2010. szeptember 19., vasárnap
2010. szeptember 16., csütörtök
2011
nem is olyan rég megismerkedtünk egy iszonyatosan önpusztító önutáló pesszimista emberrel. napokig annyira megdöbbentek voltunk, csak erről tudtunk beszélni, nem voltunk képesek felfogni. annyira keserű volt a lelke, hogy ha most mondjuk egy hétig minden nap lőnék magamnak egy relative kis adag heroint, akkor is kisebb kárt okoznék magamnak, mint amit ő okoz magának azzal, hogy átgondolja milyen lesz a napja.
és a legsúlyosabb, hogy az adottságai pont az ellenkezőjére predesztinálnák.
ma csak úgy mellékesen elejtette (valaki nem úgy viselkedett ahogy ez az ő kódrendszerében okés - kábé mindenki másnak az lenne) hogy tévedett, hiszen hogyan is feltételezhetett emberséget, humanizmust egy angoltól.
ez a pár sor most itt egy nagyon szofisztikált áromkodás volt, köszönjük a figyelmet.
nem is olyan rég megismerkedtünk egy iszonyatosan önpusztító önutáló pesszimista emberrel. napokig annyira megdöbbentek voltunk, csak erről tudtunk beszélni, nem voltunk képesek felfogni. annyira keserű volt a lelke, hogy ha most mondjuk egy hétig minden nap lőnék magamnak egy relative kis adag heroint, akkor is kisebb kárt okoznék magamnak, mint amit ő okoz magának azzal, hogy átgondolja milyen lesz a napja.
és a legsúlyosabb, hogy az adottságai pont az ellenkezőjére predesztinálnák.
ma csak úgy mellékesen elejtette (valaki nem úgy viselkedett ahogy ez az ő kódrendszerében okés - kábé mindenki másnak az lenne) hogy tévedett, hiszen hogyan is feltételezhetett emberséget, humanizmust egy angoltól.
ez a pár sor most itt egy nagyon szofisztikált áromkodás volt, köszönjük a figyelmet.
2010. szeptember 12., vasárnap
klifton szászpencsön bridzs
a cím jópárszor el fog hangzani az elkövekező pár percben.
szóva megint eltelt egy hét és mivel munkanélküli vagyok, ezért nem történik semmi amiről írhatnék.
jelentkezgetek ide-oda, interjúkra járok, telefonálok, úszok, főzök.
néha megharagszom wmre, mert azt hiszem hogy haragszik rám amiért nem dogozom, aztán rájövök, hogy paranoid vagyok.
küzdünk az onlájn bolton, nemsokára kész van.
unatkozom sokat, kiolvastam egy hét alatt angolul az AZt sztivinkingtől,
ilyesmik.
hétvégén meg, amikor wm is itthon van, az nagyon jó, sétálunk, zsemlyét eszünk a parkban, megvár az uszi előtt, sétálunk, sétálunk, egy is dombra lecsücsülünk,
jár futni és ma is olyan gyönyörű idő volt, úgyhogy elkísértem bringával, és hazafelé jól felvettem a kis fotómasinámmal,
nagyon büszke vagyok rá, mert egyhuzamban sikerült az egészet
persze a minőséget le kellett butítani, meg ketté kellett vágni, hogy felférjen ide, de tessék:
első rész
és a második
hát, sajnos a minőség nagyon leabálódott mire ide eljutott, a fények meg a színek ( meg a hang is) bizony súlyos árat fizettek de remélem így is élvezhető
a legvége felé a kép azt wm azért szúrta bele, hogy egy kis képet kapjatok arról, mennyire súlyos a különbség az apály és a dagály között, itt a kertek alatt.
remélem értékelitek a fáradalmainkat :)
szóva megint eltelt egy hét és mivel munkanélküli vagyok, ezért nem történik semmi amiről írhatnék.
jelentkezgetek ide-oda, interjúkra járok, telefonálok, úszok, főzök.
néha megharagszom wmre, mert azt hiszem hogy haragszik rám amiért nem dogozom, aztán rájövök, hogy paranoid vagyok.
küzdünk az onlájn bolton, nemsokára kész van.
unatkozom sokat, kiolvastam egy hét alatt angolul az AZt sztivinkingtől,
ilyesmik.
hétvégén meg, amikor wm is itthon van, az nagyon jó, sétálunk, zsemlyét eszünk a parkban, megvár az uszi előtt, sétálunk, sétálunk, egy is dombra lecsücsülünk,
jár futni és ma is olyan gyönyörű idő volt, úgyhogy elkísértem bringával, és hazafelé jól felvettem a kis fotómasinámmal,
nagyon büszke vagyok rá, mert egyhuzamban sikerült az egészet
persze a minőséget le kellett butítani, meg ketté kellett vágni, hogy felférjen ide, de tessék:
első rész
és a második
hát, sajnos a minőség nagyon leabálódott mire ide eljutott, a fények meg a színek ( meg a hang is) bizony súlyos árat fizettek de remélem így is élvezhető
a legvége felé a kép azt wm azért szúrta bele, hogy egy kis képet kapjatok arról, mennyire súlyos a különbség az apály és a dagály között, itt a kertek alatt.
remélem értékelitek a fáradalmainkat :)
2010. szeptember 4., szombat
ehh
Nna. ez jó fosika volt, szóval egy kissé csalódott, de jóval okosabb aklüke osztja meg veletek az első szabadúszó ruhatervező (muhaha) élményeit.
szóval reggel összepakoltunk, szendvicseket gyártottunk, aztán felcaplattunk az összes cuccal a hegyre. jó nehéz volt. meg magasan. meg messze. meg párás
jópár sárkány fent vot már a levegőben, mire felértünk tízre, de hivatalosan csak 11től lehetett látogatni, a programok meg délben kezdődtek.
a kifizetett helyünk, a parádé legvégében, egy nem túl csiribiri nem különösebben jelzett fehér sátorhodályban volt, árusonként egy egyszerű fa asztal, meg két szék a füvön az asztal mögött egy nem túl nagy de azért kényemes hely. itt volt az első szemöldökfelhúzásom, mert azért a hely borsos volt. rá volt ragasztva, hogy aklü-tee, úgyhogy fogtuk magunkat és elkezdük kipakolni a cuccainkat.
még szerencse hogy vittünk plédet, így volt mivel leteríteni az asztalt
(első lecke, asztalterítőt, dekorációt, plakátokat vinni)
körülöttünk voltak még ékszerek, bizbaszok, lettyenfittyek, ficegők, és hasonló drága kézműves izé, retróbölcsész klub, de majdnem mindenhol a gazdája árulta a cuccost. kütyü nem volt, hacsak a kínai ujjcsapda nem az. az árusok egy része ismerte egymást, és jobbára rutinosak voltak.
az elején még kicsit gyanakvónak éreztem a hangulatot, de elég gyorsan felpuhult a hangulat, ahogy kiderült, hogy itt nemigen volt senki senkinek konkurencia.
tizenegyre szépen el is készültünk,délben a vásárlók is elkezdtek szállingózni,és tíz perc múlva múlva egy nő megvette az elsőt. váltottunk pár szót, húzott a szerencsetasakból, sajnos nem nyert, pedig csináltam fain táskákat is, nyereménynek,
és akkor itt össze is pakolhattunk volna.
én végig bírtam vigyorogva, de az összes árus (a sütiárust, akinek a sütijei mesésebben néztek ki mint amit én rajzoltam, meg egy fotóárust kivéve) egyre lelombozottabb lett az idő múlásával.
az emberek végigrohanták a sátrat, nem volt elég helyük megállni rendesen végignézni a cuccokat, és ami a legfontosabb: nem volt náluk elég készpénz. a másik pólóárussal beszélgettem, ő négyet adott el, de neki volt kártyaautómatája, kessben neki sem fizetett senki.
azoknak ment, akik olcsó apróságokat árultak, de még azoknak se nagyon. a szervezők kissé zavarban mászkáltak körbe, hogy hogymeghogymegy, azért érződött, hogy ez most nem úgy sült el ahogy kellett volna, mert tömeg az volt.
szóval ennyit, egyet adtunk el. a hazaúton nagyon elkámpicsorodtam, lerohadtam, elfáradtam,
de most megvacsorázva, kipihenve azt hiszem nem volt ez olyan rossz. egy csomó szórólapot kiosztottam, volt más vásárszervező, aki kérdezte jönnék-e blabla, jajdecuki, jajdeszép.
valószínűleg a kiírást is meg kell változtatni kézzel festettről kézzel készítettre, néhány gyanakodó volt azért, hogy hány mosást bír, meg az is gáz volt, hogy gondosan kivágtam a méretjelzést mindből, hogy odafesthessem az aklüt, hát, azt azért jelezni kell valahogy, és talán egy kissé rámenősebbnek is kellett volna lennem.
szóval ez volt a mai nap
erre a lóra vissza kell ülni nagyon gyorsan,
első lecke letudva.
ezen a képen még az elején vagyunk, de pont olyan pofát vágott az Em (ténylegzoltán?) ZOLTÁN ami tökéletes illusztrációja a napunknak.
ha pedig sárkányokra lettetetk volna kíváncsiak, akkor keressétek vissza a tavalyi bejegyzést, abban van sok, és gyakorlatilag teljesen ugyanaz volt a program is, csak most kevesebb széllel és több felhővel.
szóval reggel összepakoltunk, szendvicseket gyártottunk, aztán felcaplattunk az összes cuccal a hegyre. jó nehéz volt. meg magasan. meg messze. meg párás
jópár sárkány fent vot már a levegőben, mire felértünk tízre, de hivatalosan csak 11től lehetett látogatni, a programok meg délben kezdődtek.
a kifizetett helyünk, a parádé legvégében, egy nem túl csiribiri nem különösebben jelzett fehér sátorhodályban volt, árusonként egy egyszerű fa asztal, meg két szék a füvön az asztal mögött egy nem túl nagy de azért kényemes hely. itt volt az első szemöldökfelhúzásom, mert azért a hely borsos volt. rá volt ragasztva, hogy aklü-tee, úgyhogy fogtuk magunkat és elkezdük kipakolni a cuccainkat.
még szerencse hogy vittünk plédet, így volt mivel leteríteni az asztalt(első lecke, asztalterítőt, dekorációt, plakátokat vinni)
körülöttünk voltak még ékszerek, bizbaszok, lettyenfittyek, ficegők, és hasonló drága kézműves izé, retróbölcsész klub, de majdnem mindenhol a gazdája árulta a cuccost. kütyü nem volt, hacsak a kínai ujjcsapda nem az. az árusok egy része ismerte egymást, és jobbára rutinosak voltak.
az elején még kicsit gyanakvónak éreztem a hangulatot, de elég gyorsan felpuhult a hangulat, ahogy kiderült, hogy itt nemigen volt senki senkinek konkurencia.
tizenegyre szépen el is készültünk,délben a vásárlók is elkezdtek szállingózni,és tíz perc múlva múlva egy nő megvette az elsőt. váltottunk pár szót, húzott a szerencsetasakból, sajnos nem nyert, pedig csináltam fain táskákat is, nyereménynek,
és akkor itt össze is pakolhattunk volna.
én végig bírtam vigyorogva, de az összes árus (a sütiárust, akinek a sütijei mesésebben néztek ki mint amit én rajzoltam, meg egy fotóárust kivéve) egyre lelombozottabb lett az idő múlásával.
az emberek végigrohanták a sátrat, nem volt elég helyük megállni rendesen végignézni a cuccokat, és ami a legfontosabb: nem volt náluk elég készpénz. a másik pólóárussal beszélgettem, ő négyet adott el, de neki volt kártyaautómatája, kessben neki sem fizetett senki.
azoknak ment, akik olcsó apróságokat árultak, de még azoknak se nagyon. a szervezők kissé zavarban mászkáltak körbe, hogy hogymeghogymegy, azért érződött, hogy ez most nem úgy sült el ahogy kellett volna, mert tömeg az volt.
szóval ennyit, egyet adtunk el. a hazaúton nagyon elkámpicsorodtam, lerohadtam, elfáradtam,
de most megvacsorázva, kipihenve azt hiszem nem volt ez olyan rossz. egy csomó szórólapot kiosztottam, volt más vásárszervező, aki kérdezte jönnék-e blabla, jajdecuki, jajdeszép.
valószínűleg a kiírást is meg kell változtatni kézzel festettről kézzel készítettre, néhány gyanakodó volt azért, hogy hány mosást bír, meg az is gáz volt, hogy gondosan kivágtam a méretjelzést mindből, hogy odafesthessem az aklüt, hát, azt azért jelezni kell valahogy, és talán egy kissé rámenősebbnek is kellett volna lennem.
szóval ez volt a mai nap
erre a lóra vissza kell ülni nagyon gyorsan,
első lecke letudva.
ezen a képen még az elején vagyunk, de pont olyan pofát vágott az Em (ténylegzoltán?) ZOLTÁN ami tökéletes illusztrációja a napunknak.
ha pedig sárkányokra lettetetk volna kíváncsiak, akkor keressétek vissza a tavalyi bejegyzést, abban van sok, és gyakorlatilag teljesen ugyanaz volt a program is, csak most kevesebb széllel és több felhővel.
így megy ez.
Aszongya ja zoli, kár hogy nem Szájhar a vezetékneve.
Mer akkó ha lánya lenne, Móunikának nevezné el.
na iránydarány vár a bazár
Mer akkó ha lánya lenne, Móunikának nevezné el.
na iránydarány vár a bazár
2010. szeptember 3., péntek
a harmadik hét a munkakeresés jegyében telt, mert erre is gondoni kell, lassan fogyóban a családi keret (mármint az amivel lemehetünk mínuszba eheehe)
szóval a gondosan megkomponált önéletrajzomat elküldtem kábé 50 megválogatott munkahirdetésre. irodai ülőmunkák, vagy recepciós dolgok orvosi rendelőknél, cégeknél, telefonos cuccok. véletlenül sem akartam elküldeni egy olyan helyre sem, ami vendéglátással foglalkozik.
aztán megadtam magam, egy helyre beadtam, spike island, ez egy nagy raktárépület a sarkon túl, ami kis kockákra van felosztva, mindet valami festő, vagy szobrász, vagy valami hasonló bérel, hogy itt dolgozzanak,néha kinyitják, akkor kiállítóközpont, és ennek az intézménynek van egy konyhája, ide keresnek szupervájzort. ide beadtam, mert bár nagyon fos a kávéjuk (párszor már kipróbáltuk hátha nem, ) nem lenne rossz ezekkel az arcokkal ismerkedni, és azt is elsajátíthatnám, hogyan kell egy konyhát vinni.
na mosthoz képest másfél óra múva megyek interjúra.
levélen hívtak be, azt is megírták, hogy sajnos a megadott telefonszámon nem sikerült elérniük.
gondolom nem kell hosszan magyaráznom.
rossz számot adtam meg. szóval az összes jelentkezésem mehet a kukába. először majdnem sírtam mérgemben, végül már csak röhögtem. wm mondjuk nem annyira, de ez legalább magyarázat volt arra, hogy miért nem keresett senki, hogy jöjjek már nekik dolgozni, na.
hogy ma se maradjatok kép nélkül, íme egy a ballonfiesztáról, amit teljesen elmosott az eső, a hat helyett csak egyszer szállhattak fel, és akkor is az ellenkező irányba fújta őket a szél mint kellett volna.
a harmadik hét végén már nyugodtam mentem be a sztarbakszba kávézni, a főnökm még mindig úgy néz rám, mintha megfojtotta volna a kismacskámat és rettegne, hogy kiderült, félve kérdi, hogy keresek e munkát, elmesélem neki a telefonos esetet, és hozzáteszem, hogy a szellemi limitem alapján nagy bátorság volt elhagyni a sztarbakszot, rebben a szeme, de rájön, hogy okosabb ha nevet, megkérdem mi a helyzet, az a válasz, hogy ugyanaz, ugyanaz, hát igen válaszolom, mi is változhatna.nincs itt semmi látnivaló, oszolás, meghívom őket a sárkányfesztiválra, ahol hivataosan árulom a cuccaimat, ááá semmi időm újra elküldözgetni az önéletrajzokat ezer a dolog.
és tényleg a nagyadik hét elejére sokkot kapok attól, hogy már csak öt nap van hátra, és napi nyolc órában megy a pinga, eg a fotózás, meg küzdök az összes oldallal, ahová ilyenkor fel kell pakolni, fészbúk twitter, sajátblog.
közben a lásban meghirdetik a karácsonyi kisegítőkereső melókat, a jókat megtartják, alázatosan kérek egy jelentkezési lapot, és mindennap arról beszélgetünk wmmel, hogy mibe fogjunk ami saját.
és most péntek van, egy óra az interjúig , aztán szórólapot kell terveznem, árcédulákat rajzolnom, úszn, bevásárolni, váltópénzt venni a bankban, kiszedni a szemöldököm, pogácsát sütni vagy mézeskalácsot, és holnap van a nagy nap.
most eszembe jutott a kiállítóterem baján, ahol most az erszte bank van, milyen klassz volt, amikor mentünk az ifjúsági házba szakkörre mindig benéztünk, körbejártuk, stoppoltuk melyik tetszik, vagy csak magunkban ha egyedül voltunk, a könyvet gondosan aláírtuk, hogy Nagyon Tetszett!!! a felkiáltójelek alá karikákat rajzolva pontok helyett. klassz.
szóval a gondosan megkomponált önéletrajzomat elküldtem kábé 50 megválogatott munkahirdetésre. irodai ülőmunkák, vagy recepciós dolgok orvosi rendelőknél, cégeknél, telefonos cuccok. véletlenül sem akartam elküldeni egy olyan helyre sem, ami vendéglátással foglalkozik.
aztán megadtam magam, egy helyre beadtam, spike island, ez egy nagy raktárépület a sarkon túl, ami kis kockákra van felosztva, mindet valami festő, vagy szobrász, vagy valami hasonló bérel, hogy itt dolgozzanak,néha kinyitják, akkor kiállítóközpont, és ennek az intézménynek van egy konyhája, ide keresnek szupervájzort. ide beadtam, mert bár nagyon fos a kávéjuk (párszor már kipróbáltuk hátha nem, ) nem lenne rossz ezekkel az arcokkal ismerkedni, és azt is elsajátíthatnám, hogyan kell egy konyhát vinni.
na mosthoz képest másfél óra múva megyek interjúra.
levélen hívtak be, azt is megírták, hogy sajnos a megadott telefonszámon nem sikerült elérniük.
gondolom nem kell hosszan magyaráznom.
rossz számot adtam meg. szóval az összes jelentkezésem mehet a kukába. először majdnem sírtam mérgemben, végül már csak röhögtem. wm mondjuk nem annyira, de ez legalább magyarázat volt arra, hogy miért nem keresett senki, hogy jöjjek már nekik dolgozni, na.
hogy ma se maradjatok kép nélkül, íme egy a ballonfiesztáról, amit teljesen elmosott az eső, a hat helyett csak egyszer szállhattak fel, és akkor is az ellenkező irányba fújta őket a szél mint kellett volna.
a harmadik hét végén már nyugodtam mentem be a sztarbakszba kávézni, a főnökm még mindig úgy néz rám, mintha megfojtotta volna a kismacskámat és rettegne, hogy kiderült, félve kérdi, hogy keresek e munkát, elmesélem neki a telefonos esetet, és hozzáteszem, hogy a szellemi limitem alapján nagy bátorság volt elhagyni a sztarbakszot, rebben a szeme, de rájön, hogy okosabb ha nevet, megkérdem mi a helyzet, az a válasz, hogy ugyanaz, ugyanaz, hát igen válaszolom, mi is változhatna.nincs itt semmi látnivaló, oszolás, meghívom őket a sárkányfesztiválra, ahol hivataosan árulom a cuccaimat, ááá semmi időm újra elküldözgetni az önéletrajzokat ezer a dolog.
és tényleg a nagyadik hét elejére sokkot kapok attól, hogy már csak öt nap van hátra, és napi nyolc órában megy a pinga, eg a fotózás, meg küzdök az összes oldallal, ahová ilyenkor fel kell pakolni, fészbúk twitter, sajátblog.
közben a lásban meghirdetik a karácsonyi kisegítőkereső melókat, a jókat megtartják, alázatosan kérek egy jelentkezési lapot, és mindennap arról beszélgetünk wmmel, hogy mibe fogjunk ami saját.
és most péntek van, egy óra az interjúig , aztán szórólapot kell terveznem, árcédulákat rajzolnom, úszn, bevásárolni, váltópénzt venni a bankban, kiszedni a szemöldököm, pogácsát sütni vagy mézeskalácsot, és holnap van a nagy nap.
most eszembe jutott a kiállítóterem baján, ahol most az erszte bank van, milyen klassz volt, amikor mentünk az ifjúsági házba szakkörre mindig benéztünk, körbejártuk, stoppoltuk melyik tetszik, vagy csak magunkban ha egyedül voltunk, a könyvet gondosan aláírtuk, hogy Nagyon Tetszett!!! a felkiáltójelek alá karikákat rajzolva pontok helyett. klassz.
2010. szeptember 2., csütörtök
a reklám után
remek, az első hetet elmeséltem, nagy lelki vívódásaimat kissé megkopva, és pótolnom kéne a maradékot is, így a negyedik hét végén.
szóval a második héten már kissé jobban voltam, megérkezett egy nagy rakomány üres póló, szóval festettem, közben kétszer végignéztem a káubój bibápp című rajzfilmsorozatot, jó volt.
kicsit szomorú lettem a végén - amit itt láttatok nem az.
úsztam, főztem, olvastam,
és jóval kevesebbet gondolkodtam a sztárbákszról. ami jó.
munkahelyekre még nem jelentkeztem, ki akartam mosni az agyamat.
ami mondjuk önzőség a családi kincstár felé, de ez kellett ahhoz, hogy ismét önmagam legyek.
megkerestük a sárkány fesztivál szervezőit, hogy szabad-e mennünk árulni, ide küldtek oda leveleztünk, és kiderült, hogy a fesztivál történetében először lesz egy külön piac, gondosan megválogatva hogy kik mehetnek árulni, csak kézzel készített, helyi cuccok, és igen, szeretettel várnak, ja, és tetszenek a pólóim.
és hogy küldjek már egy kis bemutatkozót magamról, hát feltennének az oldalra.
http://www.kite-festival.org.uk/whats-on/crafts2fly4
hát feltették.
itt kezdtem azért berezelni egy pötit.
közben azért megcsináltam az önéletrajzomat is, profin, jól néz ki.
a második hét végére teljesen elfogyott az összes lush cuccom, úgyhogy muszáj volt bemenni a központba, úgyhogy megejtettük az első látogatást is a sztárbákszban. úgy izgultam előtte, hogy még a hangom is elakadt. kaptam egy-két hírt, aminek elvileg rosszindulatúan örülnöm kllett volna, nem vagyok szent, talán egy picit örültem is, de annyira nem volt már fontos. ezen is túlestem. utána hajóval mentünk múzeumba ahol szuronyos puskával lövöldöző katonákat néztünk.
hangos volt.
a marcona harcosok egy perc alatt dobálták rám a cuccaikat, és esküszöm nincs ekkora tokám! nagy van igaz, de nem ekkora. ha ekkora lenne, akkor nem állnék itt jelmezben. meg nem ölelgetne az öreg akkora elánnal. mondták hogy ne nyúljak bele a puskacsőbe, mert a puskapor, meg az összes cuccos ott vaami zsíros koszt hagy, hát belenyúltam, örültek, mondták hogy büdös záptojásszagú, megszagoltam, igen az, és rossz az íze is, megkóstoltam, megérdemelték. wm büszke volt rám.
ilyesmi volt a második hét
szóval a második héten már kissé jobban voltam, megérkezett egy nagy rakomány üres póló, szóval festettem, közben kétszer végignéztem a káubój bibápp című rajzfilmsorozatot, jó volt.
kicsit szomorú lettem a végén - amit itt láttatok nem az.
úsztam, főztem, olvastam,
és jóval kevesebbet gondolkodtam a sztárbákszról. ami jó.
munkahelyekre még nem jelentkeztem, ki akartam mosni az agyamat.
ami mondjuk önzőség a családi kincstár felé, de ez kellett ahhoz, hogy ismét önmagam legyek.
megkerestük a sárkány fesztivál szervezőit, hogy szabad-e mennünk árulni, ide küldtek oda leveleztünk, és kiderült, hogy a fesztivál történetében először lesz egy külön piac, gondosan megválogatva hogy kik mehetnek árulni, csak kézzel készített, helyi cuccok, és igen, szeretettel várnak, ja, és tetszenek a pólóim.
és hogy küldjek már egy kis bemutatkozót magamról, hát feltennének az oldalra.
http://www.kite-festival.org.uk/whats-on/crafts2fly4
hát feltették.
itt kezdtem azért berezelni egy pötit.
közben azért megcsináltam az önéletrajzomat is, profin, jól néz ki.
a második hét végére teljesen elfogyott az összes lush cuccom, úgyhogy muszáj volt bemenni a központba, úgyhogy megejtettük az első látogatást is a sztárbákszban. úgy izgultam előtte, hogy még a hangom is elakadt. kaptam egy-két hírt, aminek elvileg rosszindulatúan örülnöm kllett volna, nem vagyok szent, talán egy picit örültem is, de annyira nem volt már fontos. ezen is túlestem. utána hajóval mentünk múzeumba ahol szuronyos puskával lövöldöző katonákat néztünk.
hangos volt.
a marcona harcosok egy perc alatt dobálták rám a cuccaikat, és esküszöm nincs ekkora tokám! nagy van igaz, de nem ekkora. ha ekkora lenne, akkor nem állnék itt jelmezben. meg nem ölelgetne az öreg akkora elánnal. mondták hogy ne nyúljak bele a puskacsőbe, mert a puskapor, meg az összes cuccos ott vaami zsíros koszt hagy, hát belenyúltam, örültek, mondták hogy büdös záptojásszagú, megszagoltam, igen az, és rossz az íze is, megkóstoltam, megérdemelték. wm büszke volt rám.ilyesmi volt a második hét
2010. augusztus 28., szombat
valdizni bemutatja
régen írtam már, tudom.
bocsánatot kérek azoktól, akiket érdekel, én is utálom, mikor az én kedvenceim elhallgatnak egy időre.
szóval. mióta "kititottak" mi minden történt? az első héten elég komolyan befordultam, két napig csak bámultam ki a fejemből, néha kicsit sírdogáltam, eléggé elveszettnek éreztem magam, pedig tudtam hogy nagyon jól döntöttem a felmondással, csak a nemkívánatosságot nem értettem.
utána persze ment a szarkavarás, olyan ilyen pletykák, olyan pletykák bentről, amik hol feldúltak, hol megnevettettek, többnyire azért dühös voltam.
próbáltam kiverni a fejemből őket, nem nagyon ment,
és szörnyű volt hogy nem hallottam olyan híreket, hogy összeomlottak, bedőltek, tűz ütött ki sztrájkot hirdettek, bojkottáltak, ésatöbbi, egyszóval hogy megy az élet tovább nélkülem is. ez fos.
tudtam persze, hogy hiányzom, sokaknak, de nem csörgött percenként a telefon, meg elkezdtem mindenféle összeesküvéseket beképzelni.
esténként, mikor már nem tudtam mivel elfoglalni magamat, csak ment az agydaráló, elalvásra esély sincs,
napközben mondjuk nem volt olyan vészes, kellemes ritmust alakítottam ki, reggeli, hírek, kávészertartás, aztán festés - az újrarakott gépemen nem volt filmlejátszó, szóval jútúbon néztem valdizni meséket amíg színeztem (meghatottan bőgtam rajtuk,majd letagadtam magam előtt is) aztán úszás, bevásárlás, festés, főzés, majd wm . a ritmus sokat segít.
próbálom a világomat összezúzó drámai igazságtalanságokat megmagyarázni azzal, hogy hiába viszi pokahontaszt a nagy folyó messzire, hiába ők a "JÓK" attól még kiirtották őket mint a szél, nem mindig a jó győz ugyebár,
bevallom ezeket a gondolatokat az exkolleginának aki eddig is, de most igazán csak barát, ő teli szájjal kiröhög, ez jó.
wm azt mondja ébresszem fel ha rossz gondolataim vannak, horkol negyed órán kerezstül, majd megint szól, hogy nem alszik, beszélgethetünk ha igénylem.
nem teszem, mert nem tudok másra gondolni, mint a szarbakszra, arról meg tudom hogy nem akar hallani.
negyedik nap környékén nem bírom tovább, felrázom. -már aludtam, nyögi, -mesélj nekem, kérem. sose szokott
-hát azon gondokodtam - aludtál - gondolkodtam -jó -szóval azon gondolkodtam, milyen kár hogy soha nem lesznek nagy, teherszállító űrhajók, mint az élienben, és akkor megkérdem hogy miért, és álmos hangon mondja kifejti,körbejárja, belemerül, nekem pedig nehezedik a szemhéjam, egyre zselésebb a hangja, át sem fordulok, hogy kanalazhasson, reggel arra ébredek, hogy nagyon szeretem. ezek jó dolgok.
nem mentem be egyszer sem, de a hétvégére nagyjából túltettem magam rajta.
iyen volt az első hét.
ezt amúgy tudom kívülről:
folytköv
bocsánatot kérek azoktól, akiket érdekel, én is utálom, mikor az én kedvenceim elhallgatnak egy időre.
szóval. mióta "kititottak" mi minden történt? az első héten elég komolyan befordultam, két napig csak bámultam ki a fejemből, néha kicsit sírdogáltam, eléggé elveszettnek éreztem magam, pedig tudtam hogy nagyon jól döntöttem a felmondással, csak a nemkívánatosságot nem értettem.
utána persze ment a szarkavarás, olyan ilyen pletykák, olyan pletykák bentről, amik hol feldúltak, hol megnevettettek, többnyire azért dühös voltam.
próbáltam kiverni a fejemből őket, nem nagyon ment,
és szörnyű volt hogy nem hallottam olyan híreket, hogy összeomlottak, bedőltek, tűz ütött ki sztrájkot hirdettek, bojkottáltak, ésatöbbi, egyszóval hogy megy az élet tovább nélkülem is. ez fos.
tudtam persze, hogy hiányzom, sokaknak, de nem csörgött percenként a telefon, meg elkezdtem mindenféle összeesküvéseket beképzelni.
esténként, mikor már nem tudtam mivel elfoglalni magamat, csak ment az agydaráló, elalvásra esély sincs,
napközben mondjuk nem volt olyan vészes, kellemes ritmust alakítottam ki, reggeli, hírek, kávészertartás, aztán festés - az újrarakott gépemen nem volt filmlejátszó, szóval jútúbon néztem valdizni meséket amíg színeztem (meghatottan bőgtam rajtuk,majd letagadtam magam előtt is) aztán úszás, bevásárlás, festés, főzés, majd wm . a ritmus sokat segít.
próbálom a világomat összezúzó drámai igazságtalanságokat megmagyarázni azzal, hogy hiába viszi pokahontaszt a nagy folyó messzire, hiába ők a "JÓK" attól még kiirtották őket mint a szél, nem mindig a jó győz ugyebár,
bevallom ezeket a gondolatokat az exkolleginának aki eddig is, de most igazán csak barát, ő teli szájjal kiröhög, ez jó.
wm azt mondja ébresszem fel ha rossz gondolataim vannak, horkol negyed órán kerezstül, majd megint szól, hogy nem alszik, beszélgethetünk ha igénylem.
nem teszem, mert nem tudok másra gondolni, mint a szarbakszra, arról meg tudom hogy nem akar hallani.
negyedik nap környékén nem bírom tovább, felrázom. -már aludtam, nyögi, -mesélj nekem, kérem. sose szokott
-hát azon gondokodtam - aludtál - gondolkodtam -jó -szóval azon gondolkodtam, milyen kár hogy soha nem lesznek nagy, teherszállító űrhajók, mint az élienben, és akkor megkérdem hogy miért, és álmos hangon mondja kifejti,körbejárja, belemerül, nekem pedig nehezedik a szemhéjam, egyre zselésebb a hangja, át sem fordulok, hogy kanalazhasson, reggel arra ébredek, hogy nagyon szeretem. ezek jó dolgok.
nem mentem be egyszer sem, de a hétvégére nagyjából túltettem magam rajta.
iyen volt az első hét.
ezt amúgy tudom kívülről:
folytköv
2010. augusztus 26., csütörtök
2010. augusztus 13., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)