fővárosi létem alatt heroikus küzdelmet folytattam vele.
a tömegközlekedés egyedüli, véreskezű urával, a a BéKáVé Zéeartével.
kemény az ellenség.
harcosai az ellenőrök rútak, büdösek, és vérszomjasak mint az orkok
eleinte csak kis lázadásaim voltak: hamis matrica a réglejárt diákigazolványomra, hogy olcsóbban jussak a bérlethez
majd az elkerülős taktikához folyamodtam: óó hányszor vittem inkább vizet a harcolóknak, hányszor tettem meg az utat a kútig és vissza, csak ne kelljen az elő sorban küzdenem...
hány percet vesztegettem el naponta, hogy a kevésbé veszélyes járatokon kis kerülővel jussak el célomig
majd jött a bátrabb, ám idegölőbb módszer, a jobb kezemben a kardom, de a balban rejtett kis tőr: a le nem kezelt vonaljegy, amelyet csak a harci üvöltésük "jegyeketbérleteket" után kaptam elő, - jéghideg izzadtságcseppek a homlokomon
majd utolsó, elszánt lépésként, hamis bérletet kovácsoltattam a távoli, hűs barlangok mélyén vegetáló programozó bölccsel, aki a külvilág híreiért cserébe adta kezembe e pusztító fegyvert, melynek annyi harcostársam köszönhette már az életét.. ámde egy szörnyű napon kicsvarta a kezemből egy egyszerű nősténykutya, és menekülnöm kellett!
elbuktam a harcot
ellenségeim lassan de biztosan felőrölték az idegeimet, elterelő magyarázkodásaim éle kicsorbult, a homlokomon az izzó bélyeg: BLICCELŐ
felőrölt a küzdelem
hatalmas a túlerő
kegyelemdöfésük pedig, hogy most már a birodalmi harcosok is mellettük állnak , eleve esélytelenné teszi a harcot.
bocsássatok meg harcostársaim, gyenge vagyok
feladom
napi 9x szállok át, más és más járatokra, az idegeim nem bírják. a könyvemre figyelni nem tudok, a gyomromban csomó, menekülni nincs se kedvem se időm
meg kell fizetnem az útadót
MEG KELL VENNEM A HAVIBÉRLETET
2007. július 8., vasárnap
2007. július 7., szombat
kis ez kis az
nagy győzelmeim vannak mostanában, megtanultam végre nemeket mondani, és ki tudok állni a véleményem mellett úgy is, hogy az érzelmi túlfűtöttség ne tegye hiteltelenné, zsarolóvá, vagy szánalmassá azt.
meg a káromkodást is sikerült nagyon durván visszaszorítanom, és a régi - büszkeségre méltán okot adó- szókincsem főnixként éled újra hamvaiból
klassz dolgok ezek, szívesen kifejteném, de szerintem elég csak wmnek hallgatnia az öntömjénezésemet.
inkább a buzikról kellene írnom mert mindenki azt teszi. el is kezdtem, de töröltem az egészet, mert valójában teszek rá. ámvéleményem szerint, a felvonulásuk egy üszkös gusztustalan fekélyes éces szar, bár fotosoppal meg messziről (de valóban messziről!) tényleg nagyon jól néz ki, de az tuti hogy elkapsz valamit ha közelebb mész valamelyik kamionhoz. és csak annyit írok még, nekem elég annyi, hogy a homoszexuális ismerőseim közül a gerinctelen ócska férgek mind ott tombolnak, az értelmes, egyenes, tiszteletreméltóak közül pedig egy sem dugja ki az orrát ilyenkor
véletlenül sem
mindenesetre a farok tényleg jó dolog

kell valakinek egy pszihológus?
az előbb felhívott egy régi.
évek teltek el azóta mióta azt a dolgot valami hihetetlen szánalmas módon, és villámgyorsan elpuskáztam amiatt, hogy túlságosan akartam.
még mindig belepirulok, ha visszagondolok rá
főleg annak fényében hogy még a mai napig is az a véleményem, hogy a mai világban egy olyan típusú lánynak mint én egy a százmillióhoz az esélye, hogy olyat férfit kapjon meg mint ő.
amúgy ez a csávó a z összesítésben 10-ből 9.8 pontot kapna. azért, mert a szőnyegszövők is ejtenek egy kis hibát, mert tökéleteset csak az Isten alkothat
szóval bemutatkozott, és megkérdezte, hogy mond e a neve valamit, majd megkérdezte, hogy ki vagyok, mert a telefonjában úgy áll: szerelmem, és fogalma sincs ki lehetek. bemutatkoztam én is, és még mindig nem tudta, és össze kellett foglalnom három mondatban a kis afférunkat. csodás
udvariasan megkérdezte hogy vagyok, én udvariasan elmeséltem neki, hogy pont ma jutott eszembe, mert megtanítottam valakit arra az egy dologra amit tőle tanultam, elköszöntünk majd a végén még megjegyezte, hogy a szerelem hülyeség. ezt nem értettem

2007. július 6., péntek
2007. július 5., csütörtök
egy évvel, és egy nappal ezelőtt egy hosszú éjszakai műszakban kiötlöttem milyen lenne álmaim elsőrandija
és gyakorlatilag percre pontosan egy éve ez meg is történt velem
azóta is együtt vagyunk
szóval köszi danger, köszi lovebox, és leginkább
köszi Wintermute!
eddigi életem legklasszabb éve volt ez.
szeretlek

savanyú
ismét az banki behajtós meló van, amit már említettem, iszonyú unalmas, a nap végére nem kicsit tud elborulni az agyam, napi rengeteg ember küldhet el a kurvaanyámba, miután letettem a telefont.
egy átlag beszélgetés kábé így néz ki olyan 1perc harminc másodpercben:
én: blablablablablablaba.
ügyfél: zö.
é:blablablablablablablablabablablablablablablabablab
ü:zözzöz zö zö
é: blablablablablablabablablablablablablabablab
lablablablablabablablablablablablabablabla
blablablablabablablablablablablabablablablablabla...megkérdezhetném, hogy mi lehet ennek az oka?
ü:zöz özözöz zzzöööözööz özzööözöz.... *****
é: (közbevágva): blablablablablablabablablablablablablabablabl
ablablablablabablablablablablablabablablabl
ablablablabablablablablablablabablablablablabl
ablabablablablablablablabablablablablablablabablablablablablab
labablablablablablablabablablabl
ablablablabablablablablablablabablablabl
ablablablabablab
ü: zözözözö
é:blablablablablablabablablablablablablabablablablablablablaba
ü:zö
és ebből óránként olyan 30-40
muszáj néha valahogy feldobni, de nem lehet, és tényleg, képtelenség. meg tilos is
mindenki borzasztóan unja
ma szűkebb közönségem legnagyobb örömére ezzel a kihívással szembesítettem magunkat:
az öt csillaggal jelölt résznél, amígy az ügyfélnek van három másodperce beszélni, egy iszonyú savanyú, agresszív teaízesítő citrompótló folyadékból, (amiből öt csepp elég fél literhez) bevettem egy kortyot a számba, öblögettem, nyeltem,majd úgy próbáltam folytatni a beszélgetést, (továbbra is szenvtelen monoton hangon és gyorsan!), hogy az összes arcizmom az orrom mögé ugrott
sikerélményként könyveltem el, hogy míg én megbírkóztam a feladattal, addig a kollegáim mind belevisítottak a kagylóba
imádom a kihívásokat amiket a munkám tud nyújtani, nem beszélve a remek fejlődési lehetőségekről

2007. július 3., kedd
aztabetyármindenségit
de mennyire igaza van az Aranynak
"kicsit pihenjel is, mert ha olyan öreg leszel, mint en, akkor nem lesz mire visszaemlekezned, csak az allando melora J)"

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)