twentyeight

na nézzük.

tegnapelőtt-tegnap dolgoztunk, ugyanez a mosogatósdi, amit csináltam múltkor, másnap meg focipályatakarítás.
a mosogatósdi az továbbra sem gáz (bár wm nem szereti) de annak ellenére, hogy ilyenkor mindig kapunk vacsit (sokat angolosat) engem még mindig kikészít mennyi kaját kell kidobnunk.
a focipályatakarítás az nagyon gáz volt nekem (ezzel wm volt el egész jól)
undi volt, és idegesített, hogy sokkal hamarabb végezhettünk volna vele, de a kollegák (valószínűleg az órabér miatt) csak tengteklengtek bújkáltak, szóval a végén már nekünk is csak imitálni kellett a melót.

utána megvolt a NI számhoz az interjú (ez egy olyan azonosító, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy itt dolgozz.
kicsit tartottunk tőle, mert nem volt kézzelfogható információnk arról, hogy is megy ez, de a várakozásainkkel ellentétben nem várattak heteket minket (két nap alatt behívtak) nem volt semmi húsbavágó problémás kérdés, nem kérték be az útleveleinket, semmi. kaptunk ideiglenes ilyenszámot, és három-hat hét múlva jön a rendes is.

ma pedig megvolt a kávézóhoz a harmadik köröm.
háát, olyan 80%ig biztos vagyok magamban, hétfőn derül ki az igazság. (keep fingers crossed ;)) mindenesetre életem egyik legfurcsább állásinterjúja volt, ezt meg kell hagyni.
mert az hagyján, hogy egy picit dolgozni kellett, de ilyen semmiségeket, meg picit köszönni a vendégeknek(!) lássák hogy megy, meg mosolyogva ingyen fahéjashabosextrakávét osztogatni az utcán idegeneknek repiként
de
(és itt derül ki hogy okos volt az eddigi körökben a "miért akarsz itt dolgozni?" kérdésre mindig a "mert szeretem a kávét" választ adnom)
az egyik kisfőnök ott az orrom előtt szépen ledarált egy adag kávét, külön kis ibrikben elkészítette külön nekem, pontosan x percig állni hagyta, majd bevitt a hátsó irodába, hogy nyugiban legyünk, (most így elmesélve komikusan hangzik,tudom) ott volt a másik főnök is, és mint valami hűdeextra bort kóstoltattá meg, megkérdezve hogy milyen az illata, meg milyen az íze, mire gondolok, mikor iszom, nincs rossz válasz, estébé, hát majdnem felröhögtem de mégsem, mondom jó nézzük, gyengébb az illata mint amihez szoktam mondom, az íze is, és amit én szeretek annak a képe kér öreg és csúnya és ráncos és szép török tata a méregerős löttyeivel, de hmm ennek inkább ilyen ... izé... ööö... rió hangulata van, és akkor összemosolyodtak és ezt kapd ki: igen mert ez egy dél amerikai kávé, és akkor hosszan magyarázták hogy mi és hogyan
és hogy ha felvesznek akkor a képzésem egyik legfontosabb része az lesz hogy ezekkel meg kell ismerkednem a "tanfolyam" része nagyon sok kávét inni tárárá... fura volt az egész, de élveztem,
és az mondták, hogy az angolom is teljesen oké (mondjuk egy hónap után legyen is már az, még ha egyelőre nem is vagyunk sokat emberek közt)
mindenesetre örülnék ha felvennének, és nem is csak amiatt, hogy legyen már végre RENDES munkám, hanem mert tetszik a hely.

sajna a mozi az besült wm-nek de sebaj, azzal amunkával ami most van, elleszünk még egy darabig, és megint hívták (még jobb) helyre (csak jöjjön már be valami)

és ma regisztráltunk ahhoz az ügynökséghez is, amit a magyarok ajánlottak, és ahol kiemelkedően segítőkészek voltak a dolgozók, és ahonnan valószínűleg már jövő héten lesz melónk, szóval lassan lassan, de elkezd zötyögni ez a vonat a síneken

politikai

a mi faszunkkal már nem verik a csalánt

twentysix

ma ilyen grr napunk volt.
az egyik az az volt, hogy a mozis csávót nem sikerült elérni
a másik, hogy a raktáros meló pont azokra a napokra lett volna, amikorra már van munkánk. nem előtte, nem utána, aznapra.
ja és két órát várattak az ügynökségen mire ez kiderült
(de legalább beindult: vissza kellett utasítanunk egy melót...ehhehh)

fura volt az időjárás is, totál kicsinált, még most is grr vagyok, de legalább vidám grr.

és a végére egy kis csajos:
kaptam egy csini fekete felsőt ma, mert kell az interjúmra.(nincs, mert wm nem szereti, ha feketében járok) jó érzés volt kifizetni, egy órai bérembe került. mondjuk ezt a felsőt egy jó hosszú körbemászkálás előzte meg, felmértem az ellenséges területet.
és rájöttem: itt végre jólöltözött leszek, jippijé, mert
vannak a méretemben is inifini cuccok, és az itteni fizetésekhez képes bagatell árakon is ( ha az otthonival hasonlítom össze.) előre örülök.

és wm sem panaszkodhat. én mindig tudtam, hogy ő ám egy nagyon jóképű fiú, de itt hogy mennyi csaj megbámulja... nap mint nap! szóval szerintem majd örömmel fog elkísérni mindig bevásárolni.

twentyfive

duplázok, ejha.

de mióta a délelőtti klassz dolgok történtek, nem állt ám meg a világ.
a jönnek a jó hírek, akkor nem csöpög, akkor ömlik
szóval azóta wm-et hívták egy interjúra, raktárosnak, meg egy megbeszélésre, hogy mi akar lenni ha nagy lesz.
utána engem a már említett kávézóláncból, hogy gratula, jó volt az első két kör, pénteken mehetek a harmadikra, ami már éles, dolgozni kell, és megnéznek, jippijé, ennek nagyon örülök,
majd ezek után: szóval wm jelentkezett egy állásra, amit nem akartam elkiabálni, és ahonnan elküldték pénteken, hogy nem elég a gyakorlata. mozis állás lett volna, úgyhogy az íméljük elég rosszul érintett minket, mert ha 8 év mozis gyakorlat nem elég, akkor mi kell? és első dühében írt nekik egy levelet, ahol udvariasan de érthetően kifejezte a rosszallását, felvetve, hogy talán olvasatlanul dobták ki a jelentkezését.
és mi történt ma délután? na mi? levél a moziból, hogy bocs félreértés, telefonáljon már ideéside, és menjen már be interjúra majd, mert ja tényleg mégis ő kellene, már a jelentkezése óta próbálják elérni, és nem sikerül (aha persze)
(a szám ma már üzenetrögzítőn volt, későn kaptuk a levelet, de holnap ez lesz az első dolgunk)

és ez lenne a legjobb: egy mozis neki, egy kávézós nekem, erre vágytunk, lehet, hogy a hétvégék offosak, de biztos, multis, előléptetős szabályos melóhelyek lennének.

imádkozni, szorítani, kinek kinek vérmérséklete szerint!

twentyfour

na nézzük.
itten ez ám egy nagyon boldog bejegyzés lesz!
ellenben meglehetősen hosszú is, úgy készülj

szóval ez úgy kezdődött, hogy szombatra totál a végén jártunk: még a teszkótól is visszaküldték a jelentkezésünket, ráadásul még egy negatív visszhangot is kaptam valakitől a háttérben, szóval sírós összezuhanós, majdnem feladós volt a hangulatunk. és még az idő is szar volt. nem csoda, hogy nem jelentkeztem.

aztán tegnap elvonszoltam magam a munkahelyre, abban a reményben, hogy majd gyakorlom az angolt, és talán begyűjtök pár használható infót.

az egészhez totál hülyén álltunk hozzá, ehhez az egész angliásdihoz. nagyképűen, hogy okosak vagyunk beszélünk angolul, jók az eddigi munkatapasztalatok, meg egyáltalán. pénzünk volt valamennyi, és ennyi. null infó, kevés kapcsolat, totál sötétség az agyban. kellenek a rossz tapasztalatok, mert alázat is kell, nyitott fülek...

szóval odamentem, kerestem az illetőt, akit keresnem kellett, aki kábé azonnal lecseszett, hogy korán jöttem, remek, jól kezdődik.
utána érkezett két hozzám hasonló nőci, akiknek az akcentusából azonnal sejtettem, hogy magyarok. ez később még fontos lesz, de előre csak annyit:
nem tudom mennyire vágjátok, hogy mi volt a magyarokról a véleményünk, de nem a legjobb, és nem akartuk találkozni egyel sem, kérdezni sem, elfogadni sem, semmi. nulla. elegünk volt a lehúzósdiból, a széthúzásból, abból a sok rossz dologból amit itthon tapasztaltunk, plusz a nagyképűségünk, ami talán erre is kiterjedt. hogy majd mi jobban. persze.

mindegy a magyarok eltűntek, engem elkapott egy spanyol csajszi, hogy vele vagyok beosztva, és akkor elkezdődött a meló. ami az elején még nem is volt olyan túl kemény, csetrespakolósdi, kajaelőkészítősdi, a nagy focistadionban volt. mert itt ám úgy megy, hogy van egy meccs (most egy különösen fontos és óriási meccs volt, lol még pályán is volt magyar, mint ahogyan ezt később megtudtam) szóval meccs van, akkor kimegy az egész család, babakocsitól a tolókocsiig rendelnek egy asztalt, jól bezabálnak, majd szurkolnak, majd a szünetben megint jól bezabálnak, megint szurkolnak, majd vagy verekednek bebaszva, vagy nem, és jól hazamennek. volt jó sok rendőr, lovakkal kutyákkal, vicces fejfedővel, volt nagy ordítozás szurkolás, kántálás, még wm is hallotta itthonról ( a pály köbö 10 percnyire van innen)
szóval olyan hatig elmolyoltunk ezzel a viszonylag egyszerűbb melóval, ismerkedtem, beszélgettem, találkoztam a melóügynokkel aki felvett, tök kedves volt, aztán kaptunk kaját (igazi angolt) de a kajáról még anyit: a szív megszakad mennyit kidobnak, két közepes afrikai falunak elég lenne egy hétre. vagy kettőre.

aztán kaja után felküldtek egy másik konyhába mindkettőnket, hogy ott nagyobb szükség van ránk. na itt kezdődött a hardkór, megállás nélkül sok óra dzsuvásfazéksúrolás. a gusztustalanabbik fajtából, de sebaj, meló ez örülünk.
és ami a legjobb. itt dolgozott a két magyar is.
anya lánya. és akkor itt kérek bocsánatot mindenkitől az eddigi hozzáállásunkért. ahogy ezek velem viselkedtek, az egyszerűen megdöbbentő volt. segítőkészek, kedvesek, egy csomó infót adtak, telefonszámokat, a sajátjukét, ha kell segítség, egy olyan irodáét, ahol valszeg adnak wm-nek munkát, a nevüket, hogy ott lehet rájuk hivatkozni (!és ha lopós sorozatgyilkosok vagyunk?!) meg egyáltalán. hozzá az a bátorítás.
szóval erre csak annyit tudok mondani, hogy remélem, mikor már rendbejövünk, mi is meg tudjuk ezt tenni másokkal. (lehet később erre hivatkozni ;))
ja és a legsúlyosabb ezekről a magyarokról: apu anyu, melót felmond, felpakolja a 4 gyereket, a legkisebb még sulis, és ki.
8 hónapja, most vannak úgy rendben, ahogy mesélték, de azért még egyszer, hogy rögzüljön: anyu, apu, 4 gyerek. és még mi hittük, hogy kalandosak vagyunk. l o l
kilenc körül megjelent az ügynökünk is, aki megkérdezte, hogy szerdán tudok e jönni megint dolgozni, meg hogy menjek be holnap (ma) papírokat kitöltögetni. tehát szerdán is dolgozok, remek.
nagynehezen befejeződött, olyne fél11 körül, hát leszakad, láb már zsibbad, de megérte.
hatalmas lökés volt ez.

és akkor ma: bementünk az ügynökhöz, wm is kísért, leadta az öéletrajzát, és kábé azonnal regisztrálták őt is, sőt fel is vették, most van egy jó pár munkanapunk előre, mindketten melózunk, rendszeresen ennek az ügynökségnek, ugyanitt, van melónk gyerekek!
tudom: nem a legjobb, meg nem az amire számítottunk, meg satöbbi, de kit érdekel? a lakásügynöksének leadhatjuk az igazolást, így maradhatunk a lakásban

és most már csináltathatunk NI számot is. (hmm: nemzeti biztosítási szám)
ez itt nagyon fontos, az első munkahelyeden kell kérned egy papírt, hogy dolgozol, és a már említett jobcentereknél jelentkezned kell egy interjúidőpontra, amikor lecsekkolnak, hogy mi a helyzet veled, kell a mnkaadótól igazolás, meg a lakhelyedről, de erről majd mesélek.

jja és van egy ingyenes rövidke boltieladóitanfolyam is, ezt is a magarok mondták, jelentkezünk is szerintem, mert akkor már ezt is rávéshetjük a jelentkezési lapokra, meg az ottani tanárokat is erferenciának, szóval még jobb is, hogy egyenlőre nincs más.

és akkor hazaérünk, és wm-et rögtön két helyről is hívják, interjúra, mert lehet hogy a rosszbácsi is hozza a barátait, de a jóbácsi is. szóval meló is van, interjú is van.

és ma jött a postás. várjuk már nagyon mert egy barátnőm ígért CV-ket, hogy kinyomtatja, elküldi, ne kelljen erre költenünk, akkor mondtam neki, hogy rakja be őket a föstölőbe, hadd érezzünk egy jó kis sonkaillatot.
szóval boríték kis vaskos, megszagolom, tömény sonkaillat...
ehhehh a CV-k még nem értek ide, de a két szelet sonka az igen, nagyon nevettünk, majdnem akkorákat mikor közösen legyilkoltuk
Hugi: pusssssssssssssssssssssssz

köszönjük az égieknek!

twentythree

irgalmatlan fárasztó napom volt ma, de ez egy igazi jégtörő nap volt,
örülünk nagyon, van "rendszeres alkami" munkám, úgy néz ki, és egy csomó nagyon hasznos infóval és ismeretségel vagyunk gazdagabbak.
most alszom, de holnap elmesélem.

twentytwo

jujj nehéz. nagyon nehéz napon vagyunk túl
egyikünk sem aludt az éjjel, elég erős pánikhangulat lett úrrá rajtunk...
meló nuku, vészesen fogy a pénz, nem hívnak sehonan. és honnan vegyünk az egészhez erőt? újra mosolyogva házalni magunkkal
pedig muszáj.
elindultunk lefelé az utcán, és csikorgó fogakkal mentem be minden pábba, hogy van e üresedés, kell e ségítség, munkát keresünk, helló
olyan 10-15 ből az arány: két helyen hagyjam ott az önéletrajzomat, egy helyen meg adtak egy jelentkezési nyomtatványt (óóó hogy gyűlöljük ezeket, de mennyire!)
bementünk abba szupermarketbe is, ahova keresnek már azóta embert, mióta itt vagyunk, ahol már otthagytuk az CV-t és eddig basztak visszaszólni... szerencsénk volt, mert valami főnököt sikerült elkapnunk, akinek elő is terjesztettem a dolgunkat (meglepődött, valószínűleg nem foglalkozik ilyesmivel) és rögtön szólt is a hr-esüknek. aki halhatta, hogy beszélünk angolul (úgy tűnik sokan nem hiszik ezt alapból el a külföldieknek-rossz tapasztalatok) és felírta a nevünket, a kis füzetkéjébe, valahogy így jobb mintha csak egy kallódó CV lennénk az íróasztalán ( már ha az a kis pöcs akinek odaadtuk eljuttatta egyáltalán oda)

sajna wm-en ez sem segített már túl sokat, morc maradt, eddig valahogy mindig úgy volt, hogy valamelyikünk bele tudott húzni ebbe a lelki igába, ha a másik elfáradt, de most mindkettőnknek betelt a pohár.
akkor én egy picit pityeregtem is, ez legalább arra volt jó, hogy tényleg összeszorítsuk a fogunkat és továbbmenjünk.
kerestünk egy padot, és wm felhívta az összes zsebében levő névjegykártyát, amit a közvetítő irodákban kaptunk, hétfőn keresse őket. oké
romin hangzik, de nem az: most már, mikor kézenfogva megyünk az utcán, egyikünk mindig szorítja a másik kezét, idegből.
fura egyébként, hogy pont most hagytam abba a körömrágást-bár mindig rámszól mikor a kezem a szám közelébe rakom

ezek után irány a teszkó-közel van heti nagybevásárlás: muszáj, mert enni kell.
erre mit látunk, kifelejövet: egy nő áll az ajtóban, és jelentkezési lapokat osztogat... röhtön odamentünk, hogy hogy is van ez (mondanom sem kell ugye, hogy hetek óta ki van töltve és le van adva a mienk) kedves volt, és megkérdezte, hogy magyarok vagyunk e, mert wm keresztnevéből rájött, és most már ott se csak egy jelentkezési lap vagyunk, hanem két név a jegyzeteiben, akikről tudja hogy kicsodák. és ez is jó

ekkorra kicsit azért kisütött a nap, felettünk. és akkor mi jön megint? várakozás.
várakozás, hogy megcsörrenjen már végre az a k***** k**** b*** telefon.
ami nem fog péntek du lévén, de hátha.

és megcsörrent. elég sovány ugyan, de megcsörrent: engem hívtak egy ezredik ügynökségtől, hogy vsárnapra keresnek kézilányt, elvállalnám -ééé
hát hogyne. az bő kétheti kajánkat fedezi kábé amit ott 10 óra alatt keresek, talán referenciát is kapok, és legalább

megtört a jég

jótanács utazást tervezőknek: ne gyertek télen!!! felejtsétek el a januárt, a februárt! itt minden tavasszal kezdődik, melók is tavasszal adódnak, nem kellett volna erőltetnem az indulást, ha csak most érkeznénk, akkor nem b***tunk volna el majd négy hetet.

twentyone

hát, bocs, hogy a tegnap kimaradt, de kissé kivoltunk.
hogy úgy mondjam, végigzongoráztuk a pánikhangsort.

úgy kezdődött, hogy megjelent egy arc azzal, hogy a tulaj eladná a lakást, ő az xy ingatlanügynökségtől van, és most itten felmér-mondta, a kulcsokat lobogtatva. nem lenne ezzel semmi baj, de a közelmúlt tapaszalatai alapján azonnal elindult a nyálelválasztásunk, a legutóbbi ilyen szituációnk meglehetősen szarul végződött. (nem írtam erről, mind1 de lényeg, hogy ugyanazokat a szavakat hallani, csak más nyelven, meglehetősen rémisztő) ráadásul a mi főbérlőügynökünk egy szót sem szólt erről.
nincs még meló, fogytán a pénz, és árulják a laást a fejünk fölül. remek.
nehéz volt tartani magunkat, nem is nagyon sikerült, ez két igazán szar nap volt.
szerencsére ma megjelent a mi ügynökünk, egy csomó albérlet iránt érdeklődővel ( két szoba még üres) és megnyugtatott minket, hogy egyrész van egy szerződésünk, ugyebár, (ezt el is felejtettem említeni: itt nem úgy megy ám hogy a főbérlő mindenféle mondvacsinált indokkal lenyúlja a kauciót, de nem ám ( hogy a k***a anyád LA!) az a pénz nem is az ővé, hanem megy egy állami céghez, aki őrzi azt, ez a TÖRVÉNY, meg is voltunk ám lepve mikor kaptunk attól a cégtől levelet, hogy nálunk van a pénzetek gyerekek, nem kell aggódni ) másrészt a tulaj csak piacfelmérést csinál, szóval oké.

úgyhogy most már megnyugogodtunk azért.
wm szerint, f*** nyugodtunk meg de erről majd én teszek.

ja és eközben a totál gyilok két napban végre voltam az első tényleg rendes, normális állásinterjúmon, ahol remekül szerepeltem, meg minden, (de komolyan)csak hívjanak már be a harmadik körre, csak hívják már wm-et a vissza ONNAN, csak dolgozzunk már, csak keressünk már, csak...

twenty

csak a szokásos.
városnézős, önéletrajzdobálós körbejárás.
a városnézés keretein belül felsétáltunk a Cabot Towerbe]
, ahonnan valami ilyesmi* a kilátás.
a munkakeresősdinek köszönhetően holnap egy interjú, egy kávézólánc, ... meglátjuk

de vannak azok a pillanatok.
mikor a folyóparton ülünk wmmel, sajtot tömünk befele, zsemlével, szikrázó napsütés, minden zöld, a folyón hattyúk, meg hajók, wm sört iszik, én tonikot, meleg van, vidám emberek, egy cigi a jó ebédre...
nincs benne félsz, meló, pénz, ideg, semmi, csak ülünk ott, és élvezünk
nna ezek azok
azok


*http://static.panoramio.com/photos/original/1082273.jpg

nineteen

bassszus, már tizenkilenc, ami amúgy huszonegy...
továbbra is mísz a hangulatom, ilyenkor nemigen szeressek nőnek lenni.

nna nézzük.
szombaton körbemászkáltunk, mostmár lassan mondthatom azt is; ahogy szoktuk.
azzal a különbséggel, hogy találtunk egy jóval olcsóbb jegytípust, szóval, kissé szabadabban, és távolabbara is merünk utazni. (amúgy ha a tomegközlekedés a fontossági sorrendetekben elöl foglal helyet, ne gyertek bristolba. itt minden más városhoz képest is drága, és szervezetlen. a békávé 5x leveri.-mondjuk én szeretem a békávét-pölö éjszakai járat csak és kizárólag pénteken és szombaton van. ez milyen súlyos már!)

mindenesetre nem olyan szervezetlenül csináltuk mint eddig.mivel az önéletrajzaink alapján úgy tűnik nekem több esélyem van, ezért most becéloztuk a mozikat, wm ott tarolhat. be is adtuk meg minden, ujjak keresztben(!), de semmit nem kiabálok el inkább, eddig annak nem volt sok értelme

mindenesetre furcsa lesz, ha wm-nek hamarabb lesz melója mint nekem. nem mintha nem lenneék hozzászokva, hogy ő tart el, volt már ilyenben részünk (grrr)

meg elmentünk megint a már említett katedrálisba, mert tuduk mikor van a kórusuknak fellépése, remek zenei élmény volt (ingyé) súlyos az a hely.

wm azt mondta, ha megvan az első milliónk, akkor megkéri a kezem azzal a (gyémánt) gyűrűvel amit kiszúrtam magamnak. kicsit félve kérdeztem meg, h forintban? szerencsére helyeselt, szóval már csak a költekezésemen múlik mikor leszek menyasszony (persze majd ha lesz melónk... ehhehh)

a vasárnap szintén a szokott rutin szerint telt: én mentem templomba, ő megvárt a végénél, bevásárlás főzőcske, pihiszuszi.

ma meg nem csináltunk semmit, szégyen a fejünkre. főleg az enyémre, mert a hangulatom bélyeget nyomott minden ötletünkre, de úgyis mindegy. mocskos nyálkás esős, és hideg idő volt, és az önéletrajzaink is fogyóban vannak (jön az utánpótlás puszi HugiKálmi)

holnap szép az idő, jó a kedv, és irány!