2012. október 30., kedd

2012. október 28., vasárnap

tökfej

Szoval az ugy volt, hogy a Luca mondta, hogy majd figyeljek vasárnap, amikor kész lesz a töke, én pedig incselkedtem kicsit, hogy mi ez ha nem kihívás. Aztán vasárnap reggel az fogadott a fészbukon, hogy wmet is meg engem is bejelölt A Halálcsillagon amit előző nap faragott.

 Szuper lett mondanom se kell, levert a hideg víz, pedig faragni se akartam, tök se volt otthon. wm elkísért a kisboltba, ott se volt tök, meg ötletem se nagyon volt, vagy a Luca feje, vagy wm javaslatára Pinhead a Hellraiserből. A vesztesek nyugalmával elbringáztam a nagyteszkóba, gyönyörű volt az idő a borda meg megvárt a sütőben. Vettem tehát tököt, meg sajtot ha már ott voltam, meg fogpiszkálót ha az utóbbi mellett döntenék.

Pinheadról lemondtam hamar egy-két képet látván, de Lucára már megvolt a tervem, csak le kell fekete-fehéríteni egy fotóját, és azt belevésni a tök felszínére, könnyű.

 Csak mondjuk rajzolni nem tudok, a nyomtató meg beszart, szóval mondani sokkal könnyebb. Végül mérgemben nekiestem késsel, és szar volt és szar volt,(ez és eldöntöttem, hogy egy nagy halom tökbelsőség lesz a napi fotó, de aztán belevilágítottam az éjjeli lámpával, és rájöttem hogy lesz ebből még matt. szóval faragtam bőszen tovább, a lámpát ki se vettem a tökből, végül a vonalak éleit egy smirglis fúrófejjel elkentem és voálá,


Jó nyilván az eredeti kép sokkal sokkal gyönyörűbb:



Meg az sem mindegy, hogy milyen szögből fotózom:
mert innen a fogak már eléggé elhalovinesednek





de első próbálkozásnak azért eléggé faintos.



Érdekességképpen pedig megmutatom szembefényben, így azért érthetőbb miért mondtam hogy nem olyan nehéz, főleg annak aki rajzolni is tud:


(mondjuk innen nézve egy fekete bajusszal Hitelrnek is elmenne)

Hát így.

2012. október 27., szombat

Gyönyörű az ősz. Nem is emlékszem ennyire szép őszre. Kicsit leégett az arcom, pedig nem fáztam ennyit, már nagyon régen. Klasszat sétáltunk wmmel. Viszont a 1o3 képből, nem sok jó sikerült, szóval megint nem tudtam magam két hétre előre bebiztosítani.
 




2012. október 26., péntek

életem szerelme napjaim boldogsága vércukorszintem helybentatrója cicamicalove

2012. október 25., csütörtök

Heh. Mikor ezeket a képeket lőttem, akkor már tudtam hogy mi lesz a koncept, mennyire szuperül fog kinézni, és majd idedobom lazán, hogy level kettő vagyok...

Ehelyett két napon keresztül szenvedtem, mert a gépen már nem úgy néztek ki mint ahogy a kamera kijelzőjén, és megintcsak sorolhatnám a hibákat, és sehogyanse sikerült rendesen megcsinálni , szóval itt van mindhárom verzióm. Egyik se olyan amit akartam.

sebaj, tanulok az kell, de most már szeretnék egy képemre nagyon büszke lenni.





2012. október 24., szerda


Pókhálók. Elmondhatatlanul sok nagy gyönyörű pókhálók. Pókháló lakótelepek, öt nyolc hatalmas szabályos pókháló egy egy bokron. Abszolute elvarázsolnak. Semleges érzelmeket táplálok a kövér keresztespókokkal a hálók közepén, nem örülnék ha ők, vagy bármely rokonságuk rajtam mászkálna, de nagyon szívesen nézegetem őket. Ahogy a hálóikat szövik, szabályos kis mozdulataikkal körbekörbe, kívülről befele. Néha nem figyelnek a szálfeszességre, akkor az a cella kissé kótyagos lesz. Pókhálót fotózni rettentően nehéz. Nem elég a szuper pókháló, a megfelelő fények, a tökéletes háttér, a gondosan kiválasztott szög, ha egy centi is hiányzik, akkor lőttek az egésznek. És majdnem mindig hiányzik az a centi.

Itt van pár példa, de nem mesélem el miéert nem okésak a képek, mert még így is elég okésak.








nem tudom hogy  mutattam e már, az egyik kedvenc játékom, próbáljátok ki.(csak szólok, én denevért is fogtam):


http://www.kongregate.com/games/DigYourOwnGrave/arachnophilia?acomplete=ara


amúgy meg nem a politikai eseményekre reflektálva (bár azokat örömmel nyugtázom) de mégis politikai jellegű kommentem az őshazáról

Magyarországon nem azért kell ügyeskedni, sunyizni meg lopnicsalnihazudni, mert az ilyen szar hely, és nem lehet másként: Magyarország pont az ügyeskedéstől, a sunyizástól lopáscsaláshazugságtól szar hely és nem lehet másként. A változás az egyénekben kezdődik, és igaza volt a régi nagynak, minden nemzetnek olyan vezetője van amilyet megérdemel.

2012. október 23., kedd

Fáradt vagyok, nagyon fáradt.
Ma az unalomba fáradtam bele.

Annyira fáradt vagyok, hogy ezt a kapitális hibát sikerült elkövetnem. Munkahelyi bizalmasommal várunk a buszra, ahogy nő a tömeg, sűrűsödnek az emberek, egy fiatalabb lányka hozzánk egész közel áll meg.  Hozzászokva ahhoz, hogy wmhez úgy tudok beszélni, hogy körülöttünk nem érti senki,  a kolleganőmhöz fordulok, és tiszta angolsággal, a magam szokásos hangerejével kifejtem, hogy "nézzed azt a nőcit, 18 évesen volt ilyen cipőm, mondjuk kurvajól áll neki azzal a harisnyával, tetszik." A kolleganőm is, és a lány is abszolute megrökönyödve nézett rám, elsőre nem is értettem miért. Aztán amikor leesett. Még a körülöttünk állók is nevettek.

(amúgy fekete csillogó lakkbőr  doktor mártensz volt, nagyon sűrű szövésű csipkeharisnyával, de abszolut nem ilyen gótos, hanem sokkal inkább nagyon elegáns és visszafogott hatást keltett. kedvet is kaptam egy olyan mártensz félcipőhöz megint)