Ma odajött hozzám a főnököm, és nagyon megdícsért. Sőt azt mondta hogy valami főnöktalálkozón, ahol megemlítettek milyen kis ügyes voltam a londoni tréningen. Elég nagy kő esett le a szívemről, mert a meló még mindig nagyon nehéz, de abból amit mondott, (meg amit a közvetlen kollegák elejtegetnek) úgy tűnik hogy eléggé gyorsan haladok. Én nem így érzem, de ők tudják.
Egészen apró színes körömdíszítő golyócskák tömkelege van a klaviatúrmban, ezért maradnak ki betűk. Nem is említettem, hogy lassan egy éve 8o%osan leszoktam a körömrágásról.
Az van, hogy mostanában sokszor van olyan érzésem, hogy a mindennapjaim luxus minőségűek. Nem mind, de ha egy munkahéten már van kettő, akkor az eléggé felhúzza az amúgy sem rossz átlagot.
A munkahelyemtől egy perc sétára van egy európai szinten elismert akusztikájú koncertterem. Van egy koncertsorozatuk, Klasszikusok Ebédidőben, minden csütörtökön egy óra. Kábé a második hetemen kiderítettem ezt az egyik szünetben, majd tökmindegy alapon a teljes irodának küldtem egy meghívót. nagyon pozitív volt a visszhang, azóta már koncertre járó klubbot is alapítottam, tagokkal, meg minden. Mondjuk sokan nem vagyunk, de bonyolódtam már hosszú ímélváltásba ennek kapcsán így nagyfőnökökkel is, nem lesz az rossz.
Az első koncert, jaj az nagyon furcsa volt.
Egy orosz zongorista felváltva játszott Bachot meg modern számokat, megállás nélkül, abban a koncepcióban hogy ezek hogyan hatnak egymásra. Mi sokat hallgatunk komolyzenét itthon, meg van egy pici hátterem is, úgyhogy tudtam követni. Gyönyörű volt és virtuóz, de pont az egymásra hatás egy kicsit egydimenzióssá tette az egész folyamot. Volt egy szám amit különösképpen vártam, Satie, és majdnem csalódott is voltam, az előtte játszott Bach valahogy kigyúrta belőle a szomorúságot. Cserébe annyira orosz zongorista volt, amennyire csak orosz zongorista lehet valaki *. Álmodtam is utána bűnésbűnődést, na.
höhöhö
Mivel az egyik darabot szinte azonnal belefonta a másikba, csak tapasztalt füllel lehetett a programot követni. Cserébe az egész kifejezetten elgondolkodtató, és nagyon zavarbaejtő volt, konkrétan nehéz.
Hárman kísértek el, egész fiatal kölkök ebből kettő bevallottan nem találkozott még komolyzenével, nagyon lelkifurdim volt. Ezen a héten egyik sem ért rá, bár mind kért emlékeztető ímélt jövő hétre. Meglátjuk.
Cserébe ma annyira szuper műsor volt, szintén komolyzenei háttér nélküli illető kísért el és teljesen fellelkesült.
Cselló volt és zongora. Az első darab kicsit uncsi volt, de a második!
Sose hallottam még Algernon Ashtonról, aki egy teljesen elfelejtett angol zeneszerző, és akinek a munkássága jókora része elveszett egy msodik világháborús bombázásban.
A darabjairól nincsenek felvételek pont ez a két lány csinált egy albumot belőle. Olyan bájos mint egy dizni filmzene, de szofisztikált, és trükkös. És annyira vidám, hogy a közönség konkrétan felnevetett néha. Nagyon klassz volt.
A harmadik Prokofjev volt, akit kerülök mert sötét havas félelmetes erdő, de most kitavaszodott ott is, lehet hogy szánok erre egy kis időt a közeljövőben.
Szóval amikor ilyenek a csütörtök délutánok, akkor az ember lánya joggal érzi, valamit jól csinál, nagyon jól.
*szerb
