Harbour Festival 2010

Sziasztok, én vagyok a virágfejű lány, aki három órát kínlódik, hogy szépeket meséljen nektek.

Nem csak kaki dolgok történnek ám, de azokat könnyebb idehordani. Ez például másfél hete történt, a kikötő fesztiválon. Ekkor még mindkettőnknek volt biztos állása, úgyhogy szórtuk a pénzt mintha karácsony lenne, de most volt wm szülinapja, úgyhogy belefért.
Vagyis márciusban volt neki, de mivel kalózok, meg tengerészek, meg vitorlások, meg hadihajók, ezért kineveztük szülinapnak.

Örült is neki, nagyon. Szóval az egész kikötő, de az egész, telis-tele volt felszalagozott, felzászlózott színes vizijárművel, a ladiktól a jahton és a lakóhajón át, az ősrégi vitorlásokon keresztül a jégtörőkig minden ami befért.

Igazából ezt fényképeken keresztül nem is lehet bemutatni, hogy milyen az amikor kicsit feljebb emeled a fejed, és csak árbócokat látsz.

Nekünk könnyű. Reggeli, kávé, felöltöztünk, kiléptünk az ajtón, sétltunk kettő percet, és benne votunk a legközepében, szeretek itt lakni.

most egy pcit kifújkáltam a klavatúrát, kezd az agyamra menni, hogy random betűk mindig hiányznak.

Hatalmas volt a forgatag, jó volt benne úgy sétálni, hogy mi vagyunk itthon itt.

Szóval az összes múzeális hajóroncs ami a sétány mellett parkolt megnyitott, és pár fontért vitte körbe az érdeklődőket, megteremtve ezzel a következő évi fenntartási költségeit.

Például ez egy tűzoltóhajó, itt fent, kint a zsilipnél még locsoló-bemutatót is tartott.

Jó lenne a ez több szerettemnek lenne ismerős, jöhetnétek most már látogatóba. ŐŐő izé majd ha megint lesz munkám, akkor de tényleg már!


Azért itt megemlíteném, hogy a hétvégén elég sokszor elhangzott az "ezt most Ildikónak fotózom" mondat.

Ez meg itt lent egy gőzdaru. szénnel fűtik, de sajni a fisifosi kisgéppel nem sikerült igazán jó belső fotókat csinálni, úgyhogy azt sajni csak telepátiával tudnám megmutatni:



-kisasszony ne nyúljon hozzá, tiszta ragacs lesz.
-nem kell félteni, szereti azt
Az öreg az overállját nyújtotta, hogy beletöröljem a kezem. Általában mint önkéntesek, a nyugdíj, sőt civil meló mellett jönnek el ezekre a roncsokra ismeretet terjeszteni.

Persze wm az egyéb szerkezeteket is kedveli:
például a franciául beszélő biciklis robotlányokat,
a szaggatott mozgásukkal, meg a rémisztő kintornamuzsikával együtt ami követte őket.

szegények le is merülnek egy idő után, hát jól fel is húzta őket:
Zoli! a másikat is!
Akkor szokott még iyen fejet vágni, amikor rántotthusit csinálok neki:

Luca, én tényleg megpróbáltam lefotózni a bugyijukat, hogy majd de fogsz neki örülni, de az öt-hat próbálkozásból ez lett a legjobb, mert nem akartam legugolni, és konkrétan odazúmolni.


Aztán megéheztünk, nézegettük a bódékat, mit kéne enni, a német bódé előtt kötöttünk ki, zsír kell az arcba, gondoltuk, nevettünk mert fel volt rá vésve, hogy süttkóbász, meg goulás, nem számít, nézegetjük mik vannak, mondom abból kérek egy közepes adagot. Eladólány rámnéz és teljesen megvető arccal rámdobja, hogy az gulás. Rámeredtem, és majdnem kiszaladt a számon, hogy nem, ez nem az, de aztán inkább csak ránevettem, hogy oké, és kértem wmnek egy közepes gulást.
Itt mondjuk már sokkal inkább a táskámon van a hangsúly, ami eszméletlenül menő, és kúl, és egy turkálóban találtam, bár az egy kicsit túlzás lenne, hogy heló búcsúban jártunk nézd az ezeréves táskámat.

Szval valami ilyesmi volt az első nap, hatalmas volt a tömeg, sokmindent láttunk, de hajót még nem próbáltunk, nemigen fértünk oda. Sebaj, én szeretem a búcsút, wm sem panaszkodhat.

Hazafelé azért készült rólam is egy kép, nesztek:


Hevertünk, emésztettük, a hűs hálóban szuszogtunk jó dolgok ezek,
beszélgettünk kicsit arról hogy a tavalyiról lemaradtunk, de azértelég jó volt az is, másfajta folyópart:

meg másfajta hajók:

Aztán este májkrémes kenyeret ettünk, felöltöztünk, és irány a tüzijáték. Ami kicsit csalódás volt. A tüzijátékok, amikhez én vagyok hozzászokva, azok vagy minimum tragédiába torkollnak, de zenére mennek, felépített forgatókönyv szerint, és a legmenőbbek a végén vannak.
Nos itt nem volt se zene se forgatókönyv, csak zúzták fel az égbe a nagyobbnál nagyobb bombákat, jó sokáig, gyönyörűséges volt. Szeretem a tüzijátékot.


Engedjétek meg, hogy a második nap elmesélését a világ egyik legundorítóbb élőlényének a bemutatásával kezdjem:
Őt úgy hívják, a városi sirály, és abban különbözik például az Örs vezér téri galamboktól, hogy jóval nagyobb testű, hígabbat és nagyobbat kakil, de azt legalább röptében, és szerintem bosszúból is. A hangjuk elhagyott kiscicáéra vagy keservesen zokogó kisgyerekére emlékeztet. Vidám.

Szóval a második nap már okosabbak voltunk korábban indultunk, és tervvel. Úgyhogy sikerült is körbejárnunk wm másik kedvencén:

Ő a BrisztolBüszkesége nevezetű emlékhajó, régen Messina volt a neve és hadihajó volt, de leselejtezték szegényt, úgyhogy most csernobili gyerekeket hajókáztat. Azt hiszem. Jó dolgok ezek, mert igazi szívvel lélekkel tengerészek mutatják körbe a hajót, az összes hülye kérdésre válaszolnak. Mondjuk közel sem olyan kedvesek mint mikor szőke hajam volt, meg kell mondam.
wm boldog:
Kicsit ő is hadd fotózzon:
wm azt imitálja ezen a képen rosszul leplezett tejbetök fejjel, hogy hadihajót vezet:
Ezek itt valami hűdehíres gőzcsónakok. Cukik, én így jellemezném őket:


Volt belőlük tizenöt, de rohadt voltam a képeket feltölteni, mert már így is nettó három órám van abban, hogy megmutassam neketek ezt a hétvégét.

Ez itt wm egyik kedvence, ő mindennap a kikötőben van, azt mondja, hogy olyan mintha egy Verne regényből csalinkázott volna ki:
majd ha nagyon gazdagok leszünk megveszem neki meglepinek. Meg még öt másikat.

Ezután jött a neheze, le kellett vadásznunk egy sétahajót, aminek nem túl zsúfolt vitorlásnak kellett lennie, mert a születésnap csak vitorlázással együtt az igazi.

Először az Ájrint akartuk, mert nagy és kecses:

De ezzel nem voltuk egyedül, és a jegyeket el is adták.

Gondoltuk bepróbáljuk Matildát:

és csodák csodája, sikerrel jártunk. olyannyira, hogy rajtunk kívül, még egy idősebb párocska ült fent rajta, meg a család akié. Felengedtek minket jóval az indulás előtt, megkérdezték mit kérünk inni, de amúgy csak hagyták hogy élvezkedjünk.
Vitorlást birtokolni jó dolog lehet.

a szomszéd hajó, még horgonyozva:

követnek minket:

eslőbbségadás kötelező:

A lány, aki bármikor képes okot találni a panaszkodásra:


biztos minden oka megvan rá:

ebben a szomorú, rohadt világban:
Azt hiszem, a vitorlázás kifejezetten jól áll nekem:

útközben: ő egy kalózhajó, a hajótemető bejáratánál, felújításra vár:

ő is:

vendéglő:


őt már megmutattuk régebben:
Szóval így megy ez. Később már rohadtak voltunk fotózni. Mikor például a kis vitorlásunk vitorlát bontott, pedig senki más nem tette meg ezt a kikötőben, és egy kicsit a szelet használta. nem a motort. Vagy amikor a hajón dolgozó kissrác felszaladt az árbóc legtetejére. Kérdeztem a Hajón a másik nőt, te vagy az anyja? Igen. És akkor ezt hogy..? Már nem nézek oda. Csak úgy lehet.

Klassz lenne ha wm megint kedvet kapta a rendes fotózáshoz, akkor nem ilyen kis sivár kopott képeket mutogatnánk, hanem naaagy fain fotosopposokat, de nem várok rá.

De hé! Mi az ott?



Na jó hazudok a dramaturgia miatt, mert azért sokkal hamarabb észrevettük, mint a hajóról.
Ezt a százéves gőrkörhintát:

mentünk is rajta egy két kört, pedig én nagyon félős vagyok.

Igen, jól látjátok, a lovacskámat Zoltánnak hívják, a második leggyakoribb név a szigetországban.
Wmét mónikabeluccsinak, csak ez pont nem látszik:

ilyen a motorja,sajni az orgonájáról nem találok képet, pedig volt az is neki:


LOVE:

A végén pedig együnk büdöset mert az jó nekünk. És mert itt készül:
És ő készíti:

A képen nem látszik mennyire durván alkoholista bőre volt, ami kár.
Remélem nem értetek félre, nem undorral tartom el a kisujjamat, az genetikusan eláll. mikor hazamentem fokhagymával toltam befele a füstölt nyers halat.


Nyami. Élni jó.

Aztán este megnéztük a konen a barbárt, mert úgy szülinap a szülinap.

És most hogy nemkívánatos vagyok a szarbaxban, felszabadult a hétvégém, és jön a ballon fieszta.
Még jó hogy félek a repüléstől, arra most úgysem lenne pénzünk.

Most pedig irány az uszoda .

A mártírkodás soha nem kifizetődő

Az is komoly gond, hogy sokszor nem mondom ki , amit ki kellene, betokosodnak belül.

Például:

Mesélem wmnek mi történt, eljutok oda hogy lehúzhatnám az utolsó két hetet barisztaként, erre felnevet, hogy ő nem akar az ördög ügyvédje lenni, de nem ez volt a vágyam amúgy is?
Mondom, mivan?? Hát hogy miért nem fokoztattam le magamat a márciusi cucc után, ahogy azt akartam.
Ekkor letámadtam, hogy ezzel ne jöjjön, mert nem akarom kifejteni, hogy miért nem tettem, és akkor ő azt mondta, hogy nem szeretné, ha fél év múlva már konkrétan arra emlékeznék, hogy ő nem hagyta.
Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy igaza van. Ő azt mondta akkor, hogy ha úgy érzem jónak menjek le barisztába, talán csak várjak egy kicsit, hátha lecsillapodok. Le is csillapodtam, de magamban elmártírkodtam, hogy kell a lóvé, nem lennénk meg anélkül a pénz nélkül, ezért nem mehetek le, blablablabla,kínlódtam fostam szenvedtem hónapokig, és mostanra eljutottam oda, hogy őt hibáztatom, amiért nem keresett magának másik állást. Csodás, nemigaz? Ha a legelején elmondom neki mi bánt, akkor spórolok magamnak jópár hónap szopást.
Rossz tulajdonság ez, és félek a korral esetleg komolyabbra is fordulhat, nem lesz több belső rágódás, főleg nem a szerelmem felé, és mégfőlegebb ennyire másodlagos dolgok miatt.


Amúgy most is ír. Oda is vagyok érte. és amikor majd híres és gazdag lesz, akkor nevetni fogunk ezen az egészen. És az interjúkban majd megkérdezik hogy hol írta a regényét, és akkor elmondja, hgy a kávézóláncban, ahol szarul bántak velem. Ezért a következőt már máshol fogja. A pöcsfejek. Bekaphatják.

Új forma

Híres blogger szeretnék lenni én is, szóval mostantól rendesen központozok, és a helyesírást is rendszeresen leellenőrzöm, jó?

Bementem ma a délutános műszakomba,- esőtől fáradtan, álmosan, de jókedvűen,-
az utolsó két hetem első napja,

A főnököm azzal fogadott, hogy jobb lenne ha hazamennék.
Igen, úgy érti, hogy örökre. Megkérdeztem az okait, és azt mondta, hogy a nagyfőnök (aki miatt kábé az egész szarbakszor élvezkedésem borult) a történteket hallván nem engedi, hogy itt legyek. Pontosabban: vagy máshol húzom le az utolsó két hetet, vagy itt, de a főnök úgy gondolja, hogy akkor tuti találnának okot arra, hogy kirúgjanak. Már így is meg akarta tenni-mrmint a főfő, és ő természetesen letagadná,hogy ezt mondta, ha arra kerülne a sor de azt tanácsolja; a saját érdekemben ne jöjjek többet,úgy érzi, hogy baj lenne, ha a környéken lennék . Sajnos ezt könnyű volt neki elhinnem, megköszöntem a figyelmeztetést. Megegyeztünk abban, hogy akkor én most ettől a hírtől rosszul lettem, és fizetett betegszabin vagyok a héten, utána pedig a rendes, hátralévő szabimat töltöm, ha tudja akkor ezt még egy hét plusz betegszabival megtoldja,. Most pedig hivatalosan kéri a kulcsokat.

Jobb ez így nekem, fizetve van az a pihenő idő, amire már nagyon nagyon nagy szükségem volt, és meg vagyok védve egy még ócskább eljárástól, amire a nagyfőnököt ismerve elég nagy az esély, de be kell valljam, nem jó most a szám íze. Szerettem vona elbúcsúzni a vendégeimtől, a kollegáimtól, a helytől. Szerettem volna, tisztán megélni az utolsó napokat, mert azért sokat jelentett nekem, még ha már nem is. Az egész olyan méltatlan,

és én még mindig hiszek abban hogy a jónak győzedemeskedni kell a gonosz felett, úgyhogy erősen kísért a gondolat, hogy a sztorimat megírjam, és még egy szinttel feljebb kiteregessem, de most elfáradtam. ettől az egésztől. nagyon.

Pihennem kéne agyilag, elfelejteni egy csomó mindent. De nem lehet, nagy ez a teher, rohannom kell újra találni valamit. Mert nem élünk meg egy darab minimálbérből ketten, de egy kicsit én most már nem akarok felelősséggel lenni semmiért. Elegem van ebből, hogy ezt is azért kellett idáig elhúzni, mert csak. Tudom hogy ezt a dolgot meg sem kellene említenem, és nem az első alkalom a kettőnk életében amikor én a túlzott igazságérzetemből fakadóan elvesztem az állásomat, de a jelenlegi helyzetben ez úgy áll, hogy nagyon nagyon régóta könyörgöm neki, hogy keressen valami mást, valami jobbat, hogy ne kelljen ennyire kiszolgátatottnak lennünk, hogy ne kelljen nekem annyi szart eltűrnöm bent, és ő azt mondja,inkább örüljek a lehetőségeimnek, de milyen áron kérdem én, de nem piszkálom többet, mert ír, és ez fontos, de az meg egy hosszú távú befektetés ugyebár, ha, de , és, akkor,


Eléggé kirántottam magam alól a szőnyeget. Újra. Csodás.

Persze sokkal könnyebb lenne, ha itthon lenne most és megvígasztalna. Biztos elmagyarázná, hogy nem kell szarul, és kellemetlenül éreznem magam, mert nem én voltam a hunyó. Meg ilyesmik.

Ugye sokkal jobb így olvasni?

megint csintaankodik a klaviatúrám

a


a főnökömmel jól ment a megbeszélés, érzelmes majdnemsírós szeretjükegymásosan, megértette és felfogta a miértjeimet, kicsit irígyel a bátorságom miatt, és nagyon a szabadságomért.
három hét felmondási idő, megkértem, hogy ne engedjen ha visszakoznék

ő fizetett, ami jó mert mostantól kezdve nagyon le leszünk égve.

akkor is megéri, másnap úgy audtam, mint a bunda, és azóta dudorászós kedvem van. jó dolgok ezek.

elkezdtem munkát keresni, a boltos- kávézós műfajban rengeteg van, rengeteg. és az önéletrajzom a szarbaksztól elég erős ebben a műfajban, de nem ezt akarom, elegem lett.

hétfőtől péntekig akarok, a jövő héten is, meg a jövő hónapban is, tudva előre mikor mi. örülni akarok a pénteknek
ritmust akarok ugyanakkor enni minden nap, ugynakkor járni úszni minden héten, nyelvtanfolyamot, vagy kórust.

úgyhogy nagyon nagyon szurkoljatok! meg imádkozzatok, és ilyesmik.

de a nagy szabadságban elindítottuk a biznicünket is:

festek pólókat



wm nem örül a női ruhadarabnak:

úgyhogy csak így:

mondjuk akkor is ilyen mérges arcot vág amikor a fenekéről teszek fel fotót ide:


az a terv, hogy megcsinálok olyan harminc negyvenet, aztn kimegyünk a sárkányfesztiválra seftelni:



nna, szerintetek? van amúgy még egy csomó ötletem, meg csináltunk az íbéjen is onlájnboltot nekik.

női ruhadarabokról jut eszembe: lányok ismeritek azt az érzést, amikor találtok egy vadonatúj tökéletes méretű, tojáshéj színű csipkés triumf melltartót, a fiókotokban? na az azért elég jól tud esni.

ezt pedig csak azért, mert a konyhában fényképeztünk a pólókat, és wmnek megtetszett a tál.

így megy ez

én most egy nagyon boldog ember vagyok. és pontosan annyira munkanélküli is.

reggel nagyon durván összebalhéztam a főnökömmel, valami semmiségen, volt nagy ordítozás, mint régen, rég eltemetett sérelmek kikaparása, sok sok feleseges igazságtalankodás, büszkeségből belemenés, azátn a végén kurvaanyázás, mindezt persze vevőtérben, ő elrohant dolgára, én az irodába bőgve,

egyikünknek sincs igaza, az én univerzumomban én vagyok a szent és ő volt a hunyó, az övében nyilván ugyanez fordítva, pedig mindketten teljesen egyformán idióták voltunk,

aztán átgondotam, átbeszéltem egy bölcs kollegával, pontosan tudom miért van ez, nagyon nagyon régen meg kellett volna ezt lépnem, mert felőrli a lelkem az egyéniségem ez a hely, én nem az a lány vagyok aki gyűlöli az emberiséget, aki az utcán lekurvaanyáz idegeneket, mert nem adnak neki utat, én nem az a lány vagyok, aki a sötétbe bámul bele éjjel lábrázva, és titokban füvezik a szerelme háta mögött, és nem az a lány vagyok, aki nem hívja fel a családját meg a barátait, mert gyenge a lelke és nincs kedve senkivel se beszélgetni, nem bizony,

és aztán egyszer csak rájöttem, hogy ennek vége.

írtam egy üzenetet a főnökömnek, hogy ha végez a megbeszélésével, ahol egész nap van (és szar neki nagyon) akkor üljünk be valahova egy bambira beszélgetni, azt mondta, hogy ez remek ötlet, , utána váltottunk még pár vicces esemest, letisztázom ezt vele mert jó emberek vagyunk,és alapvetően kedveljük egymást,
és megmondom neki ami már tény,
hogy én akkor felmondok.

és nem zsarolom meg azzal, hogy lehúzok három hét felmondási időt ha utána ad egy-két hét fizetett szabit, mert ha nem akkor holnaptól nem jövök, mert az nagyhalál neki, hanem ő fogja felajánlani ezt az opciót, mert fél a nagyhaláltól.

és erős leszek, és nem fogom hagyni, hogy visszadumáljon, pedig meg fogja próbálni.

mert valahogy mindig van, de ha a lélek elveszik, akkor nincs sehogy se.

és most künnyű vagyok és boldog, és egy fényképezkedő néni elütött a sétányon, mert nem nézett körül, és elémlépett, és majdnem elestem, és nem azt mondtam neki magyarul, hogy a kurvaanyádteszar ahogy szoktam, hanem angolul kedvesen, hogy semmibajsemmibajszépnapot,
aztán meg majdnem elsírtam magam örömömben hogy még ilyet is tudok,

és most megyek, inni a mindjártekszfőnökömmel, remélem fizet mert mi most szarban leszünk nagyon :)

a végére pedig szóljon ez a kis dal, Istenről, aki nem egy öreg fehér férfi, aki a felhőkön ül, hanem a szeretet ami bennünk van

bolondok szavában az igazság

dominik a "falubolondja" egy jóindulatú szellemi fogyatékos, ezer éve a törzsvendégünk, arról híres, hogy azt hiszi ő a főnökünk, árut rendel, berohan kiosztja a feladatokat, kirohan, mindig most jött meg éppen monakóból, a riviéráról, nyújokrból, vatevör, a koszos szakadt kis tolldzsekijében, ha szomorúnak lát valakit, akkor szól neki, hogy a piros ferrárit most vette neki, kint áll az utcán.
ja és nem hív a valós nevünkön, mindenkinek adott egy másik nevet, amire emlékszik is,

szóval dominik tegnap bejött, rápillantott a hajamra -most látta először- elordította magát, hogy ÓMÁJGÁÁD, LÜÜSZI, majd vad hahotázásban tört ki, a fejét helytelenítően ringatva és kivonult.

szóval ennyit a hajamról, de azért én is hangosan röhögtem

uszi; nem csodálom hogy ebben az országban nincs fürdőkultúra, és félreértés lenne, szörnyű, ha az időjárás számlájára írnák,
ma tíz nő cuppant bele a medencébe előzetes tusolás és úszósapka nélkül, ezek közül kettőn volt smink is, egyenként minddel leülnék beszélgetni.
és az úszómester ne legyen egy óriási, hájas, agresszív fejű, lekezelő debella tehén, nem bízom abban, hogy ki tudna menteni.

eltörtem a csengőmet a bicajomon, mert teljes erőből ütöttem, amikor egy süket család nem adott utat nekem. vagyis nem voltak igazából süketek, csak vastagon szartak a környzetükre, kedvesen tudattam velük, hogy fákk jú. dudát veszek, hogy tényleg hallható legyek, sőt mi több, ijesztő és zavaró, ha ez kell.

amúgy ez egész napra megcsinálta a hangulatomat, én vagyok a grincs. morgós voltam,egész nap szúrta a szívem a stressz, este pedig nyitott szemmel meredtem a sötét plafonra, miközben a lábamat ráztam, nem tudom megbocsájtani az emberiségnek, hogy létezik.

többet kellene szívnom.
kell egy új munkahely.

innen kívánom annak az anyukának (és az összes hozzá hasonló idiótának) akinek a kisbabája telibeszarta a medencét tíz perccel az én "csakfelnőtteknek" úszóalkalmam előtt, hogy mostantól kezdve egészen addig amíg szobatiszta nem lesz a gyerek (és ez lehetőség szerint jóval az átlagos kor után következik be) szóval hogy a gyerek mindig tisztábatétel után 10 perccel kakilja tele a pelust

ez a bejegyzés amúgy azért lett ilyen bájos, mert megígértem wmnek, hogy kedvesebb és türelmesebb leszek az idegenekkel.

a rádióban most a kétkanál zenéje megy, romi, gratula annak akit illet