 Erőss Zsolt, Kiss Péter. És hogy ne legyen ilyen gyászos ez a bejegyzés,és ezt még senki nem írta sehol, szóval én fogom, de mennyire jóképű volt már mindkettő, milyen csókos szája van már ennek a Peti gyereknek ezen a képen ejj!

mink

Ezer éve nem blogoltam már rendesen, hogy mi is van.

Elfoglaltság, az van.

Wm nem blogol nektek, és én nem tudok az ő kihívásairól lelkesen mesélni mert nemigazán értem őket, ÁJTÍ, de végre szellemi kihívásokkal kell küzdenie, ami jó.

A saját örömeimről annál inkább, kirinyáltam meg kiokoskodtam, és beírattak isibe, ki is fizetik, könyvelőnek tanulok. Furcsa, hogy ezt mondom, de nagyon érdekes. Szépen lassan elkezdtem munkákat elszipkázni a londoni irodából, és az van, hogy másoknak napokba kerülő szar munkákra építek ki magamnak kis rendszereket, amikkel azok órákra redukálódnak le, minden az élére van állítva az agyamban a melóban (de ha látnátok a ruhásszekrényunket...) A főnökeim nagyon partnerek, és nagyon komolyan szabad kezet adnak, gyakorlatilag úgy néz ki - én úgy érzem, hogy jelenleg az egész irodában nekem van a legszuperebb beosztásom és munkaköröm. Rengeteg AHA! élményben van részem, de elmesélve mind borzasztóan unalmasnak hangzik.

Aztán végre elindult az ingyenes önsegélyező némettanfolyam is, úgyhogy újra elkezdtem azt is, három jólelkü random ember az épületből heti kétszer fél órát beszéget velem  arról hogy hogy kell kávét venni.

De az az érdekes, hogy ez a sok agytágítás azért eléggé lefáraszt,nem tudom rászánni magam hogy írjak. Pedig lenne miről.

Elmesélem például a születésnapi ajándékomat wmtől.
Erre a dologra olyan ezermillió éve vágyok, és ugyanazóta minden karácsonyi és szülinapi listámon szerepelt.

Én nagyon szeretnék megtanulni táncolni. Úgy rendesen. Az első óra a szülinapomon volt, nem volt kifogás, szóval wmmel tánciskolába járunk minden csütörtökön.
Keringő meg foksztrott, meg csacsacsa, meg rumba meg ilyesmik.
Neki a vérében van. Én meg nem vagyok félénk.

Wm és aklü táncizik. mennyire szuper ez.

Nyomulok a melóban. Egyrészt a karrier, másrészt meg miért ne, nyolc órát ígyis úgyis kell tölteni, halál unalmas, ráérek, belefér, bajom nem származhat belőle, ha olyan mennyiségű eksztra munkát próbálnak rám sózni ami kényelmetlen akkor azt úgyis visszautasítom. (harmadrészt meg mert genyó vagyok, de ezt inkább ki sem fejtem)

A múlt héten Londonba küldtek (kirinyáltam kifurfangoskodtam hogy elküldjenek) hogy az ottani irodát feltérképezzem, meg hogy átlássam a hozzám hasonló beosztásban lévők hogy csinálják a hozzám hasonló melót, satöbbi. Ők nem nyomulnak, szóval úgy éreztem én jobban.
Kellett kicsit tárgyalni is, hogy szerintem miért lenne jó ha rámbíznának egy feladatot, és úgy néz ki rámbízták végülis, ami a mi irodánknak  presztizskérdés.

Szuper volt egyedül vonatozni, meg egyedül megtalálni a metrót, szuper egyedül beülni a kávézóba, kroászónt zabálni meg kávézni. Kicsikét szuper egyedül lenni, de az az érdekes, hogy idegennek érzem azt a lányt, kicsit mindig kivülről figyelem magam, mintha valami film lenne, pont annyira nem tudok teljesen azonosulni egy szingli nővel, mint mondjuk egy tengerészgyalogossal, aki az emberiség jövőjéért vérnyulakat öl. A színészek fríkek. Ha színész lennék rá is gyújtottam volna.

Elmondom számomra mi London:
Boldogan trappolok át az egyik metrótól a másikhoz, a vastag reggeli tömegben. Nincsenek is sokan előttem, jó lesz. Bejön a szerelvény, csurig töltve emberrel, még egy pár felszáll rá, és egy picivel közelebb kerülök az ajtóhoz. Befut a második, az is teli, de arra is feltülemszik pár ember, ekkor már a sárga vonalig eljutottam,  de a sínárok ilyen tíz centire van tőlem, úgy, hogy tudom hogy mögöttem egy hatalmas türelmetlen tömeg, és ha merőlegesen tartom a táskám akkor elviszi a vonat. Az agyam az konkrétan nyüszögött egy sarokban, nem is hallottam az első pár taktust a fülhallgatóban, a harmadik metróra sikerül felszállnom, a tömegtől torkomban dobog a szívem, és ahogy becsukódik az ajtó, akkor kezdődik a kékdunakeringő, és csak pont annyit utazok, hogy kiszállva a szerelvényből pont halljam a közönség tapsviharát.

száundtrek, hellómi.

De naponta képtelen lennék erre.

Ilyesmik. Nyomulok. Van valami amire nem iszok előre, arról akartam igazából csak írni, két sorban.

okos

Nnna. Nem gondolom magam ostobának, de abszolut tisztában vagyok a korlátaimmal is. Ma viszont többszörösen megugrottam azokat, nagyon, nagyon büszke vagyok magamra. Megoldottam egy excel feladványt, ami nagyon nehéz volt, kábé 4 órámba telt a próbálkozás meg gondolkodás, meg guglin keresgélés, de megoldottam, és jobban mint a nálam sokkal tapasztaltabb excelfelhasználó. Hosszú lenne elmagyarázni, de ha mindezt manuálisan kellett volna elvégeznem, biztos hogy minimum ötször ennyi időbe került volna és lélekölően monoton, eszközhasználat rulez. És ennek margójára azt is oda kell írnom, hogy azért az angol is elég jól kell hogy menjen, mert magyarul se nem exceleztem, se nem számlaadminisztráltam se nem roncsautówebaukcióztam, na. Most se tudok.

 Ezeknek örömére legyen egy szintén a logikai rendszerek szépségét dicsőítő képsorozat, ami azééé nem olyan szuper, de laikusként elmegy*

 fekete

fehér

werk

 Aztán hogy  tanuljunk is valamit, íme az egyik kedvenc jútúbistám, Vihart által készített kis szösszenet a fibanocci számokról ami ez a karfiol is.




Vihart egyszerűen szuper. ha nem ertitek, akkor is nezzetek, mert szep.


Amugy meg, tanuljatok nyelveket, iszonyú égő hogy a világon a magyarok beszélnek a legkevesebben idegen nyelveket, ignoráns és buta magatartás.
 És mielőtt bárki bármilyen kifogással jönne, szólok, hogy az 50+ anyukam  most kezdett el angolul tanulni, pedig tenyleg 40 felett  ugy-ahogy megbocsajthato lenne hogy nem. (elég büszke vagyok rá)



*talaltak a minap egy eksztrém nagy vérdarázs-fészket valahol az alföldön asszem.  Háromemeletes, sohasemlátott nagyra épített  papirköpet konstrukció, mérnöki bravúr, és az újságíró csinál egy szar távoli képet ahogy egy bajszos helyi gazda rémülten tartja az amúgy üres és könnyű szörnyeteget. Egy darabot. Annyira felbosszantottam magam, de tényleg, ha az a munkája hogy tudósítja a dolgokról a zembereket, akkor igazán, nem tudna egy icipicit uránaolvasni annak hogyan lehetne hatásosabb illusztrációt készíteni hozzá? grr.

dologtalan hétköznap

ma megvolt az első sikertelen interjúm. különösebben nem bánkódok,mert emiatt a munka miatt három nap alatt megtanultam az excelt erős alapfokon, gátlástalanul be merem mostantól rakni az önéletrajzomba.

szóval ha tudsz egy icipicit angolul, és nagyon hirtelen meg kell tanulnod ezt a remek offisz csomagot, akkor ajánlom figyelmedbe ezt az oktató sorozatot:

http://www.youtube.com/user/MotionTraining#p/u/30/8L1OVkw2ZQ8

a srác érthető, tömör, okos, és szekszi a hangja. huszonkét tízperces lecke, és olyanokat tudok magabiztosan, hogy countif, rept,  meg =sum(, meg hogy minden dátumnak van szám megfelelője, meg olyan táblázatot csináltam gyakorlásként, ahol egytől kilencig a pisi, tizenegytől húszig a kaki szó villog, a tíznél meg a pukk.
nem nagy szám, de ahhoz képest hogy egy hete zéró volt az excel tudásom elég fain


és a héten elkezdte felpakolni az acces leckéket is, érdemes a feliratkozás.


ennyit szerettem volna mesélni, meg azt, hogy ma egy teljesen vadiúj felszerelésben mentem munkát keresni, ez a felszerelés egy éve állt a szekrényemben, csittifitti belefogytam juhéj!