eighteen

hétvége.
a szokásos. szombaton körbejárós, felfedezős, vasárnap pedig punnyadós.
kifejthetném hosszabban is, de épp rossz hangulatban vagyok, szóval nem teszem.

és ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mg nincs melónk, ok nélkül is lehet rossz hangulatban lenni. okés?

majd holnap mesélek

seventeen

ügynök.
biztosítási ügynök. kábé. erről szólt volna a munka.
alapfizetés, meg "bejelentés" nuku
szóval a keresés folytatódik.
(miért találnak be engem mindig ezek a szörnyű melók?)

amúgy meg eleve egy szar nap volt ez a mai.
esett az eső, hideg volt, még mindig az van és fúj a szél.
ezek azok az éjszakák amikor csak a hasfelmetsző mászkál az utcán.
meg az angolok, őket biztos nem zavarja.

úgyhogy az angoltanulás jegyében megnéztünk egy évadnyi couplingot, nézzétek ti is, remek.

egyébként meg rémisztően összeszedetlen vagyok mostanában, soroljam?
égvehagytam a gázt. mármint hogy égett. két órán keresztül (négy). aztán kinyitva a vízcsapot, de teljesen. aztán az ajtó, elmentünk, és a teraszajtót nyitvahagytam egy napra, wm ezt csak most tudta meg, meg ma a bejáratit, mikor megjöttünk, tárva, mintha nem is lenne. ma pedig nem tudtam felkapcsolni egy villanyt, amit eddig igen, ezért wm a totál sötétben szétszerelte, majd kidrült, hogy csak kicsit erősebben kellett volna meghúzni a zsinórt. (szerintem azt tettem, csak PONT AKKOR nem működött)
mindez 3 nap leforgása alatt.
most akkor nagyon kell az a munkahely, vagy egyáltalán nem?

ezek vannak. holnap napsütés lesz, úgyhogy mienk a város, éljenek a felvételi kitöltendő formulák, az önéletrajzok, és a barátaik

sixteen

ismét remek kis napunk volt.
kezdődött az interjúmmal- ami remekül sikerült, bár rengeteg gyanús momentum van benne. most a meló még mellékes is, ilyen reklámosdi, ki kell állni egy bevásárlóközpontban, és különféle cégeket reklámozni... tetszene, de a körülmények.... azok furák voltak.
indiai cég-jól érezte wm- fiatal menedzsercsávóval az elbeszélgetés. végig köntörfalazó volt, de lehet hogy ez csak az én nagy magyar gyanakvásom, franc se tudja. de. én érzem rosszul, vagy gáz ha egy interjún bókolgatnak kokettálgatnak? meg hogy nem mondják meg mennyi az annyi, majd csak a második körben? (holnap) mindegy, meglátjuk.
más lehetőség amúgy sincs, mert a nagyon reménybeli telefon amit vártam az egy sajnálkozó levéllé alakul időközben.

ezek után egy merőben más taktikát választottunk a munkakeresősdiben. nem a neten kínlódtunk, hanem olyan 10 ügynökségre bementünk, nyomtatványokat töltögettünk, beszélgettünk, regisztrálgattunk... meglátjuk ez mennyivel eredményesebb;remélem sokkal
hozzátenném, hogy ez így sokkal emberibb, majdnem mindenhol hihetetlenül segítőkészek, és kedvesek voltak.

és remekül tudok angolul. (wm-et azért nem említem sose ezzel kapcsolatban, mert ő folyamatosan nagyon jól tud angolul, csak én vagyok ilyen hullámzó és bizonytalan.

és az ismerjükmegvárosunk programsorozat részeként, ma megnéztük a bristoli katedrálist, aminek van olyan része is, ami majdnem ezer éves, és extragigamega húúúúúú (jól van na, tudom, hogy otthon is szépek a templomok, meg minden, de itt most sokkal sokkal zöldebb a fű, ha szabad így mondanom)

ma is becsöngettek bátran ajtót nyitottam, és egy csajszi volt az, valami rákosoknak gyűjtött. igazolvány volt rajta, meg egyenruha, mondtuk neki, hogy most érkeztünk, meg hogy sajna tényleg csak kevéssel tudnánk segíteni (tényleg nagyon kedves volt, és szimpatikus, szóval nem is a rákosoknak adtuk volna) gyerekek ez a lány mosolygott, megkérdezte hogy tetszik, sok szerencsét kívánt, és azt mondta, hogy tőlünk nem kell, hagy itt infóanyagot, és amikor rendbejönnek a dolgaink átgondolhatjuk.

nem azért írom ezt mert ennyire unalmas és sivár az életünk itt,hogy egy adománygyűjtőről kell mesélnem, hanem mert ezek az apró szituációk mutatják meg az igazi nagy különbségeket. értitek?

a googleearthon egyébként Roger Harper képei a legsúlyosabbak, és egy csomót készített a kornyékünkön. bár lenne már wmnek gépe

fifteen

hát, bocs, hogy tegnap kimaradt a tudósítás, de wm elmarta a gépet, én pedig belealudtam a könyvembe.

mondjuk nem is történt semmi említésre méltó, ma annál inkább: holnap megyek az első interjúmra (tudom, hogy az mára lett volna, de különféle okok miatt át lett tolva mára. igen, az én hibámból, és igen, mert nem tudom az angol ábécét, és rosszul adtam meg az ímélcímem. mentségemre legyen mondva, hogy a férfinek, aki akkor hívott olyan erős -wm szerint- indiai akcentusa volt, hogy a visszaolvasásra csak bólogatni tudtam.) no sebaj, egy telefon után kiderült a turpisság, szóval holnap reggel 9től lehet szorítani. vagyis tíztől. nektek.

és ami még jobb, ma volt egy telefonos interjúm is, ami sokkal jobban tetszene, mármint a meló, meg a cég is, ők holnap hívnak vissza, hogy lesz e folytatás.
vicces volt mert wm ült mellettem, és bólogatott mikor kell igent, meg nemet mondanom. na jó ennyire azért nem véres a helyzet, a végére azért belejöttem

nem különösebben akadok ki, ha egyik sem sikerül, legalább elkezdődött valami.
wmnek még egyelőre semmi, de sebaj: ha csak egyikünk talál egy minimálbéres melót, már nagyonis rendben vagyunk. jó ország ez.

egy bibi van csak: nem_tudok_angolul. de, de tudok tökjól, már úgy értem símán elcsacsogok bárkivel bármilyen háztáji témában, de ha valami komolyabbra kerül a sor... akkor baj van asszem
basszus én sem vagyok teljesen oké, olyan melókre jelentkezem, ami még otthon is kiemelkedő kommunikációs képességeket kíván. (ami mondjuk megvan- csak a szavak. azok hiányoznak)

wm szerint hülyeség, de én azért sajnálom egy picit, hogy nem hoztunk szótárt

jó hát beadtuk az összes teszkólidliésegyébangolszupermarkethálózatokba is az önéletrajzunkat, de onnan meg még nem jelentkeztek. (ez ám úgy megy itt, hogy bemész a boltba, megmondod, hogy melót keresel, erre adnak egy többoldalas kitölteni való papírt, hogy azzal gyere vissza. érdekes)

hát ezek történtek az elmúlt két napban.
de láttam legyenönismilliomost is, és az összes szereplő felhasznált egy segítséget már az első körben.
meg bekopogtatott az ajtónkon egy közvéleménykutató, és a lakótársunk olyan nemes egyszerűséggel engedte be, majd válaszolt fél órán keresztül a kérdéseie, hogy leesett az állam. ilyen van? így ? más világ ez nagyon más

fourteen

ma leszartuk a világot: nem érdekel a munkakeresősdi, nem érdekel, hogy fogy a pénz, elmentünk várostnézni, és nagyon klassz volt. csuda dolgokat láttunk, gyönyörű hely ez a bristol, és alig várom, hogy itt ÉLJÜNK. mármint hogy ne vegetáljunk .

nem mesélek róla, mert nem lehet, nagyon sajnálom, hogy wm fényképezőgépe meghalt.

mindenestre azért csak felhívtak, szerdán megyek állásinterjúra.

thirteen

egybeveszem a hétvégét, mert fölösleges annyi papírt pazarolni.
ismét semmi, főztünk vásároltunk, nagytakarítottunk, nagymostunk, ettünk, templomba mentem én, ő nem, pedig a szószéken volt egy dártvéder-fej végig, de késtem, szóval fogalmam sincs mi okból, gondolom valami gyerek hagyhatta ott. a szószéken. a dartvéder fejet.

amúgy meg megérkezett hozzánk régi ismerősünk: unalom-bácsi. és nem is kispályázott, tudta, hogy akkor kell jönnie mikor szar az idő, és hozta a haverjait is.

sebaj. holnap jönnek a visszahívások, és az újak is, sőt kicsípjük magunkat, veszünk egy új térképet ( a másikat elkótyavetyéltük) és beesszük magunkat a városba, munkát keresgélve.

(és sminkelek, és szoknyát veszek, és buszra is ülünk jippijé)

eleven

nek éppen nem volt mondható ez a nap.

elfogyott a rendes cigim, ma délelőtt, ez baj. most már magamnak csinálom, hiába no, van amit nem felejt el az ember, bár elég csúnyácskák.

ma nem mentünk sehova, nem csináltunk semmit. hideg volt már reggel is, kinéztünk az ablakon, kint még hidegebbnek látszott, fújt a szél.
nem olyan könnyű ám ez kedveseim.
nem meséltem még a reménytelenség érzéséről. ahogy fogy a pénz, és nincs még meló. mert van ám ilyen is, csak a szennyest azért mégse...
szerencsére ez felváltva lesz úrrá rajtunk. az elején én voltam jobban ki, wm meg nagyon pörgött, pár napja wm dőlt ki lelkileg egy picit, akkor nekem kellett felszívnom magam és húzni.
ilyenek ezek.
ma mindketten kicsit ellaposodtunk lelkileg.
ami azért is fura, mert ma volt egyébként egy ilyen fordulópont szerűség, az ezer helyre eljuttatott önéletrajzaink elkezdtek élni. ( napi áőtlag 10-15 ügynökségre-munkára beadtuk eddig)
wm-et két helyre hívták, az egyikhez nem volt elég a tapasztalata, a másik meg nagyon gáz volt, mind1
engem is, az egyiknél az volt a baj, hogy nincs 3éves munkatapaszalatom itt (ilyesmivel sokat találkozunk) viszont a másik az nagyon biztató volt, mindenmindegy alapon beszéltem a csajjal, és nagyon ment, tetszettem neki, nem is kicsit, a pénz is nagyon jó lenne, telemarketinges meló, továbbít majdhívnak, ez klassz lenne nagyon is! mindenesetre ez nagyon feldobta a hangulatomat, mert már eléggé odavoltam, egy két nap és hívnak.
ez viszont tényleg nagyon jó itt. hogy tényleg hívnak, visszajeleznek, ha másért nem akkor hogy megköszönjék az időt, amit rájukszántál.

de a pénz akkor is csak fogy.

ami viszont érdekes, hogy a magyarországon szarszemétnek számító önéletrajzom itt nem kicsit kapós- csak lenne már látszatja.

wm-én kellene egy picit kozmetikázni még, pedig ő meg tényleg normális munkaügyi múlttal rendelkezik.

ez van. holnapra még rosszabb időt jósolnak, de holnap már menni kell
valahova

ten

most, hogy már bekapcsolt a fűtés, felolvadt annyira a kezem, hogy tudjak írni.

a mai nap ugyanaz volt mint a tegnapi, csak sokkal bátrabb.
ennyit tudok mondani. napi 10-15 helyre beadjk a jelentkezésünket, konkrét munkákra és ügynökségekre, és várunk.
az egyik ügynökségen annyit mondott a csajszi, hogy ilyenkor pangás van.
ez megnyugtatott azért egy picit. meg nem is
de legalább a lábam már nem fáj annyira

néha felhívnak, aztán kiderül, hogy valamiért mégse oké a dolog (volt már ahonnan csak azért hívtak-küldtek levelet papíron elektronikusan- hogy szóljanak, most nincs munka. ezek azok a dolgok, ami miatt itt akarunk maradni.)
csak legyen már valami!

amúgy meg ma van először olyan idő, amit "tipikus angolnak" gondolunk otthon, azért 10ből egy az nem olyan rossz arány, eddig majdnem minden nap ragyogóan sütött a nap

ennyi

nine

semmi változás.
csak a szokásos. önéletrajzokat elküldözgetni, beadogatni.
várni
meg rengeteget gyalogolni-igen, a busz is drága (ezt nagyon sajnáljuk, mert buszozni itt felér ezer vidámparkkal, de tényleg)-ez a halálom, lusta vagyok, és az elmúlt két évben gyökkettőt mozogtam, ebben a városban meg csak felfele, vagy lefele mehetsz, soha sem egyenesen
még várni.
mondjuk wm már második fordulós egy cégnél, ez jó
holnap megjelenik az EveningPost munkásmellékletes száma, szóval lehet majd hívogatni is fel cégeket. szerencsére a telefon nem túl drága.

ellentétben a fénymásolással. viszont erről van egy durva sztori.
bementünk egy helyre,ahol a melóvadászoknak segítenek, például ingyennettel, meg olcsó nyomtatással, stb. (mondjuk itt az olcsó alatt ne az otthoni hanem az itteni olcsót gondold-még mindig nagyon drága)
húsz-húsz önéletrajzot nyomtattatunk, megkérdeztünk a csajt (aki tulképp az egész irodát vezette) mennyi lesz. azt monja 10 penni darabja, az 40szer10, és itt megállt...
a szája kicsit mozgott, a szeme elmeredt a távolba...
mi egymásra néztünk wmmel
tehát a feladat még egyszer: 40 szorozva 10zel
a lány bocsánatot kért, bement az irodába, majd pár másodperc múlva kijött, hogy az négy font lesz.
remélem, hogy csak az jutott eszébe, hogy ma van az anyja szülinapja, vagy valami, bár nemigen hiszem.
10x40
az jutott eszünkbe, hogyha túl vagyunk az első pár szar melónkon, hogy legyen referenciánk végre, akkor nagyon fényes karrier állhat előttünk.

mondjuk erről kár is gondolkodni amíg semmink nincs.

az meg külön jó, hogy a lakótársunk is külföldi. csomó mindent meg lehet tudni, róluk , jamaikaiakról, és rólunk, magyarokról is. élvezzük

eight

a mai nap a munkakeresés jegyében telt.
méregáron nyomtattunk pár önéletrajzot, és a hozzánk közel eső utcában bedobáltuk pár helyre, ügynökségek, boltok.
sajnos az önbizalmunk még mindig nem a legmagasabb, de délután, mikor jöttek a lakás további üres szobáit lehetséges bérlők nézni, meg kellett állapítanunk, hogy lehet hogy csak egy hete vagyunk itt, de jobban beszélünk nagyon sok embernél.

amúgy reggel már hívtak engem pár cégtől (egy helyre feltöltöttük az önéletrajzunkat) de sajnos nem nekem valóak voltak, az egyik valami biztosítónál lett volna, jól hangzott, de sok referenciát kértek, (ha úgy döntenétek, hogy követitek a példánkat, szerezzetek ilyet a munkaadótoktól) a másikhoz meg nem értettem.

wm-et is hívták, de az sem sikerült: mivel egy katonai bázison lett volna a meló, elvárták, hogy minimum 5 éve legyen itt.

mindenesetre nem adtuk fel, sőt! gyakorlatilag ma kezdődött el az amit komoly munkakeresésnek hívnak, eddig csak hédereltünk, és munka van itt. dögivel.
de komolyan. jelentkeztünk is egy jó csomóra. mivel az elsőt rögtön el kell fogadnunk, remélem jól fizetős cég fog először jelentkezni

mától elkezdünk egymással is angolul beszélni. addig, amíg nincs meló, nincs napi angol nyelvű közösség, addig muszáj. gyakorolni kell.
érdekes ez, mindketten úgy vagyunk, hogyha nem gyakorlunk akkor elfelejtünk beszélni, ha meg benne vagyunk, akkor 5-10 perc után folyékonyan megy.

ma végre beszélgettünk a lakótársunkkal is, elég félénk, szóval nem olyan könnyű elkapni, de amúgy teljesen jó fej. Russelnek hívják, jamaikai, és képzeljétek, kínai-jamaikai keverék. tetszik a feje, igazán érdekes.

wm üzeni, nem fázott meg, mert kemény legény
ez egy fontos dolog, mert a HIDEG a mindennapjaink része- iszonyú drága a fűtés. hétvégén még furcsállottuk Russel miért ül kabátban a tv előtt, miért nem kapcsolja be a fűtést, most már mi is felveszünk egy plusz pulcsit.
inkább.

most megyek, és felvidítom wm-et.
valahogy...