nna megvolt a panaszkórus ünnepélyes díszbemutatója, két napja meg a hangfelvétel. de a mai nap: legalább ötszézan néztek minket, és volt rengeteg kamera, és kiálltunk és énekeltünk, és óóó kövezzetek meg, de én néztem ki a legvadabbul, és én voltam a legszórakoztatóbb, és bár nem nekem volt a legjobb hangom, de képzeljétek szólóztam az előtt a csomó ember előtt, és meg sem remegett a hangom, nem is izgultam, jajj annyira élveztem, mindenkinek a szemébe nézve, (meg puszit dobálva a fehérlovashercegemnek) tudva, hogy imádnak,én is őket, én annyira imádok szerepelni, hogy azt el sem tudom mondani, és egy csomó tévében benne leszünk, (és már voltunk is) meg újságban meg rádióban, és képzeljétek, egy csomó riporter is odajött hozzám, mert a látottakból úgy gondolták, hogy én merek majd beszélni is igen, úúúú hihetetlenül élveztem, ha egész életemben szerepelnem kellene de jó lenne, színpadi színésznő akarok lenni
majd küldöm a linket
mondjuk amikor majd a képernyőn szembesülök a vidám táncoló önmagammal, nem leszek ilyen jókedvű, valószínűleg teljesen meg fogok borulni a formátlanul kövér testemtől, ahogy a hájam saját életét élve külön táncol tőlem.
így megy ez
2007. június 22., péntek
sziget
még sose voltam a Szigeten. vagy azért mert messze volt, vagy mert drága, vagy mert tömeg vagy egyáltalán, mindenki bekaphatja
amikor valaki megkérdezte, hogy miért nem akkor mindig elmondtam, hogy csak akkor, ha majd énekelhetek
idén megyek a szigetre
és a fogadalmamat sem szegem meg

két fontos
az első az, hogy nem szeretem a sört, sőt utálom, de mindenki azt mesélte, hogy majd egyszer eljön az a pillanat, amikor az a bizonyos korty ami majd megváltoztatja az életem estébé
erről az volt a véleményem, hogy bajosan, mert az a bizonyos korty nemigen kaphat esélyt arra, hogy bejusson a számba
aztán ma elfogyott a vizem, és pont kellett valami folyadék nagyon gyorsan, és valaki a kezembe nyomta a sörét, nem is vettem észre, hogy nem is egy de, három hosszú korty már le is csúszott
és nem elég hogy hihettlenül jól esett, de finom is volt
elvesztem
a másik pedig az, hogy még sose voltam a Szigeten. vagy azért mert messze volt, vagy mert drága, vagy mert tömeg vagy egyáltalán, mindenki bekaphatja
amikor valaki megkérdezte, hogy miért nem akkor mindig elmondtam, hogy csak akkor, ha majd énekelhetek
idén megyek a szigetre
és a fogadalmamat sem szegem meg
erről az volt a véleményem, hogy bajosan, mert az a bizonyos korty nemigen kaphat esélyt arra, hogy bejusson a számba
aztán ma elfogyott a vizem, és pont kellett valami folyadék nagyon gyorsan, és valaki a kezembe nyomta a sörét, nem is vettem észre, hogy nem is egy de, három hosszú korty már le is csúszott
és nem elég hogy hihettlenül jól esett, de finom is volt
elvesztem
a másik pedig az, hogy még sose voltam a Szigeten. vagy azért mert messze volt, vagy mert drága, vagy mert tömeg vagy egyáltalán, mindenki bekaphatja
amikor valaki megkérdezte, hogy miért nem akkor mindig elmondtam, hogy csak akkor, ha majd énekelhetek
idén megyek a szigetre
és a fogadalmamat sem szegem meg
munkahelyi uncsi
vége van az ellenőrös kampánynak, ismét teleszélsz van soron.
de az eddigi ügynökösködéssel szemben, most nem az borít ki, hogy a szart kell tukmálnom, hanem az, hogy nem hiszik el, hogy tényleg jó
megértem szerencsétlent, ezerszer átbaszták már, miért hinné el, hogy kivételesen, tényleg kevesebbet kellene a csóringer nyugdíjából kiadnia.
mondjuk pont egy havi parizeradagnyival a vajaskenyerére, ha annyit mondana, hogy igen. nehéz-nehéz
ellenben az jó, hogy a magasságos tékom pénzéből szociálismunkáskodom. leszarom, hogy eladom a szaros csomagját vagy nem, ahelyett, hogy erőszakoskodnék, kellemesen elbeszélgetek tíz húsz perceket olyanokkal, akikre hétszámra rá sem nyitja senki az ajtót, van valami gondja, vagy csak elmesélne egy részletet az életéből, megpróbálom humorosra venni a figurát, nagyobb energiát fektetek bele, hogy megnevettessem, mint abba, hogy fárasszam az üzlettel-ha már érzem, hogy úgyis nemet mond, persze úgy hogy a beszélgetésekbe belehallgatóknak úgy tűnhessen, csak azért húzom, mert lelkiismeretesen csinálom a dolgom
ma volt pár remek beszélgetésem, kifejezetten élveztem ezt a szar munkát
szerváltam jó receptet öregasszonytól, és flörtöltem bácsikákkal, van meghívásom irodalmi estre, meg ilyesmik.
igazából ha jól belegondolok, egy hónapos jócselekedetadagom megvan
klassz

2007. június 14., csütörtök
nagyon nagyképű és kirobbanóan vidám
nna megvolt a panaszkórus ünnepélyes díszbemutatója, két napja meg a hangfelvétel. de a mai nap: legalább ötszézan néztek minket, és volt rengeteg kamera, és kiálltunk és énekeltünk, és óóó kövezzetek meg, de én néztem ki a legvadabbul, és én voltam a legszórakoztatóbb, és bár nem nekem volt a legjobb hangom, de képzeljétek szólóztam az előtt a csomó ember előtt, és meg sem remegett a hangom, nem is izgultam, jajj annyira élveztem, mindenkinek a szemébe nézve, (meg puszit dobálva a fehérlovashercegemnek) tudva, hogy imádnak,én is őket, én annyira imádok szerepelni, hogy azt el sem tudom mondani, és egy csomó tévében benne leszünk, (és már voltunk is) meg újságban meg rádióban, és képzeljétek, egy csomó riporter is odajött hozzám, mert a látottakból úgy gondolták, hogy én merek majd beszélni is igen, úúúú hihetetlenül élveztem, ha egész életemben szerepelnem kellene de jó lenne, színpadi színésznő akarok lenni
majd küldöm a linket
mondjuk amikor majd a képernyőn szembesülök a vidám táncoló önmagammal, nem leszek ilyen jókedvű, valószínűleg teljesen meg fogok borulni a formátlanul kövér testemtől, ahogy a hájam saját életét élve külön táncol tőlem.
így megy ez
majd küldöm a linket
mondjuk amikor majd a képernyőn szembesülök a vidám táncoló önmagammal, nem leszek ilyen jókedvű, valószínűleg teljesen meg fogok borulni a formátlanul kövér testemtől, ahogy a hájam saját életét élve külön táncol tőlem.
így megy ez
2007. június 12., kedd
nincs megfelelő cím , vol2
mert nagyon büszke vagyok az 52 éves Apukámra, aki ma leállamvizsgázott, szóval megszerezte a harmadik diplomáját(művelődésszervező-könyvtáros) .. unalmában, meg hogy anyu ne tanuljon egyedül
2007. június 11., hétfő
nincs megfelelő cím , vol2
mert nagyon büszke vagyok az 52 éves Apukámra, aki ma leállamvizsgázott, szóval megszerezte a harmadik diplomáját(művelődésszervező-könyvtáros) .. unalmában, meg hogy anyu ne tanuljon egyedül
2007. június 10., vasárnap
a kíváncsiság viszi előre az emberiséget
alkoholos filccel körberajzoltam a mellbimbómat, nyugalmi állapotban, majd a tükör előtt izgattam, hogy lássam hogyan változik a kerülete
igen, lenne jobb dolgom

2007. június 9., szombat
bizarr
azt álmodtam, hogy egy jóképű, sikeres, remek stílusú, fehér buzi vagyok, aki titkon arra vágyik, hogy egy egyszerű, átlagos kínai legyen
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)